háború;Kiss László;Magyar Úszó Szövetség;Hosszú Katinka;

2016-02-11 10:26:00

Hosszú Katinka: a háború folytatódik

Megkapta a választ Kiss László szövetségi kapitány, illetve lapunk is, azokra a kérdésekre, amelyek a világbajnok Hosszú Katinka olimpia előtti szerepléseire vonatkoztak. A szakember levelében, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottságnak küldött, többek között arról kért információt, hogy vajon elindul-e az áprilisi győri országos bajnokságon Hosszú. A Magyar Úszó Szövetség szabályzata szerint ugyan kötelező a magyar bajnokságon részt venni, ám az olimpia előtt különös jelentőséggel bír az OB, mivel egyben – például a váltóban – kvalifikációt lehet szerezni Rióra. 

Fotó: Getty Images

Fotó: Getty Images

Nos, most már tudjuk: Hosszú Katinka nem indul a hazai bajnokságban. És bár korábban rendre azt hangsúlyozta, hogy számára versenyzés jelenti az edzést, most mégis inkább az amerikai edzőtáborozást választotta.

A Nemzeti Sport csütörtöki számában nyilatkozó Siklós Erik szerint szakmai egyeztetés zajlott a MOB és az úszónő, valamint edzője között és ennek alapján született meg a döntés az OB-val kapcsolatban, arra azonban nem tért ki a kommunikációs igazgató, hogy ebbe az egyeztetésbe milyen módon vonták be Kiss László szövetségi kapitányt. Valószínűleg sehogy, mert az ő nyilatkozatából az derül ki, hogy – idézzük- :”Hosszú Katinka elkülönült a magyar úszósporttól”.

Kiss László és Gyárfás Tamás Forrás: Magyar Úszó Szövetség/Facebook

Kiss László és Gyárfás Tamás Forrás: Magyar Úszó Szövetség/Facebook

A Népszavának vannak olyan információi, amelyek szerint immár a MOB is tehetetlenül vergődik a törvényen kívüli állapot csapdájában, hiszen Hosszú reménybeli olimpiai sikerei mindenki számára fontosak, ugyanakkor az is igaz, hogy szinte kezelhetetlen helyzetet teremtett. A szövetségnek most például szemet kell hunynia az úszónő akciója felett, azaz zárójelbe kell tennie saját szabályait, ellenkező esetben Hosszú nem indulhatna az Európa bajnokságon. Egy biztos: azzal, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság hajlandó volt engedni a kiváló versenyző óhajának és leválasztotta őt az úszó szövetség rendszeréről, nem oldotta meg a konfliktust, ellenkezőleg: rossz precedenst teremtve eszkalálta a háborúságot.