Belgrád;hágai Nemzetközi Törvényszék;

2016-02-11 10:47:00

Belgrád megsértődött a hágai törvényszékre

A szerb kormány tiltakozó levelet intéz a hágai törvényszékhez, amiért a bírói tanács „illetlenül viselkedett Szerbia képviselőjével” a három radikális politikus elfogatásáról szóló tárgyaláson – jelentette be Nikola Selakovic szerb igazságügy-miniszter. Selakovic sajtótájékoztatójáról a Tanjug hírügynökség alapján a vajma.com délvidéki portál számolt be.

A szerb tárcavezető hangsúlyozta, hogy ennek ellenére Belgrád a továbbiakban is együtt fog működni a hágai törvényszékkel, de szem előtt fogja tartani az állami és a nemzeti érdekeit. .A tárgyaláson történteket az intézmény újabb szégyenfoltjának nevezte. A kifogásolt tárgyalás szerdán, február 10-én zajlott, amikor a hágai törvényszék bírói tanácsa azt állapította meg, hogy Szerbia nem teljesítette a követeléseket, ugyanis nem tartóztatta le a Szerb Radikális Párthoz tartozó Vjerica Radetát, Petar Jojicot és Jovo Ostojicot. A szerbiai jogászcsoport vezetőjének nem adtak lehetőséget arra, hogy elmagyarázza, Szerbia milyen intézkedéseket foganatosított 2015. januárjától kezdve, amikor a hágai törvényszék felszólította a radikálisok elfogására – írja a Tanjug.

A bíróság elnöke csak arra a kérdésre akart választ kapni, hogy mit tett Szerbia annak érdekében, hogy elfogja a három radikális politikust, elutasította Obradovic meghallgatását és megállapította, hogy Szerbia semmit sem tett a letartóztatásokkal kapcsolatban. Erről a kérdésről ez volt a harmadik tárgyalás, az első kettő zárt körben zajlott, az utóbbi nyilvános volt. A szerb kormány korábban értesítette a törvényszéket, hogy azért nem követte az utasításokat, mert nem kapott választ arra a javaslatára, miszerint Hága átadhatná az ügyet a szerb igazságszolgáltatásnak. 

A szerb igazságügyi miniszter sajtótájékoztatóján megmutatta az újságíróknak a belgrádi kormány 2015. október 8-án kelt döntését, arról, hogy rossz egészségügyi állapota miatt kérik Zdravko Tolimir tábornok feltételes szabadlábra helyezését. a tábornok a napokban hunyt el hágai börtönében. „Akkor nem hallották meg Szerbia hangját, és ez a férfi meghalt”, jegyezte meg Selakovic, majd feltette a kérdést: ugyanarról a törvényszékről van-e szó, amely komoly betegsége miatt visszaengedte Szerbiába a radikálisok vezetőjét, Vojislav Seseljt, majd amikor már nem tetszett neki Seselj viselkedése, akkor követelte a radikális vezető visszatérését Hágába, és a komoly betegség többé semmit sem jelent, írja a vajma.com.
Szerbia továbbra is együttműködik a törvényszékkel, de követeli, hogy álláspontját hallgassák meg minden jelentős kérdésben. Azt nem lehet, hogy a szerbiai képviselőbe belefojtják a szót, és hogy arrogánsan és gőgösen viselkedjenek vele, mert ez azt jelenti, hogy Szerbiával is így viselkednek, szögezte le Selakovic.