Szíria;tűzszünet;

2016-02-12 10:07:00

Esély a tűzszünetre Szíriában

Egy héten belül szeretnének elérni „az ellenségeskedés beszüntetését” Szíriában a nagyhatalmak, s azonnal megkezdődik a humanitárius segély eljuttatása a legnehezebb helyzetben lévő településekre – jelentette be pénteken reggel John Kerry amerikai külügyminiszter az éjszakába nyúló müncheni tárgyalásokat követően.

Az amerikai diplomácia vezetője az orosz kollégájával Szergej Lavrovval és Staffan de Misturával, az ENSZ szíriai különmegbízottjával tartott közös sajtóértekezleten elismerte, hogy ez „ambíciózus cél”, s nagyon nehéz lesz megvalósítani. Kerry nem is használta a „tűzszünet” kifejezést. A fegyvernyugvás nem vonatkozna a Szíriában harcoló terrorista szervezetekre, így az Iszlám Államra és az al-Nuszra Frontra. A hírügynökségek emlékeztetnek, hogy a bejelentés idején is folyik a szíriai kormányerők offenzívája Aleppónál, orosz légitámogatással, s a városban humanitárius katasztrófa fenyeget. Kerry a nehézségeket említve utalt is arra, hogy az orosz légicsapások elsősorban a Nyugat által támogatott mérsékelt lázadó erőket, s nem annyira az IS állásait veszik célba. Philip Hammond brit külügyminiszter is úgy vélte, csak az orosz bombázások leállítása esetén van esély valódi fegyvernyugvásra.

Akárcsak Kerry, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is úgy vélte, hogy ez csak egy potenciális lehetőség a tűzszünetre. Néhány diplomata a BBC jelentése szerint úgy vélte, a tűzszüneti megállapodás „kevesebbet ér, mint a papír, amire leírták”. Az ENSZ menekültügyi illetékesei ugyanakkor bizakodóak, szeretnék kihasználni a lehetőséget, hogy valóban újabb segélyeket juttassanak be a szíriai lakosságnak.