közgyűlés;romák;feloszlatás;ORÖ;

2016-02-13 06:09:00

ORÖ: drága az új élet

Összesen nyolcszázmillió és egymilliárd forint között kell fizetnie az Országos Roma Önkormányzatnak (ORÖ), ha új választásokat írnának ki az önkormányzat feloszlatását követően – írta a Népszabadság. 

Hegedüs István - aki vasárnap délutánra hívta össze a közgyűlést, ahol dönthetnek az ORÖ-ről - tiszta helyzetet kíván teremteni az önkormányzatnál, a kérdés, hogy ezen az áron is beleáll-e a jelenlegi elnök. Hegedüst egy szívroham miatt szállították kórházba az ORÖ egyik gyűlésének hajnalán, ahol a Farkas Flóriánhoz hű csoport menesztette volna, megbízott vezetőt is választottak, ám Hegedüs nem adta át a tisztséget. Amennyiben mégis új választásra kerül sor, csak azokra a szervezetekre szavazhatnak a romák, amelyek a 2014-es választáson is indulhattak, azonban a kisebbségi választói listára még fel lehetne iratkozniuk azoknak, akik a korábbi években nem tették.

Ismert, az ORÖ-vel szemben több gazdasági eljárás folyik a Farkas- és a Hegedüs-csoport egymást vádolja törvénysértéssel. A Híd a munka világába program csődje miatt jelentős összegeket kellett eddig visszafizetnie az önkormányzatnak.

Megették az esélyt
A csalások közül két kategória a legelszomorítóbb, amikor az oktatásra vagy a legelesettebbek felemelésére szánt pénzt lopják el - jelentette ki Hadházy Ákos pénteki, harmadik korrupcióinfóján. Az LMP antikorrupciós szakszóvivője szerint kizárólag a pénz elköltése, "lenyúlása" miatt kellett minden egyes járásnak egyenként 13 millió forintért esélyteremtő programot készíttetnie. Voltak olyan járások, ahol egyszerűen "megették" az összegeket, Békéscsabán a Csaba Grill Bt., Körmenden a Balaton Borgaléria Kft., míg Gyulán a Délalföldi Wellness egyesület végezte az "alibi" feladatot - mondta, hozzátéve: Hódmezővásárhelyen a H-event Kft. összesen 200 embert vendégelt meg 10 millió forintból. Hadházy Ákos arról is beszámolt, hogy az esetek nagy részében egyetlen, általa céghálózatként bemutatott csoport tagjait hívták meg. Az LMP az egyértelműen visszaélésgyanús esetekben feljelentést tesz.