Már propagandára se jó a keleti nyitás

"A tavalyinál is ádázabb küzdelmet kell folytatni idén az exportlehetőségekért, illetve a külföldi befektetők megnyeréséért" - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a napokban. A tárcavezető megfogalmazása azért is elgondolkodtató, mert már elmaradt a keleti nyitás ábrándjának hangoztatása, a déli nyitás pedig mindig olyan homályos volt, hogy jobb, ha mint számottevő kitörési pontot el is feledjük.

A keleti nyitás országai külkereskedelmünkben évek óta 5 százalék körüli részarányukkal vétetik magukat észre, ügyet sem vetnek a magyar kormányzati propagandára. Ráadásul az ebbe a térségbe irányuló exportunk nagyrészt attól függ, hogy a Magyarországon gyártott járműipari termékeket milyen volumenben veszik át a németországi anyacégek. Ehhez pedig a keleti nyitás szlogenjének semmi köze. Ráadásul tavaly az Ázsián belül főként Kínába, Dél-Koreába, az Egyesült Arab Emírségekbe és Indonéziába kiszállított termékeink volumene hiába nőtt összességében 15 százalékkal az ebből a térségből származó behozatalunk 20 százalékkal lett magasabb, mint egy évvel korábban, vagyis egyértelműen rontotta a külkereskedelmi mérleget.

A magyar külgazdasági vezetés ugyanakkor kénytelen volt belátni: a 2016-os Kína már egészen más, mint amelyik a Fidesz 2010-es kormányra kerülésekor volt, emellett Oroszország recessziója is tartóssá vált, az olyan "mintaország" mint amilyen Azerbajdzsán lassacskán szitokszóvá válik. És elsősorban nem azért, mert monolitikus diktatúra, hanem azért, mert ábrándnak bizonyult, hogy hagyományos európai, elsősorban német export lehetőségeinket bármely más térséggel, országcsoporttal való kapcsolatunk érdemben tudná pótolni. (Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a külgazdasági stratégiánkban bármely országról érdemes lenne lemondanunk.)

A magyar export és a külkereskedelmi mérleg többlete 2015-ben rekordszintre nőtt, a magyar export 90,7 milliárd eurót tett ki, ami 7,4 százalékos növekedés 2014-hez képest. A külkereskedelmi többlet pedig hároméves csökkenés után újra emelkedésnek indult, 1,8 milliárd euróval, a 8,1 milliárd euróra nőtt. A számok imponálóak, de a keleti nyitás országai inkább rontottak, mint javítottak a mérlegen. Szijjártó Péter is elismerte, hogy a rekordokat a magyar külkereskedelem kifejezetten nehéz körülmények között érte el, hiszen a világgazdaságban és a világpolitikában rendkívüli kihívásokkal kell szembesülni. A miniszter szívesen hivatkozik ezzel kapcsolatban arra, hogy Európa rosszul teljesít, amit - a magyar export számait is figyelembe véve -, hazánk nemigen érzékel. Az Unió külgazdaságunkban elfoglalt háromnegyedes részaránya az elmúlt években inkább nőtt, mint mérséklődött - a keleti nyitás rovására. Az Oroszország elleni szankció kétségtelenül érezteti hatását, de erre hivatkozni aligha érdemes, hiszen a magyar gazdaság érintett szereplői többnyire képesek voltak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

A kínai export jelentős növeléséhez fűződő illúziók azonban továbbra sem lankadnak. Kétségtelen tény, hogy sok éves, kemény munkát követően a magyar tőkehús megjelent az ázsiai óriásbirodalom piacain. A Richter gyógyszerei már Kínában is kaphatóak. Viszont az is tény, hogy a kínai gazdaság növekedésének lelassulása a világ minden országát érzékenyen érintette, természetesen az olyan távol fekvőket, mint amilyen Magyarország, különösen. Szakértők arra hívták fel a figyelmet - és ezzel tisztában vannak a magyar külgazdaság irányítói is -, hogy Kínában, még a korábbinál is nagyobb mértékben teret hódítanak az importhelyettesítő technológiák, amelyek az országba beszállítani akarók vágyait reális mederbe szoríthatják. Ezt bizonyítja, hogy tavaly Magyarország Kínába irányuló exportja stagnált, behozatalunk viszont 25 százalékkal növekedett.

A keleti nyitás fontos területeinek tekintette az Orbán-kormány a közép-ázsiai köztársaságokat. A kormányfő vagy a házelnök előszeretettel járnak ebbe a térségbe. Az érdeklődés, nem kevés történelmi álromantikától kísérve a volt szovjet köztársaságok diktátorai részéről, kölcsönös. Azerbajdzsánt különösen vonzónak tartotta az Orbán-kormány. Azután kiderült, hogy partnerként aligha jöhetnek számításba. Ma már bizonyos, hogy Magyarország kőolaj- és földgázimportjának diverzifikálásában Azerbajdzsánnak aligha lesz szerepe. Végképp okafogyottá vált az az illúzió is, hogy az azeri pénzeszköz, a manat alapul szolgálhatna magyar államkötvények kibocsátásához. Tudomásul kell vennie a magyar kormánynak is: a közép-ázsiai első számú célország megroggyant, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy hárommilliárd dolláros segélyt kértek az IMF-től, és további egymilliárd dollárt a Világbanktól. Természetesen mindenek az oka az ország bevételének oroszlánrészét adó földgáz- és kőolaj-bevétel zuhanása. (A magyar kormány téves helyzetértékelését jól bizonyítja, hogy nem egészen egy esztendeje Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter még Azerbajdzsánt a Dél-Kaukázus legdinamikusabban fejlődő gazdaságának és a térség országai közül Magyarország a legjelentősebb külgazdasági partnerének tekintette.)

Arról viszonylag kevesebb szó esik, hogy a magyar kormány sokáig abban reménykedett, hogy Azerbajdzsánból, Kazahsztánból vagy akár Szaúd-Arábiából jelentős tőke érkezik Magyarországra. Ha érkezik is ilyen tőke, akkor ez olyan jelentéktelen lehet, hogy a statisztikusok nyomát sem lelik .