Bulvár;Pataky Attila;Story-gála;

2016-02-15 09:31:00

Pataky Attila így üzent a Storynak

Biztonsági őrök állították meg Pataky Attilát, mert regisztráció nélkül akart bemenni a Story-gálára - derült ki a Blikk beszámolójából.

Az Edda frontembere az elmúlt héten a még főszerkesztő Szalai Viviennel beszélte meg, hogy hat fővel érkezik, ám Szalai azóta távozott a cégtől. Pataky bízott benne, hogy személye mégis garancia lesz a bejutásra, ám a bejáratnál a rendezvény szervezői közölték, hogy csak hárman vannak regisztrálva. 

Bors szerint Pataky Attila ingerülten, szitkozódva járkált fel-alá a regisztrációs pultnál, majd amikor a belépésre jogosító karszalag hiányában a biztonságiak útját állták, ingerülten, „Megyünk haza!” felkiáltással elviharzott a rendezvény helyszínéről feleségével, öccsével és annak párjával egyetemben.

– Amikor észrevettem, hogy a Story belháborújának középpontjába kerültem, megpróbáltam megoldást keresni - ezt már a Blikknek mesélte Pataky Attila. – Kíméletlenül bántak velünk. Még egy utolsó próbálkozásom volt, egy ismerősömön keresztül a tulajdonost kértem, hogy segítsen a gond megoldásában. Nem sokkal később jött tőle az üzenet, hogy csak az jöhet be, aki regisztrálva van. További jó csatározást kívánva, mivel nálunk a jelszó mindenki egyért, egy mindenkiért, eljöttünk. Én, Pataky Attila, az Edda művek főnöke és tulajdonosa, azt üzenem a Story tulajdonosának, és munkatársainak, hogy bármikor, amikor Edda koncertre szeretnének jönni, hat fő erejéig szívesen látom őket. Én, Pataky Attila, be fogom engedni őket - jelentette ki az énekes.

A Central Médiacsoport Zrt. közleményében úgy reagált: „minden vendégünknek zökkenőmentes bejutást biztosítottunk a Story-gálára annyi kísérővel, ahányan regisztrálva voltak a vendéglistánkon. Ez a meghívott személy, plusz egy, kivételes esetekben plusz két főt jelentett. Story-gála egy exkluzív esemény, amelyre csak a vendéglistán szereplőket tudtuk beengedni" - írták a közleményben.