Fidesz;honlap;

2016-02-18 06:13:00

Amatőr módon "felejt" a Fidesz

Egyszerűen törölték a kormánypárt weboldaláról azt a tavaly júliusi cikket, amelyben a Fidesz 270 ezer forintos minimálbért ígért 2016-ra a szakorvosoknak, de szerencsére a Google megőrizte a tárolt változatot - szúrta ki a 168 Óra.

A kormánypárt ugyanebben a közleményben írta azt is, hogy köszönetet mondanak az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért és biztosítják őket, mindent megtesznek a munkakörülményeik, anyagi és erkölcsi megbecsülésük érezhető javításáért. Mint ismert, a kormány nem teljesítette ígéretét, február elején a szakorvosok tapasztalták, hogy bérük mit sem emelkedett. Egyébként nem a letörölt az egyetlen cikk, amelyben orvosi béremelést emlegettek: egy korábbiban például személyesen Zombor Gábor egészségügyi államtitkár ígérte meg a 270 ezres bért, ez a kormany.hu-n a mai napig olvasható.