START;építés;M4-es;

2016-02-18 06:21:00

Indulhat az M4-es építése

Még ebben a negyedévben kiírhatja a kormányzat az M4-es Abony és az M0-ás körgyűrű közötti mintegy 18-20 kilométeres kétszer kétsávos autóút építésére a pályázatot - értesült a Világgazdaság. Orbán Viktor kormányfő 2015. júniusában ígérte meg Szolnokon, hogy 2018-2019-re elkészül a megyeszékhely-Budapest közötti gyorsforgalmi összeköttetés. Ha a tenderkiírás sikerrel jár, akár már idén a második félévben megkezdődhetnek a munkálatok.

Az már korábban is tudható volt, hogy a Szolnok-Budapest közötti autóút kizárólag a magyar költségvetésből épülhet meg, hiszen az unió már az M4-es Abony-Fegyvernek közötti 29 kilométeres szakaszát sem támogatta. A kormányzat túlárazásra és kartell gyanúra hivatkozva állította le a korábbi kivitelezést. A szakértők szerint a valódi ok az lehetett, hogy a Simicska Lajos vállalkozó érdekeltségébe tartozó Közgép is részt vett a beruházásban. Az állam a mai napig nem számolt el a konzorciumokkal, így továbbra is ők végzik az állagmegóvást, ami havonta több tízmillió forintba kerül.

Az új koncepció forrását a gazdasági miniszternek kell előteremtenie. Az Abony-Fegyvernek közötti szakasz tervezett költsége 110 milliárd forint volt, amiből a leállításig 60 milliárd forintot ki is fizettek a három konzorciumnak. A tender kiírása előtt nehéz megbecsülni, hogy mennyibe kerülhet majd az adófizetőknek az Abony-M0-ás közötti szakasz. A Népszavának név nélkül nyilatkozó iparági szakértő azonban felhívta arra is a figyelmet, hogy a közbeszerzési törvény módosítását követően már nem kell a legolcsóbb ajánlatot elfogadni, hanem pontosan nem definiált szempontok alapján kell a nyertest kihirdetni. Ez legalábbis kétségessé teszi, hogy a költségvetés számára a legelőnyösebb ajánlat fog nyerni.

A fejlesztési minisztérium államtitkára, Tassó László korábban a Népszava kérdésére válaszolva azt állította, hogy a félbe hagyott M4-es szakasz nyomvonalát felhasználva, csökkentett műszaki tartalommal épül meg az Abony-Fegyvernek közötti autóút.

Egyelőre nem lehet tudni, mely cégek indulnak a pályázaton. Elvileg a leállított szakasz építői is indulhatnának, de erre kevés az esély. Különösen a Közgép esetében, hiszen első fokon ugyan a munkaügyi bíróság kimondta, hogy a vállalat a Győr-gönyüi kikötő építésére kiírt pályázaton nem adtak be hamis adatokat, ezért le kell venni a céget a közbeszerzési tilalmi listáról, ám a kormányzat fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. A Közgép a mai napig nem indulhat közbeszerzéseken, s a bírósági eljárás elhúzódása esetén bármilyen döntés is szülessen, az M4-es Abony-M0-ás építésében biztosan nem vehet részt. Ugyanez a sors várhat a Swietelskyre, a Colasra, a Strabagra és az A-Híd-ra is, mert a Gazdasági Versenyhivatal ugyan tavaly nem látta indokoltnak, hogy vizsgálatot indítson kartellezés miatt a konzorciumok ellen, de a Miniszterelnökség fellebbezett és a bíróság a vizsgálat megindítására kötelezte a hivatalt. Az eljárás hónapokig eltarthat, de akár 1-1,5 évig is elhúzódhat. Ezzel viszont jelentős mértékben nő a Garancsi István, illetve a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó építési vállalkozások nyerési esélye.