Előfizetés

Járhatatlanná vált több út Borsodban

A Sajó árvize miatt három út egy-egy szakaszát zárták le a forgalom elöl Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön.

A tájékoztatás szerint az árhullám már a folyó alsó szakaszán tart, ezért hajnalban a Muhi és Köröm, valamint a Kesznyéten és Sajóörös közötti utat zárták le a forgalom elöl. Továbbra sem lehet közlekedni a 26-os számú utat Sajókazával összekötő úton - közölték.

Az emberpusztítás csődje

Publikálás dátuma
2016.02.18. 09:00

Levél az olasz harctérről – Nézze meg mit olvashatott a dédapja száz éve, ugyanezen a napon, ugyanebből az újságból

Ismeretes, hogy az olasz már több ízben akart itt gorlicésdit játszani. Már most, akik nem ismerik az itteni helyzetet, gondolkodóba eshetnek azon, hogy ez a folyton megújuló kísérlet miért végződik állandóan kudarccal.

Különösen, ha figyelembe vesszük azt is, hogy az úgynevezett pergőtűz itt divatos a legjobban. Egyes lapok és bizonyára a közönség nagy része is úgy magyarázzák ezt a csudálatosnak látszó dolgot, hogy itt a monarchia legbátrabb katonái állnak őrt. Kétségtelen, hogy ez a körülmény is hozzájárult az olaszok többszöri kudarcához. Az itt harcoló közös- és honvédezredek legénysége a tűrhetőbb viszonyok között élő vármegyék lakosai közül valók, akiknek bátorsága a véres birkózás hosszú ideje óta már többször megnyilvánult. De a döntő tényező nem ez. Hanem az a gigászi munka, amely lehetővé tette, hogy a legrémesebb gránátesőben sem pusztulunk el és így csatarendünk sem bomlik föl.

Világosabban: itt már nemcsak jól kiépített állások vannak, hanem valóságos tárnák, amelyek — miután kősziklákba vannak vájva — a legrémesebb huszonnyolcas gránátok pusztításától is megvédik a csapatokat. Úgy kell ezt érteni, hogy amikor megkezdődik a dobpergésszerű ágyúzás, amelyet az olaszok abból a célból indítanak ellenünk, hogy cafatokká lőjenek, vagy pedig megőrjítsenek bennünket, akkor mi a sziklákba vájt tárnákban egy hajdani penzionált táblabírót is lepipáló nyugalommal eregetjük szivarunk bodros füstjét az alvilági levegőbe. Természetes, hogy így nem lehet előkészíteni a gyalogsági támadást sem. Ez a magyarázata Luigi Barzini világhíressé lett elcsudálkozásának is. Arra még ő, a háborúk nagy szakértője és művészi leírója sem számított, hogy az emberpusztítás is csődöt mondhat. Pedig, mintán a front itt félkör-alakú, az olasznak még az az előnye is megvan, hogy bennünket három oldalról is lőhet.

És mennél tovább tart a nagy erőlködés, annál kevesebb eredményre lesz kilátás. Przemysl eleshetett, mert éhezett, de a doberdói fennsík és a szomszédos san-micheli magaslat bevehetetlen. Itt früstük, ebéd, vacsora jobban kijár az embernek, mint otthon sok hadseregszállítóvá nem vedlett fiskálisnak. És az alvilági tárnák is napról-napra bővülnek. Körülbelül az az elv érvényesül itt, mint régente a veszett kutya harapásgyógyításánál, amikor állítólag annak szőrével gyógyították a veszedelmes sebet. Mi a pokoli tűz elől lemegyünk az alvilágba, amelyet azonban itt az angyali kórusokkal ékeskedő mennyországnál is többre becsülünk ...

Népszava 1916. február 18.

Az emberpusztítás csődje

Publikálás dátuma
2016.02.18. 09:00

Levél az olasz harctérről – Nézze meg mit olvashatott a dédapja száz éve, ugyanezen a napon, ugyanebből az újságból

Ismeretes, hogy az olasz már több ízben akart itt gorlicésdit játszani. Már most, akik nem ismerik az itteni helyzetet, gondolkodóba eshetnek azon, hogy ez a folyton megújuló kísérlet miért végződik állandóan kudarccal.

Különösen, ha figyelembe vesszük azt is, hogy az úgynevezett pergőtűz itt divatos a legjobban. Egyes lapok és bizonyára a közönség nagy része is úgy magyarázzák ezt a csudálatosnak látszó dolgot, hogy itt a monarchia legbátrabb katonái állnak őrt. Kétségtelen, hogy ez a körülmény is hozzájárult az olaszok többszöri kudarcához. Az itt harcoló közös- és honvédezredek legénysége a tűrhetőbb viszonyok között élő vármegyék lakosai közül valók, akiknek bátorsága a véres birkózás hosszú ideje óta már többször megnyilvánult. De a döntő tényező nem ez. Hanem az a gigászi munka, amely lehetővé tette, hogy a legrémesebb gránátesőben sem pusztulunk el és így csatarendünk sem bomlik föl.

Világosabban: itt már nemcsak jól kiépített állások vannak, hanem valóságos tárnák, amelyek — miután kősziklákba vannak vájva — a legrémesebb huszonnyolcas gránátok pusztításától is megvédik a csapatokat. Úgy kell ezt érteni, hogy amikor megkezdődik a dobpergésszerű ágyúzás, amelyet az olaszok abból a célból indítanak ellenünk, hogy cafatokká lőjenek, vagy pedig megőrjítsenek bennünket, akkor mi a sziklákba vájt tárnákban egy hajdani penzionált táblabírót is lepipáló nyugalommal eregetjük szivarunk bodros füstjét az alvilági levegőbe. Természetes, hogy így nem lehet előkészíteni a gyalogsági támadást sem. Ez a magyarázata Luigi Barzini világhíressé lett elcsudálkozásának is. Arra még ő, a háborúk nagy szakértője és művészi leírója sem számított, hogy az emberpusztítás is csődöt mondhat. Pedig, mintán a front itt félkör-alakú, az olasznak még az az előnye is megvan, hogy bennünket három oldalról is lőhet.

És mennél tovább tart a nagy erőlködés, annál kevesebb eredményre lesz kilátás. Przemysl eleshetett, mert éhezett, de a doberdói fennsík és a szomszédos san-micheli magaslat bevehetetlen. Itt früstük, ebéd, vacsora jobban kijár az embernek, mint otthon sok hadseregszállítóvá nem vedlett fiskálisnak. És az alvilági tárnák is napról-napra bővülnek. Körülbelül az az elv érvényesül itt, mint régente a veszett kutya harapásgyógyításánál, amikor állítólag annak szőrével gyógyították a veszedelmes sebet. Mi a pokoli tűz elől lemegyünk az alvilágba, amelyet azonban itt az angyali kórusokkal ékeskedő mennyországnál is többre becsülünk ...

Népszava 1916. február 18.