Fülöp Erik;Orosz Mihály Zoltán;Becsület Légiója Egyesület;tiszavasvári romák;

2016-02-19 06:13:00

Lelki üdvösség a légiótól?

A Jobbik szerint azért van szükség az Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester nevéhez köthető radikális civil egyesületre, mert Tiszavasvári romák lakta részén áldatlan állapotok uralkodnak. A Becsület Légiója Egyesület a párt szerint a helyi kisebbség ,,lelki üdvéért" dolgozna.

,,Személyes tapasztalataim alapján, a szabolcsi település Széles út és Keskeny út közötti szegletében áldatlan állapotok uralkodnak. Legutóbbi látogatásom során azt tapasztaltam, hogy az ott élők lopják az áramot, sokakat pedig uzsorások tartják a markukban, akik rendre elveszik a romák pénzét, akik így fillérekből kénytelenek megélni. Az érintett területen a köztisztaság sincs rendben. Egyes telkeken több köbméternyi szemét halmozódott fel az idők során, sok épület illegálisan épült. Többségükön nincsen kémény, így a tetőbe vágott lyukakon hömpölyög a füst. Ami viszont még ennél is nagyobb probléma, hogy a negyedben élő gyerekek alultápláltak" - így foglalta össze Volner János, a Jobbik parlamenti képviselője tiszavasvári tapasztalatait a Hír Tv-nek adott nyilatkozatában azzal kapcsolatban, hogy miért van szükség az "érpataki-modell" bevezetésére .

Hozzátette: alapvetően az Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester vezette radikális Becsület Légiója Egyesület ezen változtatna. A parlamenti képviselő szerint a szervezet alapvető célja, hogy a településen élők elérjék a ,,lelki üdvösséget". Ezt normafelmutatással (a törvények szerinti követendő út), és a hatóságok cselekvésre sarkallásával érnének el. Hogy ezt Fülöp Erik, Tiszavasvári polgármestere egymaga miért nem képes elérni, s miért van szükség az egyesület segítségére, a képviselő úgy felelt: a polgármesternek nincs joga a hatóságok (rendőrség, terrorelhárítás, járási hivatalok, kormányhivatalok) munkáját irányítani, de egyéb feladatai mellett nincs is ideje ezzel foglalkozni. Így jól jön a szakértői segítség, amelyet az egyesület lelkes aktivistái végeznek majd.

Megírtuk: folyamatos a pánik a tiszavasvári romák körében. A roma szülők - miután Fülöp Erik megállapodott az érpataki polgármester vezette Becsület Légiója Egyesülettel – a szervezet elveheti gyermekeiket. A paktum szerint ugyanis a rendfenntartáson túl a gyermekvédelmi jelzőrendszer hatékonyabbá tételéért is ők felelnének. A szervezet adószámát azonban a NAV már korábban törölte. Gyermekjogi szakértő szerint a gyermekek családból való kiemelésére a légiónak jogilag semmilyen lehetősége nincs. Teleki László az MSZP országgyűlési képviselője a Fülöp Erik által vezetett település ellen törvényességi vizsgálatot lefolytatását várja a Belügyminisztériumtól. Ezzel kapcsolatban megkerestük a tárcát, ahol azt a választ kaptuk: az önkormányzatok törvényességi felügyeletét a fővárosi és megyei kormányhivatalok látják el. Amiből következik: nem indítanak vizsgálatot.