Egoisták klubjává süllyedt le az EU

Publikálás dátuma
2016.02.23. 07:23

Süddeutsche Zeitung

Végzetes lenne az unióra nézve, ha most kiválnának a britek, de egyébként a szerződés azt mutatja, hogy mennyire egoisták klubjává süllyedt le az EU. Cameron elérte, hogy Londonnak a jövőben nem kell igazodnia az egyre szorosabb Európa tervéhez, ami abszolút igazságtalan és sportszerűtlen. De a többieknek bele kellett egyezniük, nem volt más választásuk, mert menteni kellett, amit lehetett. Bizonyos erők kívülről és belülről egyaránt igyekeznek megbuktatni az európai egységet. A pénzügyi és menekültválság, a neo-nacionalista pártok felemelkedése és Putyin fellépése miatt tudott Nagy-Britannia ilyen brutális módon zsarolni. De egyben feltárja, milyen rettenetes állapotban van a kontinens: vannak, akik csak a saját gesztenyéjüket kívánják kikaparni. A briteken kívül tehetnek erről a jelenlegi magyar és lengyel kormány hívei, akik igényt tartanak a sokmilliárdos brüsszeli támogatásra, csak éppen semmiféle szolidaritást nem tanúsítanak a menekültügyben. Miközben erős EU-ra volna szükség, hiszen mind inkább visszaszorul a nyílt, demokratikus, liberális társadalom gondolata.

Szerző