Diplomáciai konfliktus Szófia és Ankara között?

Oroszország után Bulgária is egyre nagyobb aggodalommal szemléli Törökország egyre aktív diplomáciai fellépését. A két ország között sosem volt felhőtlen a viszony, ezőttal a burgaszi török konzulátusról kiutasítottak egy attasét, Szófia szerint ugyanis Ankara politikailag kívánja befolyásolni a Bulgáriában élő török közösséget.

A szófiai külügyminisztérium múlt hétvégén jelentette be, hogy az attasé persona non grata, a döntést azonban nem kommentálták. Bolgár médiaértesülések szerint Ugur Emiroglu, aki a szociális ügyekért felelt a konzulátuson, „túl sokat foglalkozott” a Fekete-tengeri városban a muzulmán közösséggel. Állítólag Sumenben egy házat vérelt, ahol iszlám hittanórákat adott. Emiroglu ugyanis imám is. Szófia szerint azonban ezzel megsérti a diplomaták tevékenységéről szóló 1961-es bécsi egyezményt.

Szerző

Fura céget támogat a kormányfő

Robert Fico szombaton bejelentette, hogy kormánya március 2-án, három nappal a választások előtt kb. 20 millió eurót fog jóváhagyni az RKN Global Europe támogatására.

A cégről sok furcsa információt találtak a Smenél: hiányzó szabadalmak, magánügyletekbe vágó volt Interpol-vezető, ukrán politikusok – írta a bumm.sk a Sme napilapra hivatkozva. Fico szerint a cég Besztercebányán 89 millió eurót fog beruházni egy értékpapírokat, bankkártyákat és személyi okmányokat gyártó cégbe és az ottani ipari parkban ezzel 1200 ember találhat magának munkát. Fico nemrég még elég tartózkodó volt a választások előtti közpénz-költés kapcsán. A tanárok 100 eurós béremelése kapcsán, amely országosan 70 millió eurót jelentett volna, azt mondta, hogy néhány héttel a választások előtt nem köthetik meg a következő kormány kezét konkrét intézkedésekkel.

Fico szerint az RKN a vagyon vásárlásához kapott támogatásként, illetve adószabadságként jut a beruházási segítséghez. Ezek aránya a kormánnyal való megállapodástól függ. Összességében 14 500 eurós segítséget fognak adni egy munkahely létrehozására, összesen 17 millió euró értékben.

Szerző

Tárgyalnak a spanyol kormányról

Megkezdte a tárgyalásokat a kormányalakítással megbízott Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) a baloldali radikális Podemosszal.

Utóbbi párt vezetője, a Twitteren kifejtette, hogy a változás és a haladás kormányát akarják életre hívni további baloldali tömörülések bevonásával. Spanyolországban a december 20-án megrendezett parlamenti választás óta nem történt előrelépés a kormányalakítás terén. A Podemos egészen a múlt hétig elutasította a tárgyalásokat a szocialistákkal, mivel a baloldali párt a liberális Ciudadanos nevű tömörüléssel is szóba állt. Pedro Sánchez, a szocialisták elnöke, aki VI. Fülöp királytól kapott kormányalakításimegbízást, ugyanakkor ismételten elutasította, hogy „exkluzív” megbeszéléseket folytasson a Podemosszal, s továbbra is egyeztetni kíván más politikai erőkkel is.

A parlamenti választáson az eddig kormányzó, Mariano Rajoy-vezette konzervatív Néppárt ugyan a legtöbb mandátumot szerezte, meg, 119 képviselői helyre tett szert a 350 tagú törvényhozásban, de lemaradt az abszolút többségről. A szocialisták 89 mandátumot szereztek, a Podemos 65-öt, a Ciudadanos pedig 40-et. A többi képviselői hely baloldali nacionalistáké, illetve különféle elszakadáspárti tömörüléseké lett. Rajoy ugyan a PSOE-vel és a Ciudadanosszal akart volna kormányt alakítani, de erőfeszítései kudarcba fulladtak.

Szerző