bankrablás;Citibank;Oktogon;

2016-02-24 12:16:00

Bankrablás az Oktogonnál - Ezt a férfit keresi a rendőrség! - VIDEÓ!

Az eddigi információk szerint egy férfi szerdán 9 óra 40 perc körül bement egy Budapest VI., Oktogon téri bankfiókba, majd az egyik alkalmazottat fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegetve felszólította a bevétel átadására. Az alkalmazott ennek eleget tett, a férfi a pénzzel elmenekült a helyszínről. Az eset során nem sérült meg senki.  

A Citibank szóvivője, Hencz Éva azt közölte az MTI-vel, hogy délelőtt kirabolták az Oktogon téri fiókjukat. Kiemelte, hogy a rablásban senki nem sérült meg, a dolgozók és az ügyfelek biztonságban vannak, a banknak azonban "kisebb mértékű" anyagi kára keletkezett.

"Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az ügyfélszolgálat zavartalan működését minél előbb helyreállítsuk" - írta a szóvivő, hozzátéve: együttműködnek a nyomozókkal az ügy felderítése érdekében.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06 (80) 555-111-es "Telefontanú" zöldszámon, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.