emberölési kísérlet;fegyházbüntetés;

2016-02-25 14:17:00

Kilökte hatéves kislányát az ablakon - 11 év fegyházat kapott

Másodfokon is tizenegy év fegyházra ítélték csütörtökön emberölés kísérlete miatt azt a nőt, aki 2014 márciusában kilökte hatéves gyermekét második emeleti lakásuk ablakából. A Győri Ítélőtábla ezzel helybenhagyta a Tatabányai Törvényszék tavaly szeptemberi elsőfokú döntését, az ítélet jogerős.

A táblabíróság helybenhagyta azt is, hogy megvonták az anya szülői felügyeleti jogát. A nő legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett felmentésért, illetve enyhítésért. A vádlott a fellebbezését később visszavonta.

Zólyomi Csilla, a tábla tanácselnöke elmondta, hogy a Tatabányai Törvényszék részletes és megalapozott tényállást állapított meg, és feltárta a bűncselekményhez vezető okokat is.

Az asszony egy operáció után alig mozdult ki otthonról, visszahúzódó életvitelre rendelkezett be, és a kislány nagyon sokat hiányzott az óvodából. Az anya az óvoda vezetőjével sem volt hajlandó beszélni, ezért a gyámhivatal védelembe vételi eljárást indított.

A nő attól tartott, hogy a gyámhivatal elveszi tőlük a kislányt, ezért 2014 márciusában arra jutott, hogy ezt csak úgy kerülheti el, ha mindkettejük életét kioltja. Kilökte a gyermeket a 8,6 méter magasan lévő, második emeleti gyermekszoba ablakán, majd utána ugrott. Mindketten életben maradtak, de a kislány többszörös koponyatörést, csigolya- és keresztcsonttörést, valamint súlyos zúzódásokat szenvedett. A gyerek hosszú ideig életveszélyes állapotban volt, és agysérülései miatt maradandó fogyatékossága lett.