Szerintem;maffiaállam;

2016-02-29 07:29:00

Itt a maffia!

Immár nem csak metafora Magyar Bálint maffiaállama. A minap a Választási Bizottság épületének előterében történtek egyértelművé tették: Orbán rendszere már nemcsak a törvények csűrcsavarjaival, a gazdasági nyomásgyakorlás eszközeivel, népbutító propagandával és egyéb szoft módszerekkel próbálja örökké tenni hatalmát, hanem verőlegények bevetésével is megakadályozza a népszavazást. Imponáló volt a szocialisták gyors flashmobja, ahol Kunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke elsöprő lendülettel ostorozta Orbánt és kormányát, kijelentve: 2010 óta egyetlen eredményt sem tud felmutatni, mert nem tud kormányozni. Ma valóban nem folyik érdemi kormányzás Magyarországon. A miniszterelnök tehetséges politikus, aki ha akarná, számos területen előmozdíthatná az ország fejlődését, a demokrácia kiteljesedését, neki azonban mindez sosem volt célja.

Három dolog érdekelte igazán: a hatalom, a pénz és a foci. A nép csak arra való, hogy a választásokon megerősítse az uralmát, és minél többet adózzon, amiből majd a haverokat lehet hizlalni és saját, költséges hóbortjait kielégíteni. A stadionok, a Vár, a Városliget, a kisvasút, az atomerőmű azonban nemcsak rengeteg pénzt emésztenek fel és a korrupció eszközei, hanem egyben hatalmi jelek is. Ezekkel azt üzeni: mindent megtehetek, minden az enyém, mindenki felett állok. Az utóbbi öt év valamennyi kormányzati lépése azt bizonyítja, hogy az emberek kifosztása, az oktatás visszavágása, a jog megerőszakolása révén koldussá, ostobává és jogfosztottá akar tenni mindenkit, aki nem áll be mögé. A rendszer már önjáró, a központi akarat kimondatlanul is érvényesül.