Vajna szerint gyakorlatilag nekik köszönhető a Saul fia sikere

Publikálás dátuma
2016.02.29 14:54
Andrew G. Vajna és Nemes Jeles László
Fotó: /
A magyar filmtámogatási rendszernek köszönhetően lett egy háromoldalas tervből világsiker a Saul fia - ezt Andy Vajna filmügyi kormánybiztos találta mondani a The Hollywood Reporter amerikai portálnak hétfőn, a film Oscar díja után. Azt is hozzátette, hogy szerinte Magyarország komoly lehetőséget kínál a tehetséges rendezőknek.

Mint ismeretes, Nemes Jeles László Saul fia című alkotása kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat magyar idő szerint hétfőn hajnalban Los Angelesben. 

Ha valaki hajlandó keményen dolgozni és van kreatív ötlete, akkor van rá lehetőség, hogy megvalósítsa - nyilatkozta Andy Vajna. Úgy gondolom, ez megmutatja a fiatal magyaroknak, hogy igen, mindez lehetséges - tette hozzá a filmügyi kormánybiztos és kaszinótulajdonos.

A Magyar Nemzeti Filmalap 321,6 millió forinttal támogatta Nemes Jeles László első játékfilmjét. Andy Vajna ennek kapcsán az interjúban felidézte: mielőtt a támogatásról döntöttek volna, alaposan átbeszélték a Saul fia filmtervét, és számításba vették Nemes Jeles László addigi rövidfilmjeit is. Mivel ez volt az első játékfilmje, elég szigorúak voltunk a finanszírozásban, adtunk neki 300 millió forintot, valamint támogattuk és segítettük őt a kidolgozásban. Amikor láttuk a kész alkotást, lenyűgözött bennünket, nem volt vele tennivalónk. Egyszerűen jó volt - fogalmazott.

Attól függetlenül, hogy szerinte a magyar filmtámogatási rendszernek köszönhetően lett világsiker a Saul fia, azt is kijelentette, hogy "nagyon büszke Lászlóra", amiért képes volt olyat teremteni, ami messze túlment a forgatókönyv lapjain.  Andy Vajna, "fantasztikusnak" és "különleges élménynek" nevezve az Oscar-díjjal jutalmazott alkotást.

A filmügyi kormánybiztos beszélt arról is, hogy idén új programot indítanak el öt kezdő rendező alacsony költségvetésű filmjének támogatására. Emellett képzést is indítanak filmes stábok tagjai számára, hogy könnyebben megfelelhessenek az olyan nemzetközi produkciók technikai elvárásainak, amelyek szívesen vennék igénybe Magyarország fejlett stúdióhálózatát és a kedvező adózást.

Szerző
2016.02.29 14:54

Presser Gábor: Engem az irónia jobban érdekel, mint a szomorúság

Publikálás dátuma
2018.09.23 08:42

Fotó: / Draskovics Ádám
Ember legyen a talpán, aki utánaszámol, de állítólag tényleg az 1507. és 1508. koncertjét adja Presser Gábor október 7-én és 8-án az Arénában. Kicsit minden ismerős lesz, picit minden másképp szól majd, és ha a közönség szépen ropja, akkor talán Pici bácsi is táncra perdül. Legalábbis ezt ígéri.
A Vasárnapi Hírek interjúja    – Tényleg táncolni fog? – Azt szeretném, hogy ezen a két estén a közönség jól szórakozzon. Lesz jó pár dal, amikor fel lehet állni a székekből, és lehet táncolni. És igen, ha mindenki szépen táncol, akkor egy kicsit én is fogok. Vagy nagyon kicsit. De ehhez nagyon jól kell játsszunk, úgyhogy inkább arra igyekszem koncentrálni. – Ez azt jelenti, hogy buli lesz? Nekem például a Presser-dalok zöme inkább valamiféle fájdalmat hív elő. Vagy minimum karcolgatja azt. Meg itt ez a hetven év is, a közben végérvényesen kirakott pontok. Zenésztársak, barátok halála, az LGT vége – menynyire érinti meg az elmúlás? – Eléggé. Hazugság lenne azt állítani, hogy nem foglalkoztat. Ebben a korban méricskélünk. Azért ennek a fájdalom dolognak, amit említett, nem örülök. Ezek szerint valamit rosszul csinálok, mert engem az irónia jobban érdekel, mint a szomorúság – az októberi koncerteken pedig kifejezetten a mulattató énemet is szeretném előhívni. Az „egyzongorás” szerzői estjeimen sokat nevet a közönség. Az Arénában megpróbálok majd „nagyobb ecsetet” használni. Ha sikerül, lesz egy kicsike zenés parádé. – Értem én az iróniát is, de azért sokszor ott a fájdalom – dr. Bánatnak például napi ötven bánat az átlaga. Átveszi mások búját-baját? – Ilyen értelemben nem vagyok túl szerencsés alkat, mert eléggé hajlamos vagyok átvenni mások baját, keresni megoldásokat. De nem kell mindig résen lenni. Nem kell mindig megfelelni. Az egyik jelszavam az, hogy ha segíteni akarsz, akkor várj egy kicsit. Mostanra rájöttem, hogy nekem is illene betartani az általam kreált jelszavakat. De dr. Bánat nem én vagyok, egyáltalán nem. – Apropó, megfelelés! Az egészen friss, Oláh Ibolyának írt Voltam Ibojka című dalest címadó dalának van egy rendre ismétlődő sora: arról énekel, hogy volt minden, „csak megfelelő fehér ember, az nem, az nem”. Milyen a megfelelő fehér ember? – Nem tudom. Én ilyenkor Ibolyka fejével gondolkodom – a más előadóknak írt dalaim valójában az ő önéletrajzi dalaik. – Átlényegül dalírás közben?  – Fogalmam sincs, hogy ezt így hívják-e, vagy hogy akarok-e én egyáltalán átlényegülni. Mikor dolgozom, magamban az adott előadót hallom, az ő hangján szólal meg a dal. Egyszerű képlet: ahogy a Voltam Ibojkát nem énekelhetné más, mint Ibolyka, az Egyszer csak Rúzsa Magdié lehetett. – Többször mesélt róla, hogy gyerekkorában a fölső szomszédjuk Seress Rezső volt, akihez feljárt beszélgetni. Van olyan „szomszéd ifjú”, aki most az ön ajtaján kopogtat, hogy tanulhasson? – Nincs. Én sem igazán úgy jártam föl, hogy tanuljak a Rezső bácsitól. Néha felhívott magához – biztos nagyon egyedül volt –, és akart valamit mondani. Mutatni ezt-azt egy másik zenésznek, aki történetesen épp egy gyerek volt. A Vígszínházban sok fiatal jön hozzám kérdezősködni – azt gondolom, hogy a dalírásról mesélni nem nehéz, de azt nem tudom, lehet-e tanítani. Egyszer ki kéne próbálni. – Seress tényleg naponta kettőtől hatig a Szomorú vasárnapot hallgatta? – Bizony. Különféle nyelveken és feldolgozásokban. És ez lehallatszott hozzánk. Láttam a kottákat, csak kínai kiadásból volt egy polcra való. Egyrészt a különböző nyelvjárások, másrészt a különböző kiadók. Nagyon érdekes dolog ez a Szomorú vasárnap, könnyű préda. Megpróbáltak róla lehúzni már minden bőrt, hol jól, hol rosszul. Björk például fantasztikusan énekli, pedig azt gondolnánk, hogy ez nem is az ő világa. Dehogynem! – Önnek is van Szomorú vasárnapja: a Plafon dal, amelyben megénekli a sztorit, és amelyhez Parti Nagy Lajos írt szöveget. A Rutinglitang – Egy zenemasiniszta című lemezen pedig Parti Nagy-verseket zenésített meg. Rajongó? – Igen, már régóta Parti Nagy rajongója vagyok. Aztán, talán, lettem a barátja is. Mindig is tudtam, hogy ahogyan ő ír, az az én világom, aztán egyszer nekiültem, hogy ki tudom-e találni, melyik vers hagyja magát, hogy dal legyen belőle. – Hogy jutott eszébe, hogy A még egy dalba Závada Pált hívja fütyülni? – Fütyültünk mi már borospohárral a kezünkben. Meg énekeltünk is. Závada nagyon muzikális ember, sok dalt tud, népdalokat meg mást is. Szeretem, ahogy énekel, de ahogy fütyül, az egészen különleges.  Az interjú teljes terjedelmében a  Vasárnapi hírek eheti számában olvasható.
2018.09.23 08:42

A szecessziós paraván egy másik magyar utat rejt

Publikálás dátuma
2018.09.22 15:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Négy év zárva tartás után megnyílt az Iparművészeti Múzeum filiáléja, a Ráth György-villa. Az Iparművészeti esetében ez viharos tempónak számít.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – lehet az első benyomása a Ráth György Múzeum látogatójának, amely szeptember közepén A mi szecessziónk című kiállítással nyitotta meg újra a kapuit. A kétszintes villába belépőnek valóban lehet egy kicsit olyan érzése, mintha látogatóba érkezett volna Ráth György otthonába, bár ebből a szemszögből az kicsit furcsa, hogy az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának két ebédlője is volt, hálója, fürdőszobája egy sem. Persze a múzeum nem egy teljes otthon rekonstrukciója – nem is csupán Ráth György hagyatékát mutatja be, aki a könyvtárát a tudományos akadémia hagyta, festményeit a Szépművészetire. A Ráth-villa a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót hatszáz műtárggyal, bútorokkal, festményekkel, textilekkel, kerámiákkal hozza élő környezetbe, amelyekkel az Artista stúdió időszaki kiállítása igyekszik párbeszédbe keveredni. A Vörös ruhás nő – Rippl-Rónai József falikárpitja, amelyet felesége, Lazarin Baudrillon szőtt meg – ebben fényben igazán eleven, ahogy más tárgyak is, amelyek az Iparművészeti lelakott kiállítótereiben már nem igazán hívogattak – 2007 óta a múzeum látogatószáma állandóan 100 ezer alatt maradt.
„A magyar út: nem magyaros, nem magyarkodó, egyszerűen magyar” – olvashatjuk a Kós Károly nevével fémjelzett Fiatalok Köre bemutatószobájánál –, a kiállításon találkozhatunk egy Kós által tervezett paravánnal is. A paraván persze nem mindent takar el. A villából kilépve egy másfajta magyar út fogad: a kert fűje részben letaposott, a homlokzat párkányzatának díszei sérültek. Igazán kár, hogy egy mintegy 300 millió forintos felújításba ilyen részletekre már nem futotta: a gyűjtemény mutatós, a kurátorok szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Ám amennyiben a szecesszión nem csak stílusirányzatként, hanem a kivonulás szinonimájaként is olvassuk: a cím telitalálat. Az Iparművészeti legalább három-öt évre a Városligeti fasorban található villában húzza meg magát.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a londoni South Kensington Museum (ma Victoria és Albert Múzeum) és a bécsi MAK nyomában harmadikként. Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy az iparosodás nyomában megjelenő tömegtermékek minőségben és esztétikumban is elmaradnak a kézműipar remekeitől: a magyar múzeum nemcsak korai alapításában, gyűjteményében is jelentős, bár a kollekcióját az elmúlt negyven-ötven évben – „természetesen” pénzügyi okokból − nem tudta úgy gyarapítani, ahogy az kívánatos lett volna. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által megálmodott Üllői úti palotája 1893 és 1896 között épült meg, 1945 és 1956 után az utolsó jelentősebb rekonstrukción 1984-ben esett át. A millecentenárium évében az Iparművészetinek nem jutott a múzeumrekonstrukciós programra szánt pénzekből, ám mégis megújulhatott a kupolaterme, felújították a kupola acélszerkezetét, új üvegtetőt kapott a központi csarnoka. 2003-ban jutott a pince szigetelésére is, amely 1976, a hármas metró megépítése óta – a talajvíz folyásának megváltozásával − rendszeresen beázott. 2000-ben, 2006-ban is napirenden volt az épület felújítása. 2011-ben kormányzati gyorssegély kellett hozzá, hogy a kupoladíszét – a lanternát – eltávolítsák, mielőtt valaki fejére esne. Az is csak a szerencsén – és az azóta is látható állványzaton múlt −, hogy a hulló tetőcserepek nem okoztak nagyobb balesetet. 2012 júniusában a mintaadó Victoria és Albert Múzeum kiállítása nyílt meg az Iparművészetiben, a verniszázson Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrás miniszter magabiztosan jelentette ki: „a megújuló Iparművészeti Múzeum Magyarország kincseskamrája lesz, amelyet évente százezrek fognak felkeresni.” A szerényebbre szabott álom – a Victoria és Albert Múzeum ingyenes kiállításait évente 3-4 millióan keresik fel – mégis megvalósíthatónak tűnt: egy hónappal később lezárult a múzeum megújítására kiírt tervpályázat, és az intézmény akkori főigazgatója, Takács Imre joggal hihette: 2013 tavaszán elkezdődhet a rekonstrukció, ami talán három évvel később be is fejeződhet. Tévedett.
A kormány ugyanis nem a megújulást, hanem Magyarország kincseskamráját tartotta prioritásnak az Iparművészeti esetében, legalábbis abban az értelemben, hogy a múzeum gyűjteményéből az Esterházy kincsek iparművészeti tárgyait 2014-ben Fertődre irányította – állítólag a miniszterelnök, Orbán Viktor külön kérésére −, a rekonstrukcióra pedig nem ítélt meg egy vasat sem. Takács tiltakozásul lemondott, ám utódja, Cselovszki Zoltán is idézhette volna nyugodtan a döntéshozók lassúsága kapcsán Petőfi Pató Pálját: »Roskadófélben van a ház, /Hámlik le a vakolat…„Ej, ráérünk arra még!”« 2016 júliusában született meg az első kormányhatározat az Iparművészeti nagyrekonstrukciójáról, akkor a befejezés dátuma 2019. március 31-e volt. A múzeum bezárása előtt egy hónappal, 2017 augusztusában a határidőt 2021. július 30-ra tolták ki, a felújítást 1,4 milliárd forintért újraterveztették. Jelen állás szerint a műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból, a 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Jelenleg még csak a műtárgyak elszállítása zajlik. Meglehet, 2023-at fogunk írni, mire megláthatjuk, a tervekből mi valósult meg.

A szállító

Ötmillió forintra büntette az Iparművészeti Múzeumot a Közbeszerzési Döntőbíróság, amiért egy közbeszerzési pályázatot olyan szinten szabtak az azt megnyerő cégre, hogy még az irodai ajtók színét és anyagát is meghatározták benne − írta még márciusban a Magyar Nemzet. Az ismételten kiírt, 1,4 milliárd forintos tendert végül ugyanaz a cég, a Museum Complex nyerte el. A műtárgyszállító céget 2010-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága alapította azzal a szándékkal, hogy a műtárgyszállító cégek árait lenyomja. Ügyvezetőnek a múzeum alkalmazottját, Polgár Tibort tették meg. A cég 2012-ben került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, 2014-ben privatizálták: az ügyvezető egymillió forintért vásárolhatta meg. A jelek szerint a Museum Complex szerencséjét a szent őrült, Csontváry Kosztka Tivadar hozta meg: 2010-ben alig féléves cégként szállíthatta az isztambuli Pera múzeum nagy Csontváry-kiállítására a festő képeit, míg 2015-ben az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete és a pécsi Csontváry Múzeum között ingáztak a szállítói hasonló célból. A Kánaánt a Liget projekt jelentheti. Mint az azóta megszüntetett napilap is írta: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az újonnan létesülő egyéb intézmények és raktárak között több százezer műtárgy fog útra kelni. A Liget projekt gazdája, a Városliget Zrt. az elmúlt három évben hat alkalommal bízta meg a társaságot szállítási munkákkal, a teljes Liget projektre 850 milliós keretszerződést kötöttek. 

Kimazsolázták

 Mintegy négyezer műtárgyra tehető gyűjteményével Európa egyik legnagyobb bútorkollekciója található az Iparművészeti Múzeum másik filiáléjában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Az egyik legértékesebb magyarországi barokk épületet – a Száraz-Rudnyánszky család egykori kastélyát – 1990-ben zárták be, miután életveszélyessé vált, és csak tíz évvel később nyitották meg újra. A több mint 300 millió forintos rekonstrukció akkor csak részben érintette a kastély egyik szárnyát, amelyben 2005-ig egy gyermekintézmény működött. 2014-ben Nagytétényből is kerültek a keszthelyi kastélymúzeumba Festetics-bútorok, míg az Esterházy-gyűjtemény bútorait 2016-ban szállították el Fertődre. A múzeum utóbbi tárlatai – Erzsébet királyné babái, hintaló-kiállítás – azt a látszatot keltették, mintha részben játékmúzeumi profilra hangolnák át az intézményt. A Nagytétényi Kastélymúzeum január közepe óta tart zárva, igaz, nyáron napközis tábornak adott helyet. Az újranyitás időpontja nem ismeretes. Az Iparművészeti idei közbeszerzési tervéből az olvasható ki: egy 48,7 millió forintos kiállítás fog itt megnyílni, ebből az összegből 22 milliót a világítástechnika tervezésére és kivitelezésére szánnak.

2018.09.22 15:00
Frissítve: 2018.09.22 18:53