Körmend;menekülttáborok;Szentgotthárd;

Új menekülttáborok épülhetnek - Riogat a Fidesz

Háromszáz-ötszáz ember befogadására alkalmas ideiglenes migrációs befogadóállomás a következő napokban Körmenden, és hasonló létesítését tervezik Szentgotthárd mellett is - mondta Körmend polgármestere hétfőn. Nem sokkal ezután Szentgotthárdról jött a hír, hogy ott pedig egy szintén háromszáz ember befogadására alkalmas ideiglenes migrációs befogadóállomás létesítését tervezik.

Bebes István (Fidesz-KDNP) elmondta, a hétvégén már kaptak információkat a kialakult helyzetről, hétfőn pedig a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal illetékesei rendkívüli testületi ülésen tájékoztatták az önkormányzati képviselőket a tervezett lépésekről. A polgármester hangsúlyozta: egyelőre csak a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola területén létesítendő sátortábor felépítéséről esett szó, arról továbbra sincs információjuk, hogy migránsok mikor érkeznének a Rába-parti városba. Hozzátette, inkább egyfajta felkészülés zajlik.

Tompa László (Pro Körmend) önkormányzati képviselő közleményében úgy fogalmazott: a helyi polgárok biztonságérzete miatt fontosnak tartják a polgárőrség megerősítését, a migránsok rossz egészségi állapota miatt a rövidesen elkészülő körmendi kórház ágyszámainak növelését, valamint azt is, hogy a körmendi befogadópontot egy nyugati határhoz közelebb eső területre helyezzék át. Szentgotthárdon délután kezdődik rendkívüli testületi ülés, amelyen szintén a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai adnak tájékoztatást.

 A polgármester úgy tudja, az ideiglenes táborok csak nyitott intézményként működhetnek, a közbiztonság fenntartását a rendőrség szavatolja. Hasonló létesítmény már korábban is volt Körmenden.

Szentgotthárdon is épülne

Huszár Gábor (Fidesz-KDNP) polgármestere szerint ha megépítik Szentgotthárdon és Körmenden is az ideiglenes migrációs befogadóállomást, akkor a két tábor kapacitása együttesen sem haladja majd meg a 600-700 főt, azok nem lesznek nagyobbak, mint amekkorát tavaly szeptemberben létesítettek. "Arra kértem Vas megye jelen lévő rendőrfőkapitányát, hogy csakúgy mint tavaly szeptemberben, mindent tegyenek meg a közrend és közbiztonság fenntartása érdekében" - mondta. Hozzátette: szükség lesz arra is, hogy az önkormányzat nagyobb létszámban vehessen igénybe közmunkásokat a keletkező hulladék összegyűjtésére, valamint központi forrásból bővíteni kellene a városban már meglévő köztéri kamerarendszert is.