MMA;toronyzene;

2016-03-07 06:48:00

Hurrá! Kutatják a toronyzenét

A címben nem véletlenül került egymás mellé a kutatás és a toronyzene. A Magyar Művészeti Akadémia tervében szerepel egy, a toronyzenével foglalkozó tudományos dolgozat. Windhager Ákos társaságot alapított a Magyarországon eltűnőben lévő toronyzene megmentésére. Alighanem ő készíti majd el a tudományos munkát is. 

Mint a hírt közreadó Origó magyarázatából kiderül: „A toronyzene olyan kompozíció, ami arra készül, hogy a toronyból fújják(?) le városi zenészek az idő jelzésére, vagy kitüntetett alkalmakkor fanfárjeleket, korálokat adjanak elő, főleg harsonán, vagy trombitán.” Még jó, hogy ezt a definíciót elolvashattam, mert így legalább tudom, hogy Krakkóban, már kétszer is, toronyzenét hallottam, amikor a Főtér templomtornyából megszólalt egy kürt az idő jelzésére. Igaz, ennek semmi köze nem volt zenészekhez, hanem annak a hős trombitás emlékének köszönhető, aki innen jelezte a tatárok érkezését a lakosságnak, ami közben aztán nyíllal lelőtték. Ezért marad váratlanul abba ez a trombitajel, mert hogy itt szakította meg a trombitás halála. Más toronyzenét eddig – sajnos – nem hallottam, bár a soproni toronyról is rebesgetnek koncertekről. Sebaj, a most készülő tanulmányból mindent megtudok majd, amire egyáltalán kíváncsi lehetek. Már azt is tudom, hogy hol fog készülni ez a dolgozat. Az MMA ugyanis megvett két frekventált ingatlant és a hozzá tartozó épületet természetesen. Az egyik Budán a Hild villa, ahová a Horn kormány idején közép-európai televíziós centrumot szerveztek, a renoválását is elkezdték, és most itt dolgoznak majd a kutatók. A másik épület, ahová én több mint harminc évig járogattam, az egykori MUOSZ székház az Andrássy úton. Itt lesznek az Akadémia irodái. Fő, hogy elkölthessék azt a 6,63 milliárd forintot, amit idén kaptak az államtól.