Előfizetés

Erdogan szerint nem érkezik az uniós támogatás

Ismét bírálta az Európai Uniót (EU) Recep Tayyip Erdogan török elnök egy beszédében hétfőn Ankarában, amiért az a szíriai menekültek megsegítését szolgáló 3 milliárd eurós támogatást - állítása szerint - még mindig nem folyósította Törökország számára.

A török elnök azzal egy időben szólalt fel, hogy a 28 EU-tagállam vezetői, valamint a török miniszterelnök Brüsszelben a migránsválság kezeléséről rendkívüli csúcstalálkozót tartanak. Erdogan hangsúlyozta: "négy hónap telt el a novemberben létrejött egyezmény óta, és még mindig csak várunk."

"Ahmet Davutoglu török miniszterelnök jelenleg Brüsszelben van. Remélem, pénzzel tér vissza" - jegyezte meg az államfő.
Rosszallását fejezte ki azzal kapcsolatban is, ahogy az európai országok általában visszautasítják a menedékkérőket. "Azt mondják, hogy akadályozzuk meg a migránsok odaáramlását. Ez rendben van. De nem mi küldjük őket, maguk kelnek át a tengeren, és közben sokan meghalnak" - fejtette ki a török elnök.

Az államfő megerősítette azt az értesülést, hogy a török parti őrség eddig körülbelül 100 ezer migránst mentett ki az Égei-tengerből Görögország és Törökország partjai között. Hozzátette: "Ez a különbség köztünk. Mi így, ők pedig úgy tekintenek a menekültekre."

Meghalt Szöllősi Mihály borász

Elhunyt Szöllősi Mihály borász, az Ászár-Neszmélyi borvidék egyik meghatározó termelője, 2009-ben borászata elnyerte az Év Pincészete, 2015-ben pedig ő nyerte el Év Bortermelője címet - közölte a polgármesteri hivatal.

A 67 éves korában elhunyt borász Mezőtúron született. Növényvédelmi mérnökként vezette a Sárisápi Termelőszövetkezet szőlészet-borászat ágazatát. Saját bort először 37 évesen készített, majd 13 év múlva megvásárolta a neszmélyi Gróf Zichy Miklós által 1830-ban épített pincét, amelynek egy részét eredeti állapotában állította helyre.

Szöllősi Mihály volt a Tatai Hegyközség elnöke, a Zsigmond Király Borlovagrend nagymestere, tagja a Magyar Bor Akadémiának és a Neszmély-Tata borút elnökségének.

A tájékoztatás szerint integrátor pincészetként Szöllősiék a saját, mintegy harminc hektárnyi birtok kétszeres mennyiségén termeltetnek szőlőt, s így a felvásárláson keresztül megélhetést biztosítanak több tucat kistermelőnek.

A Szöllősi Pincészet 2012-ben 120 millió forintból épített palackozóüzemet és tárolópincét. Évente 2500 hektoliter bort állítanak elő, választékukban neszmélyi fehér borok szerepelnek. A termelt mennyiség 40 százalékát folyóborként értékesítik, palackban évente 130 000 tételt adnak el.