bábszínház;operaház;Színház- és Filmművészeti Egyetemen;Varsányi Péter;Az arany virágcserép;

Felfedezésre váró utak

A napokban mutatták be a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadán Az arany virágcserép című előadást. A darab rendezőjével, Varsányi Péter negyedéves rendező-bábrendező szakos hallgatóval a művészi pályáról, előadásának értelmezési lehetőségeiről beszélgettünk.

Az Astoriától egy sarokra lévő Csendesbe beszéltük meg a mindkettőnk elfoglaltságai miatt hosszan szervezett találkozónkat. Varsányi Péter a budapesti Eötvös József Gimnáziumba járt, nosztalgikus hangulatban lép be az iskolához közeli bárba. Érettségi után egyből felvették a színházi rendező-bábrendező szakra, ahol most negyedéves. Körülbelül ennyi ezidáig, viszonylag rövid az életrajza, teszi hozzá barátságosan mosolyogva. A százötvenegy éves múltra visszatekintő Színház- és Filmművészeti Egyetemen a 2008/09-es tanévben indult a bábszínházi rendező képzés a színházrendező szak szakirányaként. Akárcsak a szak legelső csoportjának esetében, úgy Varsányi Péter osztályában is öten tanulnak. „Még mi is kísérleti osztálynak számítunk, valószínűleg a következő évi felvettekből álló társaságot is kísérleti jelleggel fogják oktatni. Alig tízéves a képzés, így még nem lehet általános következtetéseket levonni róla, ugyanakkor a nagy múltú egyetem erős hagyományai igencsak érződnek” – jelenti ki a Népszavának. Hozzáteszi, ambivalens érzések kavarognak benne: a realista színjátszás szellemében tanítják őket, de az ahhoz kötődő módszereket (pl. Sztanyiszlavszkij-, Strasberg-módszer) nem szisztematikusan ismertetik meg velük. Az egyetem oktatói azt vallják, náluk nincsen módszer, mindenkinek magának kell felfedeznie az útját. „Gyakran a mélyvízben találjuk magunkat, aztán ott kell boldogulnunk. Nem könnyű feladat, de sok boldogsággal is jár” - jegyzi meg higgadtan a huszonkét éves alkotó.

Az igazi mélyvízbe csobbanás pedig szombaton történt meg. Ekkor mutatták be a negyedéves bábrendező szakos hallgató vizsgaelőadását az Ódry Színpadon. Varsányi Péter lapunknak azt mondja, abszolút tudatosan esett a választása a német romantika meghatározó szerzőjének, E. T. A. Hoffmannnak a leghíresebb alkotására, Az arany virágcserép című kisregényre. Habár a kötet a kötelező olvasmány jellege ellenére (vagy éppen amiatt) nem túlságosan közkedvelt mű a fiatalok körében, Varsányi Péter az első olvasáskor megszerette. „Furcsa élmény volt, hogy az egyébként nagyon okos osztályom kilencvenöt százaléka utálta. Talán a nyelvezete az, ami leginkább távolságot szül a mai olvasóban, miközben amiről szól, nagyon is a fiatal korosztálynak való. A könyv elsődleges olvasata egy menekülés a valóságból, de valójában épp ellenkezőleg, arról szól, hogyan tudjuk álmainkat a valósággal, a felnőtt kor realitásával összeegyeztetni" - véli az alkotó. Varsányi egyébként nem pusztán rendezőként vett részt a munkafolyamatban, Laboda Kornéllal közösen adaptálták színpadra az 1814-ben megjelent művet. „Mindig is sokféle ambícióm volt, írtam novellákat, verseket, kritikákat is. Úgy éreztem, színházrendezőként tudom ötvözni az összes érdeklődésemet. Lépten-nyomon tapasztalom, egy színházi embernél nincs olyan, hogy felesleges tudás, és nem kizárólag a kulturális tudásra gondolok, hanem bármilyen tapasztalatra, legyen az csutakolás vagy a romákkal végzett kubikus munka, amiben már volt részem” – mondja.

Az arany virágcserép alapvetően prózai előadás, de a hoffmanni mű varázslatainak megjelenítése miatt bábos elemek is felbukkannak benne. A bonyolult - valóságos és szimbolikus - térben és időben mozgó cselekmény túlontúl hosszú volt ahhoz, hogy egy az egyben színpadra állítsák. Az alkotók számos változtatást eszközöltek; a beavatkozást már önmagában az is indokolta, hogy a mű nem dramatikus anyag. Ahogy Varsányi Péter lelkesen ecseteli, a regény szereplői nagyrészt egysíkúak, vagyis inkább metaforikus jelentéssel bírnak. Feldúsították, mondhatni „csehovizálták” a figurákat, a cselekményt pedig alig észrevehetően igyekeztek összerántani, mert a regényben majdnem egy év alatt történnek az események. A kétszáz éve írt alkotás nyelvezetét is megbontották azzal, hogy az archaikus szövegbe néhol egészen mai kifejezéseket csempésztek. Erről úgy vélekedik: „Hoffmannak is az volt a szándéka, hogy minél közelebb hozza a közönséghez a művét. Maga is játszik az olvasóival, amikor több helyen figyelmezteti: ez a történet közelebb játszódik hozzád, mint hinnéd.”

A csodákkal teli kisregény adaptációjában nem pusztán egyetemi hallgatók, hanem vendégművészek is szerepelnek. Kerekes József Jászai Mari-díjas színművész Paulmann tanárt alakítja, míg a szintén Jászai-díjas Gyabronka József Lindhorst levéltárosként lép színpadra. „Nem sztárokat kerestem, kizárólag az motivált, hogy megtaláljam azokat a színészeket, akikhez legközelebb áll az adott karakter. Szerencsére egyik művészt sem kellett igazán győzködni, számomra rendkívül pozitív élmény, hogy elvállalták a munkát annak ellenére, hogy nem tudunk fizetni. Nagyon becsülendő, hogy valaki nem a pénzért csinálja azt, ami a hivatása” - jegyzi meg Varsányi, immáron a Károlyi-kertbe lépve.

Hamarosan mennie kell, mert április 2-án a Magyar Állami Operaház királylépcsőjén mutatják be másik rendezését, Az úrhatnám szolgáló című kétrészes munkát. A szolid, csendes színpadi rendező elismeri, a bábok után valóban éles váltás az áriák és recitativók világa. Az Opera és a Színház- és Filmművészeti Egyetem között tavaly kezdődött kölcsönös együttműködés, ennek keretében kérték fel a rendezőhallgatókat egy-egy opera rendezésére. Az évad során Varsányi Péter és mind a négy társa bebocsátást nyer a patinás épület falai közé. „Én egy buffo intermezzót rendezek, tehát vígoperát, amit egy opera seria szüneteiben játszottak. Gyönyörű, ugyanakkor könnyed, humoros és ironikus műnek tartom a választásomat. Családi előadás lesz, arra törekszünk, hogy egyszerre szólítsuk meg a kisgyermekeket és a szüleiket is” - mondja lapunknak. Hozzáteszi, inkább izgalommal, mintsem félelemmel néz az operaházi munka elé – közel érzi magához a műfajt, hiszen zenészcsaládból származik, már születése előtt Mozartot hallgatott a szüleivel.

Jövőbeli terveit illetően szűkszavúan csak annyit mond, miután fantasztikus énekesekkel és egy prózai színésszel megrendezi a körülbelül egyórás intermezzót az Operaházban, újabb színházi terveinek megvalósításába kezd. Jövőre valószínűleg egy félévet egy lengyelországi egyetemen fog tölteni, de egyformán érdekli az egyre komolyabb presztízsű bábszínházi munka, a gyermek-, illetve a hagyományos prózai színház kihívásai, de az opera és az újcirkusz is vonzza. Zárszóként hozzáteszi: igyekszik minden lehetőséget megragadni, hogy ne szűküljön be a látásmódja és érdeklődése.