A balta jegyében

Ezek az újságírók olyan idétlenek tudnak lenni, hogy az a leghalvérűbb kormányszóvivőt is kiborítja. Legutóbb is mi történt? Amikor Kovács Zoltán beszámolt Orbán Viktor azerbajdzsáni útjának kisszámú sikerei között arról, hogy 200 azeri diákot fogadunk majd, az egyik ünneprontó nem átallotta megkérdezni, hogy lesz-e valamelyiküknél balta. Ami több szempontból is helytelen. Egyrészt ugye most nem erről volt szó, másrészt a baltás gyilkos a fegyverét nem otthonról hozta, hanem itt vette a Tescóban. És – komolyra fordítva a szót - egyetlen embercsoportot sem szabad egy-egy tagja miatt kollektív bűnösként kezelni.

Bár, ami ezt illeti, éppen a miniszterelnök szokott a muszlimokban úgy általában terroristát látni, noha éppen az ő jóvoltából éli büntetlenül a világát az egyetlen muszlim terrorista, aki Magyarországon terrorcselekményt követett el. Pusztán azért mészárolta le diáktársát, majd cigarettára gyújtva a vérző testre hamuzott, mert az örmény volt. A sajtóhírek szerint Orbán a Fidesz elnökségi ülésén elismerte: ő adott engedélyt arra, hogy 2012-ben a gyilkost kiadják Azerbajdzsánnak, ahol rögtön szabadon bocsátották, kitüntették, hősként ünnepelték. A kormányfő előtte pár hónappal vizitált a „keleti nyitás” egyik célpontjaként kiszemelt, olajban gazdag országban. Hazaérkezése után ezzel a kis figyelmességgel járt az azeri elnök kedvébe. Apró ajándékok erősítik a barátságot, a férfibarátságnál pedig nincs szentebb dolog a világon. Nálunk abban reménykedtek, hogy az azeri állami olajalap viszonzásként pár milliárd eurónyi magyar állampapírt vásárol. Hát ez nem jött be, ahogy a Kínáról való hasonló ábrándok sem. Csak a blama maradt. Illetve nem zárnám ki, hogy azokból az apró ajándékokból jutott - ha nem is a közkasszába -, néhány magánzsebbe.

De ez még nem jogosítja fel az újságírókat a pimaszkodásra ilyen ünnepi pillanatban. A szóvivő a sértett ártatlanság hangján oktatta ki őket: „Ne viccelődjünk ezzel a dologgal”. „A miniszterelnök tartalmas beszélgetéseket folytatott… Vannak olyan közös témák, ahol a két országnak van egymással mit kezdenie.” Tényleg vannak, és nem csak a balta. A Transparency International szerint a jó barát Aliyev azeri kormánya az egyik legkorruptabb kabinet a világon. Semmi sem ad nagyobb lendületet a beszélgetésnek, mint a közös tapasztalatok. Szinte egymás szájából vehették ki a szót.

Persze egy jóízű csevej sokat ér, az ember elmegy érte a világ végére is, mégis elgondolkodtam: mi az ördögöt keresett népes delegáció élén a miniszterelnök már megint Bakuban? Újabb baltás gyilkost momentán nem tartunk fogva. Azt sem lehet mondani, (ettől még Orbán mondta), hogy az előző vizittől szárba szökkentek volna gazdasági kapcsolataink. A magyar export alig növekedett, az import csökkent. Azerbajdzsán nincs az első 60 között a külkereskedelmi partnereink sorában, még a 2009-es kereskedelmi szintet is csak tavaly sikerült újra elérni. Ezért nem érdemes felvállalni a protokoll-koszorúzást a diktátor hasonló hajlamú papájának (aki nemcsak KGB-s múltjáról, hanem a helyi maffiával való együttműködéséről is híres) szobránál. Bár Orbán előtt tisztelgett ott más is, aki Magyarországról jött. Speciel a baltás gyilkos, első útján a szabadon engedése után. És az is igaz, hogy koszorúztak ott már más kormányfők is, befogott orral, haszon reményében.

Csakhogy Orbán nem vádolható ezzel. Azerbajdzsánra újabban szűk esztendők járnak. Nem lehet lejmolni. Eddig az olajból éltek, ez fedezte a költségvetés felét. Most viszont az olajárak olyan alacsonyak, hogy a deficit 12 százalék, az infláció 14 százalékos. Aliyevnek tehát még csak nem is pénzért udvarolt. Még a feleségét is kitüntette, ami „az egész magyar nemzet elismerését fejezi ki”. A hölgy „tevékenysége világszerte ismert és elismert, és Magyarországon is nagy szeretettel gondolnak rá”. Méltatlan tagja vagyok a nemzetnek, mert én eddig egy árva gondolatot sem vesztegettem e kitűnő asszonyra, nem is igen tudtam, hogy létezik. Végül is legyen elég neki, hogy világszerte így elismerik.

De rájöttem, mire megy ki a játék. Orbán a külpolitikában is „centrális erőteret” játszik. Ahhoz, hogy ő legyen a középpont, a nyugathoz kell a keleti ellensúly is. Akkor is, ha az egész keleti nyitásból eddig gazdaságilag szinte semmi sem jött be. És akkor is, ha az úgynevezett „Eurobarométer” felmérése szerint a magyarok identitásának fontos része az európaiság, az Unióhoz tartozás. 69 százalékunk érzi magyarként európai polgárnak magát, ez több, mint az uniós országok átlaga. Ajjaj! Az Eurobarométer „esőre áll”, ez Orbánéknak rossz időt jelez. Van még mit nevelni rajtunk. Ha 100 közös fotó kell gazdagnak hitt keleti diktátorokkal, hát lesz 100 fotó. Nyugi, szerzek én pénzt nektek, ha elapad az uniós támogatás; „van másik”, mint az egykori zenebohóc mondta. Ám sajnos, ott sincs. Csak a blama.

Pedig a magyar delegáció Szijjártó vezetésével még kispályás focimeccset is játszott az azeri kormányemberekkel. A hivatalos azeri hír szerint: „Azerbajdzsán – Magyarisztán 7:4”. A 7 gólt kapusként a keleti nyitásért felelős helyettes államtitkárunk szedte be. Rossz ómen. Kispályások.