felújítás;Lánchíd;Petőfi híd;fővárosi hidak;

2016-03-17 06:16:00

Azonnali felújításra szorul a Petőfi- és a Lánchíd

Nem bírják a sok esőt a fővárosi hidak, közülük kettő is azonnali felújításra szorulna - írja a Népszabadság. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Petőfi hídról március elején kő- és betondarabok hullottak, ami után le is zárták a budai alsó rakpartot.

A Petőfi hidat rendszeresen ellenőrző Budapest Közút Zrt-nél az eset után állították, az átkelőnek nincsenek statikai problémái, „csak” az acélszerkezet rozsdásodik erősen. A cég közölte: a felújítási terveket megrendelték, így azok nyárra elkészülnek. Tarlós István, Budapest főpolgármestere azonban kijelentette, először mindenképpen a Lánchidat kell rekonstruálni.

Ezzel kapcsolatban már 2014-ben egy tanulmányterv is készült, amiben a híd pályalemezének és a járdaszerkezetének újjáépítése, a díszvilágítás korszerűsítése, a kőfelületek és szobrok felújítása, a Váralagút szigetelése, és annak légtechnikai rendszerének korszerűsítése is szerepel. Azóta viszont semmi sem történt, a felújítás kezdetének pontos időpontját nem tudni. Annak ellenére sem, hogy a híd pályalemezéről már öt évvel ezelőtt megállapították, hogy az súlyosan károsodott, a tétlenkedésből adódóan pedig az út tavaly egy autó alatt beszakadt.

A Budapesti Közlekedési Központ ezután remélte, hogy idén márciusban végre kiírhatják a kivitelezési tendert. Ez egyelőre csúszik, mivel ha a felújítási tervek el is készülnek, csak akkor indulhat meg (leghamarabb év végén) a munka, ha lesz rá elegendő forrás. Ehhez a korábbi renoválási költségbecslés szerint körülbelül 16 milliárd forintra lenne szükség. Az idei költségvetésben azonban egyáltalán nem tettek félre pénzt a Lánchíd legalább két évig tartó felújítására - értesült a lap. Ha a munkálatok mégis beindulnának, akkor a fővárosi autósok komoly torlódásokra készülhetnek, az átkelő teljes forgalmát a Margit-, az Erzsébet- és az Árpád híd veheti át.