gyilkosság;Százhalombatta;

2016-03-16 21:57:00

Meggyilkolta volt diáktársa szüleit - "Hangok" irányították

Megkezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken szerdán annak a 23 éves férfinak a pere, aki a vád szerint 2014 novemberében több késszúrással megölte egykori iskolatársa szüleit Százhalombatta óvárosában - tájékoztatott a törvényszék szóvivője.

Gyimesi Kinga elmondta, hogy a vádlott gyermekkora óta ismerte későbbi áldozatait, a bűncselekmény idején 65 éves férfit és 57 éves feleségét, valamint fiukat, akivel iskolatársak is voltak. Mindannyian Százhalombatta óvárosában laktak. Az akkor 21 éves férfi előre eltervezte tettét, amelyet 2014. november 25-én hajtott végre. A házaspár lakásához ment, és a magával vitt, 19 centiméteres pengéjú konyhakéssel a kezében a nyitott ajtón bement a házba. Az asszony azt hitte, hogy a vádlott a fiukat keresi, ezért közölte vele: a fia nincs még otthon. A támadó többször megszúrta a nőt, aki összeesett. Ekkor érkezett a szobaajtóhoz az asszony férje, aki szintén több késszúrást, illetve vágást szenvedett el. A vádlott az eszméletlen embert behúzta a nő mellé a szobába, bezárta a lakás ajtaját és távozott.

A vádirat szerint a házaspár fia ezen a napon is körülbelül délután öt óráig dolgozott, majd kerékpárral indult haza. Útközben találkozott a vádlottal, és hat óra körül értek a szülők házához. Itt a vádlott átadta a lakáskulcsot a fiúnak, közben megkérdezte, készen áll-e, és felszólította, hogy ne sírjon. 

A fiú az ajtót kinyitva szembesült a gyilkossággal. A vádlott reggelig nem engedte ki őt a házból, éjszakára kezeit, lábait is összebilincselte. Reggel a fiú mobiltelefonjával videofelvételt készített a halott szülőkről, csak azután engedte el volt iskolatársát.  Gyimesi Kinga elmondta, hogy az első tárgyalási napon a vádlott részletes beismerő vallomást tett, arról beszélt, "bizonyos hangok" irányították a cselekedeteit akkoriban. A per május 26-án, majd június 2-án tanúk meghallgatásával folytatódik, június 8-án pedig a szakértők nyilatkoznak. Ítélet csak későbbre várható - tette hozzá a szóvivő.