Enyhíthetik a chilei abortusztilalmat

Feloldhatják a néhai diktátor, Augusto Pinochet idejében elfogadott teljes abortusztilalmat Chilében.

A santiagói alsóház elfogadott egy határozatot, amely nemi erőszak, az anya életét veszélyeztető állapot, illetve a magzat életképtelensége esetén engedélyezné a terhességmegszakítást. A többségében katolikus dél-amerikai országban 1989-ig engedélyezett volt az abortusz, azóta azonban teljes tilalom volt érvényben, akárcsak hat másik latin-amerikai államban.

A törvénytervezetet, amelyet másfél éve Michelle Bachelet államfő kormányzata nyújtott be, konzervatív kereszténydemokrata képviselők támogatásával sikerült átvinni az alsóházban – jelentette a BBC. A szenátusban még jóvá kell hagyni a rendelkezést. Felmérések szerint a chilei közvélemény többsége támogatja az abortusztilalom enyhítését.

Szerző

Küzdelem a „Halott ember” magaslatért

Publikálás dátuma
2016.03.18. 09:00

A Nagy Háború száz éve ilyenkor: A franciák elkeseredett harcokat vívnak, hogy a németektől visszavegyék állásaikat

Verdun körül, a szüntelen tüzérharcoktól eltekintve, az események csúcspontja a Maas nyugati oldalán levő Mort Homme-magaslat, amelynek elfoglalását szerdán, jelentette a német hadvezetőség. A magaslat Bethincourttól délkeletre, Cumierestől keletre fekszik 295 méter magasságban.

A franciák elkeseredett harcokat vívnak, hogy a németektől visszavegyék állásaikat, de mindaddig hasztalanul. Legutóbb két támadásukat verték vissza a németek. A német vezérkar jelentése megállapítja, hogy az a friss hadosztály, amelyet a franciák ezen a kicsiny területen harcba vetnek, immár a huszonhetedik. A francia jelentés még mindig nem ismeri be, hogy a németek a Mort Homme-on vannak. Az utolsó előtti jelentés azt mondta, hogy a Mort Homme még a franciák birtokában van, a mostani jelentés szerint pedig a németek hiába támadták a Mort Hommeon lévő állásokat.

A francia katonai szakértők szerint a németek még csak ezután intézik főtámadásukat Verdun ellen, amelyre óriási előkészületeket tesznek. Az utóbbi napokon az angol fronton is élénkebbek a harcok. Az angolok Flandriában, a tengerparton, Loos körül támadással kísérleteznek, amelyeknek nyilván az a céljuk, hogy német erőket lekötve segítsék a franciákat. Egy olasz újság híradása szerint Verdunnél ausztráliai és kanadai csapatok is harcolnak. Sőt a legújabban háborúba keveredett ország, Portugália — lisszaboni, madridi és lyoni távirat jelenti — szintén Franciaország segítségére siet és már megkezdte csapatainak a nyugati frontra való szállítását. Egyelőre 80 ezer embert és az egész portugál tüzérséget szállítják Franciaországba.

Harc a Mort Hommeért

LoostóI délre az angolok hat robbantása eredménytelen maradt.

A Champagne különböző szakaszain, valamint a Maas és Mosel között heves tüzérségi harc volt.

A Maas-területen az ellenség ismételten vetett harcba a Mort Homme-magaslaton levő állásaink ellen egy friss hadosztályt; erről megállapítottuk, hogy már a huszonhetedik, amely a harcok kezdete óta ezen az aránylag szűk területen a harcvonalban megjelent. Az első rajtaütésszerű és tüzérségi előkészítés nélkül megkísérelt támadás alkalmával egyes századok vonalainkig jutottak, ahol azt a néhány embert, aki közülök sebesületlen maradt, elfogtuk. Második támadásuk már zárótüzünkben omlott össze.

Népszava 1916. március 18.