népszavazás;NVI;Erdősi Lászlóné;kopaszok;Erdősiné;

2016-03-18 10:44:00

Kopaszok az NVI-nél - Bizonyított Nyakóék elsőbbsége (Videók!)

Nyakó István és Lukács Zoltán szocialista képviselők jóval Erdősi Lászlóné és fiatal kísérője előtt már a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) álltak, csak a tucatnyi kopasz megakadályozta őket abban, hogy elsőként lépjenek be az épületbe - derült ki a Bors által megszerzett térfigyelő kamerák felvételeiből. A kopaszok már hajnaltól ott őrködtek, a főnökük külön kiosztotta nekik a mappákat. 

Aztán ők mégsem adtak be népszavazási kezdeményezést. A felvételek szerint a helyszínre érkező Erdősiné és kísérője néhány szót is váltott a kidobókkal, aztán, mikor kinyitották az ajtókat, a nőt készségesen beengedték, Nyakóéknak viszont az útjukba álltak. Ezeket a felvételeket a Nemzeti Választási Bizottság február 29-i ülésén, amikor a kérdésekről döntöttek, nem engedték lejátszani.

Több kopasz is Kubatov Gábor titkárának, Kindlovits Máténak a Facebook-ismerőse volt – írta az Origo. A portál szerint a Fidesz alelnökének titkára a Fradi mérsékeltebb szurkolóival több alkalommal is konfliktusba keveredett, a drukkerek szerint ugyanis ellenük vetették be a Fradi Securityt, amikor bírálták Kubatov Gábor ferencvárosi tevékenységét. Ismert, a Fradit vezető Fidesz-alelnök először a távirati irodának azt mondta: méltatlan, ami a választási irodánál történt, illetve a Magyar Időknek nyilatkozott. Utóbbi interjújában azt állította, hogy a kopaszok nem az ő alkalmazottjai, noha „a Fradi egy-egy mérkőzésén is felbukkanhattak úgy, ahogy akár más sportszervezetek rendezvényén is”. Ugyanakkor ezzel nem cáfolta, hogy ismeri őket.

Néhány hete állóháború alakult ki a Nemzeti Választási Iroda épületénél, miután kopasz férfiak elállták az MSZP-s Nyakó István útját. A kidobókról a Fradi-ultrák azt írták: egyre többen vélnek felfedezni futballmérkőzéseket biztosító embereket a választási iroda székházában lévő, bomberdzsekis férfiak között. Szerintük Kubatov politikai célokra használta fel a Fradi biztonsági cégének embereit. Az Erdősinét kísérő V. Ádámról olyan állítások láttak napvilágot, hogy Kubatov Gábor FTC-elnök titkárának gimnáziumi osztálytársa volt.

A Demokratikus Koalíció szerint abban az országban, ahol a választási bizottság, a rendőrség és az ügyészség teljes asszisztálása mellett lehet elcsalni egy népszavazást, semmi sem garantálja a választások tisztaságát. Az Együtt pedig ismételten követeli az MLSZ részletes vizsgálatát az NVI-nél történtek miatt. A párt szerint ez azért is különösen fontos, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a botrányban az FTC elnöke is súlyosan érintett, ezzel pedig a magyar labdarúgásra is szégyent hozott.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője közölte: választási csalás történt. Emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Választási Bizottság - az általa megismert felvételek alapján - nem látott összefüggést Erdősi Lászlóné és a verőemberek között. Hozzátette: azt várják, hogy az NVB mondja ki, rossz döntést hozott és helyt ad a szocialista Nyakó István vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezésének.

A rendőrség korábban lapunkkal azt közölte, hogy a helyszínre érkező járőrök semmi olyat nem láttak, ami miatt intézkedniük kellett volna.

A videó órára, percre

04:10: A kopaszok két főnöke érkezik először a NVI-hez.

04:21: Újabb kopaszok érkeznek, az egyik főnök kiosztja a mappákat a többieknek.

05:55: Megérkezik Nyakó István, Lukács Zoltán és egy harmadik személy, hogy leadják saját kérdésüket. Nem állnak oda a kapuhoz, távolabb állnak meg a kopaszoktól. Ők csoportokra szakadva állnak, páran beállnak az ajtó elé, a többiek Nyakóék közelében várakoznak.

06:44: Együtt megérkezik Erdősi Lászlóné és kísérője. Ő lesz az, aki majd a kopaszok segítségével előbb bélyegzi le az Erdősiné nevében beadott népszavazási kérdést, mint Nyakó.

06:45: Erdősné és kísérője közel állnak meg a kapuhoz. A kopaszok másik főnöke azonban beáll elé és hátraküldi őt, valószínűleg azért, mert később érkezett és nem tudja, ki van az idős nővel.

07:00: Kinyitják az irodát, a kopaszok előreengedik Erdősinét, aki bemegy az előtérbe. Utána szinte az összes kopasz benyomul az épületbe, Nyakóékat nem engedik be. Erdősiné kísérője először nem tud bejutni, csak pár perc múlva engedik be.

07:17: Az MTI fotósa fényképezni kezd, ekkor a kopaszok főnöke odalép hozzá és telefonjával fotózza. Ezután megfogja a fényképezőgépet és a föld felé löki.

07:40: Nyakó megpróbál bejutni az épületbe, ekkor a kopaszok főnöke belép elé és félretaszítja. Nyakó felháborodik, de később ő is bejut.