Németország;Sigmar Gabriel;kancellári poszt;

2016-03-21 10:45:00

Sigmar Gabriel indulhat a kancellári tisztségért

A német szociáldemokrata párton egység látszik arra, hogy Sigmar Gabriel gazdasági miniszter, pártelnök induljon a kancellári tisztségért a jövő őszi választáson. Bár a március 13-án megrendezett tartományi választáson az SPD a szövetségi nagykoalíciós partner kereszténydemokrata CDU-hoz hasonlóan sok szavazatot veszített, a szociáldemokraták befolyásos politikusai Gabriel mögé álltak.

„Egy rendkívül nehéz időszakban vette át a párt irányítását. Azóta a vezetés sokkal stabilabbá vált” – emelte ki Olaf Scholz, Hamburg polgármestere a Handelsblatt című lapban. Kiemelte, hogy az SPD adja tartományi szinten a legtöbb miniszterelnököz, s majdnem az összes tartományi kormányzatban is képviselteti magát. „Ez nem rossz mérleg. S természetes az, hogy ez esetben a pártelnök is a siker részesének tekintheti magát” – fejtette ki a Hansa-város első embere a Handelsblattnak, aki szerint magától értetődő, ha Gabriel kancellárjelölt lesz a jövő évi választás előtt.

Más vezető szociáldemokrata politikusok is Gabriel indulása mellett foglaltak állást. Thorsten Schäfer-Gümbel elnökhelyettes a lapnak kifejtette, hogy Gabriel a legmegfelelőbb személy a párt élére. A másik elnökhelyettes, Ralf Stegner ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást, amennyiben az SPD-n belül a pártelnökjelzi igényét a kancellári posztra, akkor indulhat is a posztért. „Ő lenne a legmegfelelőbb személy erre” – fejtette ki.

A megkérdezettek teljesen egyetértettek a pártelnök által megfogalmazott szociális paktummal. Ennek lényege az, hogy a német állampolgárok számára a kormányzat növelje a szociális kiadásokat, s ne csak a menekültek számára biztosítson ilyen jellegű engedményeket. Schäfer-Gümbel kifejtette, hogy az SPD programjában amúgy is központi szerepet foglal el a szociális kérdés, s a pártelnök által megfogalmazott kérdések „mindannyiunk meggyőződését tükrözik”. Stegner ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az „igazságosságnak kell lennie munkánk iránymutatójának”.