Lecke túlélésből

Mezítláb, klott gatyásan, félmeztelenül játssza hosszú ideig Trill Zsolt a címszerepet a Galilei élete című Brecht darabban, a Nemzeti Színházban. Olyan, mint kiskölyök a homokozóban, aki rácsodálkozik még a homokszemekre is, mohó kíváncsisággal, tettvággyal izgatja, mi csinálható belőlük, tenni akar, valamit létrehozni, óriási érdeklődéssel, játékos fantáziával. Dúlnak benne az energiák. Fékezhetetlen. Önfejű. Nem nagyon érdeklik a körülmények. Megy előre a saját elképzelései után.

Trill megmutat egy olyan embert, aki szerelmes a hivatásába. Azon kívül se lát, se hall. Azaz legszívesebben ezt tenné. De állandóan szembesülnie kell a mind erősebben fújó ellenszéllel, azzal, hogy egy tudományos igazság kimondása milyen sokaknak nincs ínyére. Hogy nőnek és nőnek a falak, és mind magasabbra építik őket, hogy aztán egy idő után már őt is négy fal közé zárják, gondosan elkülönítve a külvilágtól.

Ambrus Mária nem véletlenül tervezett egy olyan díszletet, ami jócskán a szereplők fölé magasodva, szinte börtönként veszi körbe őket. Annyira kicsik rajta bizonyos ajtók, hogy csak kúszva lehet közlekedni. Szűk a mozgástér, mégis nagyot kell alkotni benne! Azt hiszem, Zsótér Sándor előadása leginkább arról szól, hogy a legreménytelenebb körülmények között is lehet és érdemes is nagyra vágyni. Hogy nincs olyan szituáció, amiben legalább két szalmaszálat ne lehetne értelmesen keresztbe tenni, de ennél mindig sokkal többet kell akarni. Zsótér Sirály előadása a Színház- és Filmművészeti Egyetem aulájában, sok tekintetben a nagy nekirugaszkodás után félresikerült életekről regél. Most inkább arról beszél, hogy akarni és akarni kell, elszánt eltökéltséggel, és valaminek csak létre kell jönnie, még a legreménytelenebb helyzetekben is.

A színészek több szerepet játszanak, mindenkinek van elég dolga, de még így is, a fiatal szereplők gyakran körbeveszik az eseményeket, bámulják, mi történik Galileivel, akiről már fiatalabb korában is tudható, hogy zseni, karizmatikus személyiség. És az ifjúság nézi őt, hogy mi az, amit elleshet tőle. Ahogy valószínűleg civilben figyelik Trillt, hogyan teremti meg ezt a minden hétköznapisága ellenére is, monumentális alakot.

Annak idején Bessenyei Ferenc nyilván grandiózus hőst játszott. És amikor Zsótér először rendezte a darabot, némiképp ezt tette a címszerepben Király Levente is, Szegeden. Bár ő azért már hétköznapibb volt, csak ritkán engedte ki amúgy öblös hangját, jobban hajazott egy huszadik századi emberre, de azért mégiscsak kicsit talapzaton állt. Trill inkább mai embert formáz, aki zseni ide vagy oda, sokféle csip-csup dologra kénytelen figyelni, de közben, ami nem az, azt is próbálja annak tekinteni, hogy a kutatásaira összpontosíthasson. Ott van például a Kiss Andrea által játszott lánya. Szeretne vele törődni, hiszen ő nem érzés nélküli ember, de valahogy soha nem marad rá ideje. Szerencsétlenné teszi. Több figyelem jut az ifj. Vidnyánszky Attila által megszemélyesített tanítványának, Andrea Sartinak, őt a saját meghosszabbításának, folytatásának tekinti. Annak, aki majd befejezi azt, amire neki már nem jut ideje. És ifj. Vidnyánszky el is játssza azt az ifjút, aki ráhangolódva mesterére, szívja és szívja magába a tudást.

Azzal, hogy az idős, 73 éves, a külvilágtól hosszú évek óta elzárt Galileit Törőcsik Mari adja, és ekkor már Trill az egykori tanítványt, Sartit alakítja, gyönyörűen érzékelteti a produkció a tudás átadásának gyakran gyötrelmes, de szükségszerű és mégiscsak szép folyamatát.

A papok által fogva tartott, elaggott Galileihez látogatóba érkezik egykori tanítványa, Sarti, aki ellenségévé vált, mert mestere félve a máglyahaláltól, megtagadta korábban fennen hirdetett, és általa be is bizonyított tanát, hogy a Föld kering a Nap körül és nem fordítva. Azt várta el, hogy a nagy tudós hőssé váljon. Dühösen mondja is, hogy szerencsétlen az az ország, amelynek nincsenek hősei. A válasz azonban úgy hangzik, hogy szerencsétlen az az ország, amelynek hősökre van szüksége. Ezen aztán elvitatkozgatnak. A tanítvány szenvedélyes csalódottsággal korholja a mestert, aki bezártságában már nemcsak a fizika jeles tudósa, hanem nagy magányában kényszerűen és bőviben az időnek, eltöprengve, komoly társadalmi ismeretekre is szert tett. Megtanulta, hogyan kell túljárni a hatalom eszén. Magányában megírta a fő művét, melyet ugyan naponta, laponként oda kellett adnia az őt fogva tartó papoknak, de készített titkos másolatot, aminek kicsempészését tanítványára bízza.

A legképtelenebb körülményekhez is tud már alkalmazkodni, és szűkölködés közepette is képes alkotni. Törőcsik esetében a színészet zsenije játszik zsenit. Bejön a deszkákra egy csonttá soványodott, elgyengült kis ember, aki a szelleme segítségével, az orrunk előtt naggyá nő. Mondatáradataiban, replikáiban, hatalmas, már-már kivárhatatlan szüneteiben, arcának és testének minden rezdülésében, benne van egész élete tapasztalata. És nemcsak az ő életéé, hanem közép-kelet-európai nemzedékeké is. Azoké, akik világégések, belháborúk, a hatalom otrombasága közepette, megtanultak létezni, sőt, akár boldognak lenni. Kénytelenek voltak vállalhatatlannak látszó kompromisszumokat kötni, valamennyire tán a gerincük is hajlott, de mégis megőrizték belső tartásukat és alkotóképességüket. Tapasztalattal, humorral, iróniával, gúnnyal túléltek, és továbbadtak valamit a következő korosztálynak. Törőcsik-Galilei mély szarkazmusa, a gyenge testből előtörő fékezhetetlen ereje és életöröme, emlékeztet arra, ahogy az ő mestere, Major Tamás játszotta Spiró György, Az imposztor című darabjában Boguslawskit, a nagy színészt, aki látszólag elárulta szakmáját, vonalassá vált, és csak magára figyelővé, de mégis mindenkinek leckét ad hivatástudatból, és a hatalmat is alaposan megleckézteti.

Törőcsikben is jó adag kajánság van, hogy kifogott a betegségen, megfáradt tagjain, és minden féltés, intés dacára, színpadra lépett. Ebben már benne van civil énje is, amit külön hangsúlyoz, hogy Sarti be is mondja a színésznő 81 éves életkorát. Ő is temérdek buktató közepette sokszor képes volt jól dönteni ahhoz, hogy nagy színészekhez méltó pályát járhasson be. Ha nincsenek is vele egy jelenetben, a többi, még méltatlanul meg nem említett, feladatát kiválóan végző szereplő, Trokán Nóra, Kristán Attila, Mátyássy Bence, Mészáros Martin, Nagy Balázs, Nagy Márk, Szép Domán úgy keringenek körülötte, mint Föld a Nap körül. Minden bizonnyal energiát merítenek belőle.

Ahogy mi is, az előadásból.