Rendeleti költségvetés - A "Fidesz-bűnözés újabb merénylete"

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint az államháztartási törvény módosításával a kormánytöbbség bevezette a rendeleti költségvetést. 

A párt szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ezért a jövőben a költségvetés helyett helyesebb inkább egyéves tervekről beszélni. Tordai Bence úgy értékelte, a Fidesz már a látszatát sem tartja fenn annak, hogy Magyarországon parlamentáris kormányzás folyna, a látszatát sem tartja fenn a demokráciának. Miután Orbán Viktor miniszterelnök teljhatalmat biztosít saját kormánya számára a közpénzek elköltés során, innen kezdve "elindultunk azon a csúszós lejtőn", amelyik a rendeleti kormányzáshoz, vagyis az önkényuralomhoz vezet - jelentette ki.

A PM szerint a "fideszbűnözés újabb mesteri merénylete bontakozik ki". Ezért az ellenzéki párt a "néphez fordul" és aktivistái az utcákon osztogatják a PM által készített egyoldalas Napi Hírek című lapot, amelyik a parlament döntésére hívja fel a figyelmet. Az Országgyűlés szerdán módosította az államháztartási törvényt, lehetővé téve, hogy a kormány egy kiemelt közfeladat ellátásáról akkor is dönthessen, ha az ahhoz szükséges előirányzat csak később biztosítható.

Lásd még: Elfogadták Lázár javaslatát

Szerző

DK: jön a nemzeti "menzamutyi"

A Demokratikus Koalíció szerint ha a kormányzat állami kézbe veszi a közétkeztetést, akkor "a trafik-, a föld- és a kaszinómutyi" után "jön a nemzeti menzamutyi".

Oláh Lajos szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a közétkeztetéssel a Fidesznek és a kormánynak az a baja, hogy annak profitja "nem fideszes oligarchák zsebében landol". A "nemzeti menza" kialakítása pedig újabb lehetőség arra, hogy baráti helyekről vásárolják meg a termékeket, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesternek pedig van sertéstelepe, ásványvíz-palackozója - tette hozzá a független képviselő, aki nem tartja kizártnak, hogy az államosítás után fél évvel "barátoknál landol" az összes magyarországi menza üzemeltetésének joga.

Az ételek minőségét nem a nemzeti menzareform, hanem a tisztességes verseny és a korrupciómentes közétkeztetés biztosítja - jelentette ki Oláh Lajos. Hozzátette: a korábbi államosítások után trafik- és kaszinóperek tömkelege szakad az állam nyakába, amelyek után a kártérítést nem a "trafikmutyi" kitalálói és haszonélvezői, hanem az ország fizeti.

A DK kikéri Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől az összes előzetes tanulmányt, hogy lássák, milyen számítások alapján mondják azt, megéri egy kézbe venni a menzákat - közölte. A Magyar Idők szerdán arról írt, hogy csökkenhetnek a közétkeztetés árai, miután a kormányzat állami kézbe venné a területet. A lap információi szerint már tárgyaltak is a javaslatról, amely szerint teljes egészében elvennék a terület felügyeletét az önkormányzatoktól.

Szerző

Tarlós a BKV-ról: "a lényeg, hogy a pénzt megkapjuk"

A Fővárosi Közgyűlés szerdai döntésével hozzájárult ahhoz, hogy Budapest havonta 500 millió forintos előleget kapjon a kormánytól az elővárosi közlekedés bonyolításáért az év első hat hónapjában, amíg meg nem születik az átvételről szóló végleges megállapodás. Tarlós István főpolgármester kijelentette: lehet, hogy nem lesz olyan egyszerű az elszámolás, de a "lényeg, hogy a pénzt megkapjuk".

A testület 20 igen szavazattal, 4 nem ellenében és 5 tartózkodás mellett hagyta jóvá, hogy támogatási szerződés születhessen a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal. Az elfogadott előterjesztést Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a közgyűlés ülésének elején nyújtotta be, a vitában felszólalva pedig hangsúlyozta, a kormány vállalta, hogy a végleges megállapodásban, legkésőbb június 30-ig tételesen elszámolnak az agglomerációs közlekedéshez kapcsolódó minden kiadással, aminek eredményeként a város az előlegen felüli összegekhez juthat.

Horváth Csaba, az MSZP képviselője a javaslat vitájában elmondta, 12-16 milliárd forintra tehető az agglomerációs közlekedés költsége, így az 500 millió forintos előleg várhatóan csak a kiadások felét fedezi majd.

Csárdi Antal, az LMP képviselője arról beszélt, az állam 40 milliárd forinttal tartozik a fővárosnak az agglomerációs közlekedés korábbi biztosításáért, és azt kérdezte, mit tesz a városvezetés ezen összeg visszaszerzése érdekében.

Tarlós István főpolgármester erre reagálva felkérte a BKV és a BKK vezérigazgatóit, hogy tájékoztassák az LMP képviselőjét, összességében milyen költségtérítést igényelnek az államtól. A főpolgármester ezt követően a jobbikos Tokody Marcell kérdésére válaszolva azt mondta, tavaly 15,9 milliárd forintba került az agglomerációs közlekedés, az érintett települések kifizetései után pedig 12,1 milliárd forintos kiadás maradt.

A főpolgármester közölte, erre hivatkozva 1 milliárd forintos havi előleget szerettek volna kérni a kormánytól, a kabinet azonban azzal az ígérettel adott 500 millió forintot, hogy a végén elszámolnak a kiadásokkal. Tarlós István megjegyezte, a mostani megállapodással kapcsolatos véleményét az elszámolás után mondja el. "Lehet, hogy nem lesz olyan egyszerű az elszámolás" - fogalmazott, hozzátéve, a "lényeg, hogy a pénzt megkapjuk". Bagdy Gábor előterjesztésében megjegyzi, a kormány várhatóan április 4-i ülésén dönt az előleg biztosításához szükséges fedezetről.

Lásd még: BKV, kvóta, parkolás - Ezekről döntött a Fővárosi Közgyűlés

Szerző