6.oldal;polgári engedetlenség;blognéző;erőtlenség;

Az engedetlen polgárok erőtlensége

Ami a magyar nemzet és társadalom legnagyobb rákfenéje, hogy mindent el tűr ok és ész nélkül. Időnként van pár kósza mohikán, akik minden áron meg akarják mutatni, hogy elegendően bátrak, és ki mernek állni céltáblának a mezőre. Egy apró tényező van, amit viszont nem szabad elfelejtenünk. Amikor bajba kerülnek, csak páran állnak ki értük. S pont ezért nincs erejük, mert nincsenek mögöttük százezrek. De ebben a helyzetben most ő is sokat tesz. Magyarországon szinte semminek nincs következménye, mindenki bármit megtehet. Főleg azok, akik egyenlőbbek az egyenlőbbeknél. Most épp egy nagyon súlyos bűncselekménnyel vádolta meg Pukli Istvánt a fidesz (így kisbetűvel) hivatalos feljelentgetője, Tényi István. Azt állítja Tétényi, hogy Pukli István lázadást szervez. (...) Hát amit ez a nagyszerű iskolaigazgató tesz, az közel sem zavargásban való részvétel, vagy arra való felbujtás. Simán belefér a szabad véleményalkotás józan ésszel elfogadható kereteibe. Csak az oktatással foglalkozik, s nem vesz tudomást arról, hogy komolyabb a baj.(...)