Klik;Együtt;

2016-03-31 13:35:00

Klik - "fogalmuk sincs", mit kellene tenni

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja attól tart, hogy a valódi átalakítás helyett csak átnevezik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik) és a decentralizáció helyett az új szervezet még további feladatokat kap.

Szabó Szabolcs csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a közoktatásban jelenleg is nagy a fejetlenség, és bár a kormány belátta, hogy az "egész elfuserált rendszer ikonját", a Klik-et át kell alakítani, az is látszik, hogy a kabinetnek "halvány lila fogalma" sincs arról, mit kellene tenni.

Az Együtt szerint azoknak az önkormányzatoknak, amelyek szeretnék visszakapni az iskoláikat, vissza kell adni azokat, a többit pedig járási vagy még annál is alacsonyabb szinten szervezett állami fenntartók kezelhetnék - mondta a független képviselő. Hozzátette, emellett vissza kellene tenni a rendszerből 2010 óta "elpárolgott" több száz milliárd forintot.

A vs.hu korábbi hírére hivatkozva azt mondta, attól tartanak, hogy még az egyetemeket is az új nevű, de ugyanolyan centralizált működésű szervezet működteti majd a jövőben. A kormány inkább hallgasson a szakértőkre és decentralizálja az oktatási rendszert! - javasolta.