Forma-1;Vettel;Ferrari;Bahreini Nagydíj;

2016-04-01 07:53:00

Nagy esély a Ferrari előtt

Noha az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon kettős győzelmet aratott a Mercedes, egy kevés szerencse is kellett a sikeréhez, hiszen mindkét Ferrari lehagyta a rajtnál. Bahreinben könnyen fordulhat a kocka, hiszen alapból is jól fekszik a sivatagi pálya karaktere az olasz istállónak.

Tavaly a második futamon, a Maláj Nagydíjon sikerült először megállítani a domináló Mercedest a Forma-1-es üldözőknek. Azon a futamon a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a második helyről rajtolva szerezte meg a győzelmet. A Ferrari sikere nagy meglepetésnek számított, azonban az idei második versenyhétvégén, Bahreinben nem kellene akkora csoda ahhoz, hogy a vörös autók végezzenek az élen. Már az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon is lehetett látni, hogy felzárkózott a címvédőre az olasz csapat. "Valójában nem is volt különbség a két istálló autói között. Csak a piros zászló mentett meg minket, máskülönben ők nyertek volna" – vélekedett a Mercedes tanácsadója, Niki Lauda.

A szahíri pálya karaktere egyébként is évről évre jól fekszik a Ferrariknak, elég csak a korábbi eredményeikre rápillantani. Az olasz istálló szerezte a legtöbb győzelmet (4) Bahreinben. Bár csapaton belül mindenki Vetteltől várja a kiugró eredményt, Kimi Räikkönen is kiválóan szokott szerepelni az arab országban. Ugyan kettejük közül még csak a német versenyző nyert futamot, a finn "Jégember" már hétszer is felállhatott a dobogóra: háromszor végzett a 3., míg négyszer a 2. helyen. Ráadásul Räikkönen az előző négy Bahreini Nagydíjból háromszor is az első háromban végzett, tavaly a szezonja egyik legjobb eredményét elérve 2. lett. "A pálya nem túl nehéz kanyarokból áll, de így sem könnyű jó kört összerakni. A körülmények folyton változnak, lehet szeles az idő, napközben nagyon meleg van, majd estére lehűl a levegő. De ez egy jó helyszín" – mesélt szeretett pályájáról 2007 világbajnoka.

Az új szabályok értelmében a Forma-1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli minden hétvégére három keveréket jelöl ki a pilóták számára, a csapatok pedig tízet választhatnak nekik az aktuális kínálatból, mely jelenleg a közepes, lágy, szuperlágy hármas. Látszólag a Mercedes vállal majd be kockázatosabb taktikát a Ferrarihoz képest, hiszen kettővel több lágy gumit igényelt a közepessel szemben.

A hétvége előtt a McLaren-Mercedes és a Williams BMW korábbi kolumbiai versenyzője, Juan Pablo Montoya is kifejtette véleményét a két élcsapat rivalizálásáról, bár ő leegyszerűsítette a képletet egy Lewis Hamilton-Vettel párharca. "Szerintem Sebastian a kiforrottabb versenyző. Sokkal stabilabb. Akkor találkoztam vele, amikor még fiatal srác volt, és már akkor többet dolgozott, mint amit én bárkitől valaha is láttam" – magyarázta a hétszeres futamgyőztes.

Korábbi győztesek
2015: Lewis Hamilton (Mercedes)
2014: Lewis Hamilton (Mercedes)
2013: Sebastian Vettel (Red Bull)
2012: Sebastian Vettel (Red Bull)
2011: törölt verseny
2010: Fernando Alonso (Ferrari)
2009: Jenson Button (Brawn GP)
2008: Felipe Massa (Ferrari)
2007: Felipe Massa (Ferrari)
2006: Fernando Alonso (Renault)
2005: Fernando Alonso (Renault)
2004: Michael Schumacher (Ferrari)

Összesen három pilóta van, aki már a kezdetektől fogva részt vesz a sivatagi futamon: Felipe Massa, Jenson Button és Fernando Alonso. Az utóbbi ijesztő, de szerencsés kimenetelű balesetet szenvedett a melbourne-i nyitófutamon, s bár a spanyol a saját lábán sétált el a helyszínről, a Nemzetközi Automobil Szövetség orvosai nem engedik indulni. A döntés két mellkasi CT-vizsgálat elvégzését követően született meg tegnap. A kétszeres világbajnok pilóta helyét a tavalyi GP2-es bajnok belga Stoffel Vandoorne veszi át. A korábban két idénynyitónak (2006, 2010) is otthont adó Bahreinben is ugyanaz az új lebonyolítási rendszer lesz látható az időmérő edzésen, mint Ausztráliában. Bár a csapatok a melbourne-i kvalifikáció másnapján megegyeztek arról, hogy visszaállítják a 2015-ös szisztémát, végül ezt elvetették. Az újítás mellett állítólag a gumiszállító Pirelli és a Force India-istálló állt ki határozottan. Mint láthattuk az első versenyhétvégén, a továbbra is három szakaszból álló időmérő edzésen bizonyos idő elteltével egyesével esnek ki a pilóták 90 másodpercenként. A Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzése és a vasárnapi futama egyaránt 17.00 órakor (Tv: M4 sport) kezdődik.

Bahreini Nagydíj
Első verseny: 2004
Legtöbb győzelem: Fernando Alonso (spanyol) 3
Pálya hossza: 5,412 kilométer
Körök száma: 57
Körrekord: Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:36.311