Bahreini Nagydíj;Rosberg;

2016-04-03 20:50:00

Ismét Rosberg győzött

Ha az előző év futamait is figyelembe vesszük, akkor a Forma-1-es Mercedes német versenyzője már zsinórban ötödik győzelmét aratta, mivel az idénynyitót követően a Bahreini Nagydíjon is diadalmaskodott. Kimi Räikkönen nyolcadszor állt fel az arab versenyen a dobogóra, úgy, hogy még sosem nyert.

Kaotikusan kezdődött a Forma-1-es szezon második futama, a Bahreini Nagydíj, annak ellenére, hogy az időmérő edzésen harmadikként záró Sebastian Vettel autója már a felvezető körön elfüstölt. Az első sorból a két Mercedes indult Lewis Hamilton, Nico Rosberg sorrendben, a rajtot követően viszont helyet cseréltek. Sőt, a háromszoros világbajnok brit versenyzőnek oldalról nekiment a Williams finn pilótája, Valtteri Bottas, így hátrébb csúszott. A 2. körre hetedikként fordult Hamilton. A Mercedesének a padlólemeze azonban szemmel láthatóan károsodott.

Az első körökben Felipe Massa és Bottas követte az élen haladó Rosberget, utóbbi viszont bokszutca-áthajtásos büntetést kapott a rajtot követő viaskodás miatt. A folytatásban Kimi Räikkönen és Hamilton mutatott be szép előzéseket, melyeknek köszönhetően feljöttek Rosberg mögé. Az első bokszkiállásnál legtöbben a lágy gumikat tették fel, azonban a címvédő a közepes abroncsok mellett tette le a voksát. Ennek ellenére az első három sorrendjében nem volt változás a 57 kör leteltéig. Az Ausztrál Nagydíjon nagyot bukó Fernando Alonsót helyettesítő belga Stoffel Vandoorne zseniálisan debütált: az időmérő edzésen legyőzte a másik McLaren-Honda-pilótát, Jenson Buttont, a futamon pedig ő szerezte a csapat egyetlen pontját, mivel csapattársa műszaki probléma miatt kiesett. Az 1992-es Ausztrál Nagydíj óta először jegyzett belga versenyző pontot.

A Bahreini Nagydíj végeredménye
1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:33.34.696 óra
2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) +10.282 másodperc hátrány
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) +30.148
4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) +1:02.494 perc hátrány
5. Romain Grosjean (francia, Haas) +1:18.299
6. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) +1:20.929
7. Danyiil Kvjat( orosz, Red Bull) +1 kör hátrány
8. Felipe Massa (brazil, Williams) +1 kör
9. Valtteri Bottas (finn, Williams) +1 kör
10. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren-Honda) +1 kör

Räikkönen már nyolcadjára állt fel a dobogóra Bahreinben, miközben még futamot nem nyert. A mezőnyben csak Alonsónak van ugyanennyire hosszú dobogós-nyeretlenségi sorozata, neki a brazil Interlagos nem hozott még szerencsét. A következő versenyt Kínában rendezik április 17-én.

A világbajnokság állása
Pilóták: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 50 pont, 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 33, 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 24, 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 18, 5. Romain Grosjean (francia, Haas) 18, 6. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 15. Konstruktőrök: 1. Mercedes 83 pont, 2. Ferrari 33, 3. Red Bull 30, 4. Williams 20, 5. Haas 18, 6. Toro Rosso 11