Késve kezdődhet a Quaestor-per

Fenntartja korábbi álláspontját a Quaestor-ügyben a Fővárosi Törvényszék: továbbra is hiányosnak tartja a vádat, ezért hiánypótlást vár a Fővárosi Főügyészségtől - közölte a törvényszék szóvivője.

. Póta Péter azt mondta, hogy tudomásul veszik Ibolya Tibor fővárosi főügyész jogi véleményét, ugyanakkor nem változtatnak a sajátjukon, és hatvan napot adnak a főügyészségnek a hiánypótlásra. Ibolya Tibor hétfői sajtótájékoztatóján azt kérte a törvényszéktől, hogy ne kérje a Fővárosi Főügyészségtől a "jogszabálysértő hiánypótlást", és az első tárgyalási napot a vádirat benyújtásától számított három hónapon belülre, tehát május 5-éig tűzze ki.

A hétvégén - közleményekben - vita bontakozott ki a főügyészség és a törvényszék között arról, hogy megfelelő volt-e a benyújtott vádirat előkészítése, szükség van-e hiánypótlásra. Ennek azért van jelentősége, mert a kiemelt ügyeknél a vádirat benyújtása után a bíróságnak három hónapon belülre ki kell tűznie az első tárgyalási napot, ha viszont hiánypótlásra van szükség, akkor a határidő az újabb dokumentumok benyújtásával kezdődik. Utóbbi esetben csak a nyári ítélkezési szünet után, ősszel kezdődhet meg az ügy tárgyalása.

A brókerbotrány másik érintett cége, a Buda-Cash-ügyben a Fővárosi Főügyészség március 29-én a Fővárosi Törvényszéken benyújtotta a vádirato - jelentette be Ibolya Tibor fővárosi főügyész. Közölte, öt vádlottal - Varga Péterrel és társaival - szemben emeltek vádat; az iratok megküldése jelenleg is tart. Jelezte, hogy eredetileg 11 embert gyanúsítottak meg, közülük hattal szemben - bizonyítottság hiányában - a nyomozást megszüntették.

Tájékoztatása szerint a vádlottakat többrendbeli, bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékben elkövetett sikkasztással, csalással és egyéb más bűncselekményekkel vádolják. Az okozott kár összességében 115 milliárd forint. Ibolya Tibor kijelentette, a Buda-Cash-ügyben politikai szál nem merült fel.

Szerző

Gyanús MNB-befektetések

Érdemi információkat vártak tegnap a képviselők Matolcsy Györgytől az MNB alapítványai ügyében, ám a jegybankelnök az eddig is hangoztatott lózungok ismétlésével tért ki a parlamentben elhangzott azonnali kérdések megválaszolása elől. Tóth Bertalan szocialista képviselő többek között arra várt válasz, hogy a közpénzt költő Pallas alapítványok hány esetben folytattak le közbeszerzési lejárást, hiszen rájuk is vonatkozik a törvény. 

Ezt mintha meg sem hallotta volna a jegybankelnök, hiszen válaszában azt fejtegette, hogy minden Pallas Athéné alapítvány minden közérdekű adatot ki fog adni. Miután az Alkotmánybíróság a múlt héten "rendet tett" abban, hogy a jegybank által az alapítványoknak juttatott több mint 250 milliárd forintnyi közpénz nem veszíti el közvagyon jellegét, az adatkiadáshoz nem kell elnöki engedély, arra törvény kötelezi az alapítványokat.

Matolcsy György azt is javasolta hétfőn a parlamentben, hogy a jegybanki alapítványok ellenőrzésébe - akár visszamenőleg is - vonják be az Állami Számvevőszéket.

Az, hogy az MNB-alapítványok körül valami nincs rendben, legalábbis lenne ok az adatok eltitkolására - amit egy elvetélt törvénymódosítással akart elérni a Fidesz -, az MKB Bank privatizálása körüli pletykák és információk is megerősítik. Néhány hete makacsul tartja magát az a feltételezés, hogy az alapítványok közvetetten részt vesznek a magánosításban. A Magyar Narancs és a Világgazdaság is felfigyelt egy Ferida nevű cégre, amelyet a hat Pallas Athéné-alapítvány egyike, a Domus Scientiae alapított ötmillió forintos jegyzett tőkével. Ezen alapítvány kuratóriumának az elnöke Balog Ádám, az MKB elnök-vezérigazgatója. A Ferida év elején két lépésben 20 milliárdos tőkeemelést hajtott végre, melynek során további három MNB-s alapítvány, a geopolitikai, a Domus Concordiae és a Domus Innovationis is beszállt a cégbe. A tőkeemelést a Ferida februári közgyűlésén azzal indokolták, hogy „a társaság vagyoni helyzete a közelmúltban még nem tett lehetővé részesedésszerzést”. Eközben az igazgatóságot arra utasították, hogy „jogi és számszaki vizsgálatot folytasson esetleges külföldi befektetési lehetőségekkel összefüggésben” - derítette ki a Magyar Narancs a cégbírósági iratokból.

A Világgazdaság kérdésére az alapítványok cáfolták, hogy a négy alapítvány tulajdonában álló Ferida Zrt. részesedést szerzett volna az MKB Bank 45-45 százalékát megvásárló Blue Robin Investments S. C.-ben és a Metis magántőkealapban.

A Magyar Liberális Párt közérdekű adatigénylést nyújtott be az MNB-alapítványokhoz, hogy megtudakolja: a Ferida szerzett-e részesedést azon konzorcium bármely tagjában, amelyik megvásárolhatja az MKB Bankot – jelentette be Bodnár Zoltán, a párt ügyvivője.

Szerző

Pár kókadt jószág vonult csak a "tehenes demonstráción"

Publikálás dátuma
2016.04.04. 17:16

Mindazonáltal az összesen öt kalandra hajlandó tehén egyike, a vezető azért szépen fel volt díszítve, de persze nem ez a lényeg, hanem hogy a tüntetők a súlyos tejpiaci krízis miatt vonultak Budapest utcáira, szerintük a magyar állam - és az EU - által nyújtott támogatások nem elegendőek, illetve nem fejtik ki a kívánt hatást. 

A tüntetés meghirdetésekor a gazdák minden esetre nagyobb felfordulást jeleztek, ennek alapján a  Budapesti Rendőr-főkapitányság már szombaton figyelmeztetett az útlezárásokra, megállási tilalmakra két belső kerületben, közölték azt is, hogy egy időre a Lánchíd is le lesz zárva a forgalom elől.

 

A tejtermelők tehát a súlyos tejpiaci krízis miatt tiltakoztak, szerintük bajaik forrásai az élelmiszerhamisító és adócsaló importőrök. A kormánytól tetteket várnak, jelesül, hogy ne üzleteljenek a (szerintük) tisztességtelen piaci partnerekkel. A NAV-tól és az élelmiszerlánc-felügyelettől pedig évekre visszamenő ellenőrzéseket követelnek az importőrök, illetve a kifogásolt cégek ellen.

Az Index beszámolója szerint a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szervezte demonstráció az Országos Kereskedelmi Szövetség Bécsi úti székháza előtt kezdődött, ahol a tejtermelők két darab tehén kíséretében petíciót adtak át. Ezután a tüntetők és a tehenek átvonulnak a Nébih és a NAV épületei elé a Keleti Károly utcába és a Széchenyi térre. A várakozásokkal ellentétben tehát nem sikeredett túl nagyszabásúra a tejesek budapesti tehenes demonstrációja.

Az Országos Kereskedelmi Szövetséghez egy maroknyi gazda érkezett a pár tehén kíséretében, közülük ráadásul az OKSZ-nél már csak az egyiket vezették le a szállítóról. ( mármint persze nem a gazdák, hanem a tehenek közül)  A mutatóba felhozott állatot nagyjából ötven fotós és újságíró állta körbe, ők legalább háromszor annyian voltak, mint a tüntetők - írja a portál. A menet későbbi szakaszán csatlakozott hozzájuk további négy állat. 

Szerző