Belülről támadják az olasz kormányfőt

Bár az olasz ellenzék megosztott és szétforgácsolt, Mattero Renzi olasz miniszterelnök kénytelen volt több parlamenti voksolást bizalmi szavazással összekötni. Az ok: megosztott az általa vezetett Demokrata Párt (PD), melynek balszárnya a jövőre esedékes kongresszusig meg akar szabadulni tőle. Ez azonban nem lesz könnyű.

Papíron minden rózsás az olasz kormányfő, Matteo Renzi számára. Az ellenzék megosztott, a kormányzó Demokrata Párt (PD) ismét jelentős, mintegy nyolcpontos előnnyel vezet a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) előtt. A jobboldal pedig meggyengült, a bevándorlásellenes Északi Liga nem tudott politikai tőkét kovácsolni a menekültválságból, 15 százalék fölé nemigen tud menni megítélése, Silvio Berluconi tömörülése, a Forza Italia pedig lényegében a túlélésért küzd.

Súlyos helyzetben a fiatalok

A demokraták hatalmát tehát nem fenyegeti veszély, s nincs is olyan olasz politikus a láthatáron, aki veszélyt jelenthet Renzi számára. Az ellenzék a nem éppen fényes gazdasági mutatókból sem tudott előnyt kovácsolni. Pedig ennek rendkívül súlyos demográfiai következményei vannak. A fiatalok elvándorlása – mintegy félmillió 18-39 év közötti hagyta el az országot az eltelt bő húsz év alatt – ugyanis felgyorsította a társadalom elöregedésének folyamatát. Pedig 2013 óta a negyven év alattiak aránya 7-ről 13 százalékra emelkedett az olasz törvényhozásban, s Olaszország mondhatja magáénak az egyik legfiatalabb kabinetet az Európai Unióban. Renzi pedig a maga 41 esztendejével a legfiatalabb kormányfő Olaszország történetében.

Bár ő is azt ígérte, jó lehetőségeket biztosít az ifjúságnak, ehhez képest a hatalomra kerülése óta eltelt két évben mit sem javult a helyzet, s időközben 90 ezer ifjú honfitársa intett búcsút Itáliának. A fiatalkori munkanélküliség 39 százalékos, ami a legmagasabbak közé tartozik az EU-ban, ahol az átlag 20 százalék. A harminc év alattiak 26 százaléka nem jár iskolába, vagy nem alkalmazzák. Ez a második legmagasabb arány az EU-n belül. E tekintetben csak Görögországban rosszabb a helyzet.

Azok sem lehetnek igazán boldogok, akiknek van munkájuk. Az Eurostat adatai szerint a fiatal olaszok a legelégedetlenebbek a munkájukkal, sokak meggyőződése, hogy a legjobb állásokat csak azok kaphatják meg, akik jól szituált család sarjai.

Az olasz gazdaság gondjai jól ismertek. 2000-2015 között a GDP valamelyest csökkent, az egy főre jutó bevétel is fél százalékkal apadt. Erről természetesen nem Renzi tehet. A 2012-2014-es időszak különösen nehéz volt az ország életében, az elhúzódó recesszió nyomán a GDP 2,1 százalékkal, az egy főre jutó jövedelem pedig 4,3 százalékkal csökkent.

Komoly gondot jelent, hogy elsősorban a legmagasabban kvalifikáltak hagyják el az országot. Ez a trend a nyolcvanas évek végén kezdődött, amikor sok kutató nem tudott elhelyezkedni a helyi egyetemeken.

Botrányok a kabinetben

A nem éppen biztató gazdasági mutatók csak az egyik gondot jelentik a kabinet számára. A másik nehézség az, hogy a kormányt botrányok rázták meg. Múlt csütörtökön le kellett mondania az olasz gazdaságfejlesztési miniszternek, Federica Guidinek, mert a vádak szerint egy olyan olajmező fejlesztésében segédkezett, amellyel igen jól járt volna jó barátja. Guidi persze minden vádat tagadott, s azt hangoztatta, hogy teljesen jóhiszeműen cselekedett. Az úgynevezett Tempa Rossa olajkitermelési programról van szó, amely a déli Basilicata tartományban történne. Az ügy kapcsán eljárás is indult a lemondott tárcavezető barátja, Gianluca Gemelli ellen, akit korrupcióval vádolnak.

Renzit gyakran érte az a vád saját párttársai részéről, hogy túl önkényesen irányítja tömörülését, s egyes lépései sokkal inkább egy jobboldali miniszterelnökére emlékeztetnek, mint egy baloldaliéra. Ezzel elsősorban a Jobs Actként ismert munkaügyi reformra, valamint az első ingatlanra kivetett adó eltörlésére gondolnak.

Hiába rendelkezik a Demokrata Párt koalíciós partnerével, az Új Jobbközéppel (NCD) jelentős többséggel a parlament két házában, valójában minden törvényhozási voksolásnál rezeg a léc. Több reform elfogadását akadályozzák meg vagy vizezik fel. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy egyetlen törvényt sem fogadnak el olyan formában, ahogy azt a miniszterelnök szeretné, de ilyenkor az adott jogszabály megszavazását rendszeresen bizalmi szavazáshoz köti, s a képviselők annyira azért nem ellenségei saját maguknak, hogy megbuktassák a kormányt, s idő előtti voksolást csikarjanak ki.

Ideológiai válság

Komoly ideológiai válság alakult ki a Demokrata Párton belül. Ugyanakkor a parlamenti frakcióban azért nagy többségben vannak a Renzi pártiak, a képviselőcsoport mintegy 80 százaléka áll mögötte. Azok, akik túl jobboldalinak tartják, nem merik kenyértörésre vinni a dolgot, mert egy új választással aligha járnának jól. A jelöltlistát Renzi kizárólag a saját embereivel tölthetné fel, így a „balosok” kieshetnek a törvényhozásból. Márpedig az közismert tény, hogy Olaszországban nagyon is megéri honatyának lenni. Még úgy is havi 14 700 eurót (4,6 millió forint) keresnek, hogy a gazdasági válság legdrámaibb napjai közepette, 2012-ben elhatározták keresetük 1300 euróval való csökkentését.

Ettől függetlenül egyes törvények elfogadásakor, így például a választójogi reform kapcsán Renzi arra kényszerült, hogy szövetségre lépjen Berlusconi pártjával, a Forza Italiával, igaz, ez a szövetség a volt miniszterelnökkel a legkevésbé sem bizonyult tartósnak.

Mi az oka ennek az állandó feszültségnek a párton belül? Renzi mindig is roppant ambiciózus személyiség volt, aki igazi villámkarriert futott be – emlékeztet rá a Neue Zürcher Zeitung. Sokaknak már ez sem volt ínyére a PD-n belül. Túlságosan „nyomulósnak” tartották. 2009-ben, mindössze 34 évesen Firenze polgármesterének választották meg, 2014-ben pedig megbuktatta saját párttársa, Enrico Letta kabinetjét, így a kormányfői tisztséget is megszerezte.

A feszültségek hátterében komoly ideológiai kérdéseket is keresni kell. A PD 2007-ben a baloldali, illetve kisebb centrum- és jobboldali pártok fúziójából jött létre. Ideológiai szempontból tehát már kezdettől fogva nem tekinthető homogénnek. Kezdetben egyértelműen a Pierluigi Bersani által fémjelzett baloldali szárny befolyása érvényesült, a kereszténydemokraták, így Renziék inkább háttérbe szorultak. E két szárny között állandó viták folytak például arról, milyen kapcsolatot alakítson ki a politikai erő a szakszervezetekkel. A baloldal sorozatos választási vereségei miatt aztán többségbe kerültek azok, akik úgy vélték, hogy a hagyományos baloldali értékek helyett a centrum felé kell elmozdulni.

A baloldal képviselői azonban továbbra sem gyengék a PD-n belül. Bersani mellett Massimo D’Alema is komoly hírnévnek örvend. A volt miniszterelnök szokatlanul éles támadást intézett március közepén a miniszterelnök ellen. Úgy vélte, a Demokrata Párt túlságosan is jobbra tolódott, ezért egy a balközép értékeket kellőképpen képviselő csoportra lenne szükség. A balszárny ezzel azt kívánta jelezni, hogy akár a szakításig is hajlandó elmenni. D’Alema volt egyébként az első olyan miniszterelnök, aki a kommunista párt egykori tagjaként egy NATO-tagállam élén állt (1998-2000 között). A volt kormányfő szerint a választók is elégedetlenek a jelenlegi helyzettel, elégedetlenségük apátiába torkollott, illetve új pártokat keresnek. Kiemelte ugyanakkor, nem gondolkozik új tömörülés létrehozásában, hanem egy balközép csoportosulás életre hívására gondol. D’Alema szerint az jelenti az igazi kihívást, hogyan lehet új alapokra helyezni a balközépet, s „ez egy olyan harc, amely nem csak a PD-n belül zajlik”.

A baloldaliak reménysége (a neve is ezt jelenti), az 1979-ben született Roberto Speranza szintén egyértelműen figyelmeztette Renziéket: „nélkülünk nem létezhet a Demokrata Párt” – hangoztatta. A balszárny azt reméli, hogy a 2017-ben esedékes pártkongresszuson el tudják távolítani Renzit a tömörülés éléről.

D’Alema és Speranza heves mondatai a baloldali „lázadók” perugiai tanácskozásán hangzottak el, amelyen arról cseréltek eszmét, hogyan lehet kiutat találni a jelenlegi válságból. Feltűnő volt az, mennyire hevesen támadták az alkotmány reformját, amelyről a választók októberben mondhatnak majd ítéletet. Egyebek mellett a szenátus de facto eltörléséről döntenek. Renzi kilátásba helyezte lemondását, ha a választók nemet mondanak elképzeléseire. A voksolás eredménye akkor is érvényes, ha alacsony lesz a részvétel.

Addig azonban a PD egy másik nagy megmérettetése is számíthat, méghozzá júniusban. Ekkor rendezik meg az önkormányzati választást. Több nagyvárosban, Rómában, Milánóban, Nápolyban, illetve Olaszország más településein is megválasztják az új polgármestereket. A választás egyfajta fokmérője lesz a Renzi-kabinet megítélésének. A baloldal azt reméli, olyan vereség lesz a vége, amely Renzi hatalmát is megrendíti.

Különös választás

A demokraták már most felkészülhetnek arra, hogy a baloldal sok támogatója nem él majd szavazati jogával a júniusi önkormányzati választáson. Ez a súlyos probléma már a márciusi római polgármester-előválasztáson is jelentkezett, amikor a PD hívei arról dönthettek, kit látnának szívesen a főváros polgármesteri székében a PD színeiben. Miközben három éve még mintegy 100 ezren járultak az urnákhoz, ezúttal kevesebb mint fele annyian, 44 500-an voksoltak. A választást egyébként az alsóház elnökhelyettese, Roberti Giachetti nyerte meg.

Ennél is nagyobb botrány jellemezte a demokraták nápolyi előválasztását. A Fanpage.it nevű portál ugyanis képfelvétellel bizonyította, hogy szavazatvásárlás történt a voksolás során, amelyet Valeria Valente nyert meg. A lap szerint Nápoly „zűrös” városrészében történt szavazatvásárlás, méghozzá Valente asszony javára. Állítólag hívei fizettek a voksokért.

Valente közölte, utánajárnak az esetnek. Eljárása azonban sem látszott igazán komolynak, mert a La Repubblicában úgy nyilatkozott, „sok ezren szavaztak teljes nyugalomban”.

Nyilván nem volt ennyire megértő a Nápolyban vereséget szenvedett Antonio Bassolino, aki kis különbséggel szorult csak Valente mögé. Mint fogalmazott, undorral töltötték el a sajtóban megjelent felvételek.

A PD elnökhelyettese, Lorenzo Guerini azt közölte, ha „egyedi és elszigetelt szabálytalanságokra derül fény, a PD ellenőrző hatóságai kemény intézkedéseket hoznak”. Ezek azonban elmaradtak. A PD vezetése ugyanis, beleértve Matteo Renzit is, "mindent rendben talált, nem tapasztalt semmi gyanúsat".

Pierluigi Bersani volt pártelnök, akit három éve éppen Renzi buktatott meg, ugyanakkor élesen bírálta ezt az eljárást. Szerinte az ügy kivizsgálása nem ment elég messzire, nem volt semmi komoly törekvés arra, hogy kiderüljön az igazság. A legyőzött Bassolino később még keményebben fogalmazott. Elmondta, törvénytelennek minősíti a voksolást egészen addig, amíg nem számlálják újra a szavazatokat az általa gyanúsnak vélt öt körzetben. Ez persze nem történt meg, s a PD illetékes hatósága Bassolino két beadványát is elutasította. Bersani ezt követően egyenesen úgy foglalt állást, hogy a PD kettészakadhat, amennyiben „Renzi távozna”.

Más oldalról is támadások érték a PD-n belül Renzit. Gianni Cuperlo, a PD balszárnyának egy másik képviselője amiatt bírálta a miniszterelnököt, mert szerinte túl kevés időt szentel a pártnak a demokraták főtitkáraként. Mint mondta, szerinte ez a tisztség „teljes állást” igényel.

Gyakori munkabeszüntetések

Március közepén tartották az első jelentős országos sztrájkot Olaszországban, amelyen a Renzi-kormány gazdasági és szociális politikája ellen tiltakoztak. Rómában négy órán át nem dolgoztak, Milánóban tizenkét órán át tartott a sztrájk, a milánói buszok, villamosok, metrók csak a reggeli és délutáni csúcsforgalom idején közlekedtek. Tiltakozni kívántak az olaszországi taxis szakszervezetek is, ők azonban visszavonták sztrájkjukat, miután az olasz közlekedési tárca ígéretet tett az Uber-taxiszolgálat törvényi szabályozására. Az olasz közszolgáltatás többi érdekképviselete is sztrájkot hirdetett meg: a pedagógusok, orvosok, közlekedési rendőrök, a bíróságokon dolgozók. A kórházakban csak az életmentő beavatkozásokat biztosították.