pártszékház;kisgazda;luxushotel;

Pártszékházból luxushotel

Munkások sürgölődnek a Belgrád rakparti, egykori kisgazda székház területén. Az évek óta lakatlan épületben hotelt építenek - írja a Napi.hu.

Eltűnik egy szellemház a Duna-partról: az egykori kisgazda székházból hotel lesz. A lap úgy tudja, a 90 szobás szállodának még nincs neve és a lehetséges üzemeltetőkkel is folynak a tárgyalások. Az ismert médiavállalkozó, Rákosi Tamás - akinek Magyarországon és Belgiumban is vannak ingatlanbefektetései - elmondta, hogy a bontási munkákkal már végeztek, napokon belül elkezdődik az építkezés. A helyszínen folyó munkálatok arra utalnak, hogy az épületet a Molnár utcáig megnövelik, ehhez már elbontották az útban álló, belső toldalék épületeket. A beruházási költségek értesüléseink szerint meghaladják a 4 milliárd forintot.

Az FKGP hatalomból való kiszorulását követően az ezredforduló után Torgyán József elnöklése alatt Szeremley Huba 200 millió forintos foglalót tett le az épületért, de végül mégsem az övé lett az ingatlan. Később a Média Center Campona Vállalkozó Kft. neve is felbukkant a vevők közt, de az adásvételt az épület bonyolult tulajdonosi viszonyai lehetetlenné tették. A tatai Dot-Ing Kft. is megjelent lehetséges tulajdonosként, de ez a kísérlet is kudarcba fulladt.