Koszovó;Hashim Thaci;Pristina;beiktatási ceremónia;

2016-04-08 07:36:00

Letette az esküt a koszovói elnök

Letette a hivatali esküt Hashim Thaci új koszovói elnök a parlament ülésén, amelyet bojkottáltak az ellenzék képviselői. Atifete Jahjagát váltja az államfői tisztségben. Az ünnepélyes beiktatási ceremóniát ma rendezik meg Pristinában.

A tervek szerint 1200 vendég lesz jelen az eseményen 50 országból – közölte a koszovói média. Thacit február végén választották meg új elnöknek a harmadik szavazási körben. A voksolást komoly belpolitikai válság előzte meg. Az ellenzék két hétig tartó tüntetéseket jelentett be akkor, hogy megakadályozza a megválasztását. Az Önrendelkezés (Vetevendosje), a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) és a Koszovói Kezdeményezés (Nisma per Kosoven) tagjai sátrakat állítottak fel a pristinai kormány és a parlament épülete előtt, a rendőrség pedig megerősített erőkkel védte a kormányépületeket. Összecsapásokra is sor került a tüntetők és a rendőrség tagjai között.

Hasim Thaci hat évig, a Szerbiától való függetlenség 2008-as kikiáltásától 2014-ig volt miniszterelnöke a többségében albánok lakta Koszovónak. A kilencvenes évek elejétől a gerillaakcióiról elhíresült Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) vezetője volt. Az 1998/99-es koszovói háború után lépett politikai pályára, megalakította a Koszovói Demokrata Pártot (PDK). A 2014-es választásokat ugyan a PDK nyerte meg, a koalíciós tárgyalások után azonban Thaci nem maradt miniszterelnök, hanem kormányfő-helyettesként és külügyminiszterként folytatta politika pályafutását. Azonban már akkoriban szárnyra kaptak a hírek, amelyek szerint Hashim Thaci a köztársasági elnöki székre vágyik, így a koalíciós megállapodás nem hivatalos részeként a kormányfővé váló Isa Mustafa és pártja leendő támogatásáért cserébe mondott le a miniszterelnökségről.