Előfizetés

Tóbiás: a hármas-népszavazás a választás szabadságáról szól

A választás szabadságáról szól a háromigenes népszavazás, amely annak kifejezése, hogy az emberek nem elégedettek a dolgok alakulásával - jelentette ki az MSZP elnök-frakcióvezetője pénteki veszprémi sajtótájékoztatóján.

Tóbiás József arra utalt, hogy párttársa, Nyakó István, akinek a vasárnapi boltzár eltörlésével kapcsolatos népszavazási kérdését szerdán hitelesítette a Kúria, korábban egyeztetett a földügyben népszavazást kezdeményező Gőgös Zoltán MSZP-elnökhelyettessel és az állami bérplafonról népszavazási kérdést benyújtó Kész Zoltán független országgyűlési képviselővel, hogy közösen gyűjtik össze a kérdésenként szükséges 200 ezer aláírást.

Az MSZP elnöke azt mondta, hogy az elmúlt öt évben a hatalom korlátozta az embereket abban, hogy a saját ügyeiket érintő kérdésekben véleményt mondjanak. Nem kérdezték meg az embereket akkor, amikor úgy döntöttek, hogy elveszik az állami tulajdonban lévő földeket, arról sem kérdezték meg őket, hogy rendben van-e az, hogy míg a magyar átlagjövedelem nem éri el az európai átlagot, addig milliós fizetéseket adnak saját maguknak, és arról sem, hogy egyetértenek-e a vasárnapi zárva tartással - fogalmazott. Tóbiás József szavai szerint a kormány keresi a jogi lépéseket, hogy megakadályozza a népszavazást, de a választók szeretnék elmondani, hogy mit gondolnak ezekről a kérdésekről.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, országgyűlési képviselő azt mondta, hogy a kormány nem tanult korábbi hibáiból. A négyzetméterenkénti tízezer forintos helypénz kiszabása, valamint annak szabályozása, hogy hol lehet aláírást gyűjteni, a demokrácia sárba tiprása - fogalmazott. Gőgös hangsúlyozta: "a termőföld rablása ellen minden eszközzel fel kell lépni", ennek leghatározottabb eszköze, ha az "ország mondja ki ellenvéleményét." 

Nyakó István szocialista politikus úgy fogalmazott, hogy a vasárnapi zárva tartás három szabadságról szól. Egyrészt a vásárlók szabadságáról, akik szabadon dönthetnek arról, hogy szeretnének-e vásárolni vasárnap. Ezen kívül a bolti eladók szabadságáról, akik eldönthetnék, hogy otthon maradnának-e vagy esetleg dupla bérért vagy egy szabadnapért dolgoznának vasárnap is. Harmadrészt a vállalkozók szabadságáról szól a választás, akik szintén dönthetnének arról, hogy bezárják-e boltot vagy nem. A politikus szerint megkezdődött a Fidesz visszavonulása, hiszen a miniszterelnök bejelentette, hogy konzultálni fognak a kérdésben az érdekvédőkkel.

Kifogásolta, hogy ezt a lépést nem korábban tették meg, majd arról beszélt, hogy "ki fogják nyitni maguktól vasárnap az üzleteket", mert egy "despotikus hatalom" nem viseli el azt, hogy a nép a szemébe vágja, hogy rossz döntést hozott. A vasárnapi boltzár elleni népszavazási kezdeményezéssel és a másik két népszavazási kezdeményezéssel - a föld állami tulajdonban tartásával és a bérplafon kérdésével - jött létre a párt háromigenes népszavazás beadványa.

Etikai vizsgálat indult a TV2 ellen

Publikálás dátuma
2016.04.08. 18:18
FOTÓ: Népszava
Zöldhegyi Katalin mellett egy másik korábbi TV2-munkatárs is beadja keresetét a csatorna ellen, mert munkaügyileg nem tartja tisztának az elbocsátása körülményeit - tudta meg a Bors. 

Eközben a múlt héten elbocsájtott külpolitikai szerkesztőt Dirk Gerkens vezérigazgató irodájában látták, vélhetően a "békés elválás" feltételeiről egyezkedtek. Kiderült, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) etikai bizottsága a napokban vizsgálja meg a Kunfalvi Nóra által jegyzett, Juhász Péter lejáratására készült Tények-anyagot. Az eljárást Komlósi Gábor elnök kezdeményezte. Komlósi szerint hiába várták Kökény-Szalai Vivien hírigazgatót az Új Főszerkesztők sorozat vendégeként pódiumbeszélgetésre, a frissen kinevezett szakember ezt többször is lemondta.