Portugália, a nyugodt szenvedély

Portugáliának abból adódnak a problémái, hogy Európa peremén van, de ebben rejlenek esélyei is. Igaz, távol van az Európát átszelő, nagy közlekedési útvonalaktól, de ez egyben nyugalmat is jelent: érintetlen természetet és békés embereket. Ibériának ezt a térséget messze elkerülték évszázadunk történelmének nagy változásai, ezért nemzedékek óta békében él, irányzatoktól, divatoktól, hajszától és stressztől távol.

Ha a tavasz legszebb arcát szeretnénk megismerni, arra nincs jobb hely Portugáliánál. Gyönyörű tengerpartjai, jellegzetes hangulatot árasztó városai és pici falvai, építészeti remekei, változatos felszíni formái, folyói, olívaültetvényei és szőlőhegyei vonzzák a turistákat.

Portugália és Spanyolország első pillantásra sok tekintetben rokon országnak tűnik, pedig a a különbségek nagyobbak, mint a hasonlóságok. Portugália Dél-Európa egyetlen olyan országa, amely nem érintkezik a "mare nostrum"-mal, a Földközi-tengerrel. Amíg Dél-Európa többi országának enyhe éghajlatot és kellemes, termékeny öblöket ajándékozott a természet, addig az állandóan szélfútta portugáliai partvidékek barátságtalanok és inkább riasztóak. Déliesebb légköre csak a délen fekvő Algarvének van.

Portugália az esős, zöldellő északtól - ahol 2000 méter magas hegyek is vannak - a déli sík, forró és száraz Alentejóig mindig új, változatos tájakat kínál az utazónak. És mert a Föld nyugatról keletre forog, s a szél és eső is úgyszólván mindig az Atlanti-óceán felől érkezik Európába, Portugáliában még friss és alig szennyezett a levegő, nem pusztulnak az erdők.

Mimózák, gémek, mandulafák földje

A legtöbb látogató csak Lisszabont és a déli partot ismeri, esetleg még Coimbrát, a festői, régi egyetemi várost vagy Portót, a portói bor hazáját. Az igazi és úgyszólván ismeretlen Portugáliát csak azok fedezhetik fel, akik az ország belsejében is utaznak, például Braganpából Faróba. Szinte teljesen érintetlen, zöldellő vidéket, álmos kis falvakat láthatnak, fasorokat, amelyek fölé sűrű lombok borulnak; tavasszal sárga mimózák özönét, s az egész tájat menyasszonyi fehérbe öltöztető virágzó mandulafákat, amilyen ma már csak Mallorcán van. Itt, az ország belsejében még csapatostól élnek gólyák és gémek, s a látogató úgy érzi, hogy egy teljesen más, száz évvel korábbi életritmusba került vissza. Ha valaki kedveli az egyszerű és régimódi életet, de jól és modern körülmények között szeretne lakni, erre is kiváló lehetőséget nyújt a sok állami szálloda, a pousadák, amelyek szerte az országban - gyakran régi várakban, kastélyokban és palotákban - megtalálhatók. Legjobban étkezni persze azokban a kis portugál vendéglőkben lehet, amelyekbe a helybeliek is járnak. Ezekben talán még a fado, ez a mindig kissé mélabús énekszó is felhangzik, amely éppúgy jellemző Portugáliára, mint a flamenco Spanyolországra.

A portugálok szenvedélyes életfelfogása az ország fordulatokban gazdag szélsőségektől sem mentes történelméből is fakad. Gazdagság és szegénység, hatalmas gyarmatbirodalom és hanyatlás él együtt az emberek mentalitásában. A rómaiak már i.e. 27-ben provinciát hoztak itt létre, majd több száz éves mór uralom után a XII. században jött létre az egységes keresztény állam. Állandó háborúskodás után Portugália és egyetlen szomszédja, Spanyolország végre megállapodott a mai határokban.

Lisszabon, az igazi gyöngyszem

Lisszabont sokan Európa legszebb városának tartják. Rómához hasonlóan a portugál főváros is hét dombra épült. Az 1755-ös földrengés és az azt követő szökőár és tűzvész szinte a földig rombolta a várost. Akkor a kor legnagyobb építészei munkálkodtak az újjáépítésen és Lisszabon szebb lett mint valaha. A Tejo folyó torkolata és a pompás hidak, a kicsiny, kacskaringós utcákban csilingelő apró villamosok meseszerű hangulatot árasztanak. A sínek sokszor oly közel húzódnak a dombokra felfutó utcák házaihoz, hogy szinte belátunk a konyhába vagy a nappaliba. Az óvárosból páratlan kilátás nyílik a Szent György várra, mely Portugália egyik legszebb műemléke. A macskaköves utcák és a festett csempékkel borított házak semmilyen más európai várossal össze nem téveszthető hangulatot árasztanak.

A város fõutcája a Rua Augusta, ahol üzletek és ajándékboltok váltják egymást. Az egyik kis utcában egy különös torony csalogat. Az Elevador de Santa Justát az Eiffel-iroda tervezte, benne egy öreg lift üzemel, ami szép lassan felvisz a tetejére. Innen gyönyörű kilátás nyílik a Baixa-negyed utcáira és a szemközti Alfamára is. A toronytól egy kis híd vezet a Barrio Altóba, azaz a „magasan fekvő” városrészbe. Egy romtemplom is található itt, amit a XVIII. századi földrengés után nem építettek újjá. A magas gótikus ívek árván merednek a semmibe. Itt már nem egyenesek az utcák, a sikátorok között széles lépcsősoron juthatunk fel a domb tetejére. A hagyomány úgy tartja, hogy itt alapították Európa első kávéházát 1754-ben. Ez ma már nem üzemel, itt található viszont a szecessziós Brasileira kávéház, ami mindig zsúfolásig tele van turistákkal, és persze a helyieknek is kedvelt találkozóhelye. Cascais szinte már összenõtt Lisszabonnal. Az egykori halászfalu a XIX. század ’30-as éveiben vált népszerű nyaralóhellyé. Onnan végigsétálhatunk a parton egészen Estorilig, mely máig megőrizte eleganciáját. A ’40-es, ’50-es években több száműzött uralkodó telepedett itt le, köztük Habsburg Károly és Bourbon János. A városka mindig is híres volt kaszinójáról és pezsgő éjszakai életérõl, a mai napig Portugália egyik legkedveltebb nyaralóhelye. Egy kicsit Monte Carlóra emlékeztet, a portugál felső tízezer és európai „sorstársaik” ma is szívesen golfoznak, kaszinóznak itt.

Portó folyékony kincse

A Douro folyó partján, az ország egyik legvadregényesebb vidékén fekszik a csodálatos borok hazája: Portó. Az itt termett nedű az ország legfontosabb exportcikke A virágzó kereskedelem célpontja főképpen Anglia volt. Nem véletlen, hogy szinte nem is létezik olyan angol irodalmi mű, ahol a ne kortyolgatna valaki egy pohárka jóféle portóit. A város sokféle arcát megismeréséhez nem elég néhány nap. Minden negyede más és más hangulatot áraszt. A különféle korok mind hagytak nyomot rajta. A gótikus templomerőd mellett megismerhetjük a jellegzetes portugál festett csempeművészet – az azulejosa – legszebb darabjait.

A Szent Benedek pályaudvar várócsarnokát gyönyörű képek díszítik, I. János Portóba érkezését és Ceuta 1415. évi bevételét ábrázolják. A legtöbben természetesen a bor miatt látogatnak el ide, amit a XVII. századtól termesztenek. A borvidék 100 km hosszan terül el a Douro folyó felső szakaszán. A szeptember végén kezdődő szüret alatt több mint 40 féle szőlőt szednek le a tőkékről. Az angol kereskedők brandyt öntöttek a dourói borhoz, hogy ne romoljon meg szállítás közben. Az idők során azután a keverés arányait szinte tökélyre fejlesztették.

Felejthetetlen élmény a Barredo-negyed, a kis sikátorok, meredek lépcsők megmászása, Vagy a Boavista Avenida, ahol egymást érik az elegáns szállodák, bankok, éttermek. A Douro folyó partjának épületei egyébként a világörökség részét képezik. A Praca da Ribeira, vagyis a Folyóparti tér szélére állva nyílik a legfestőibb látvány az óvárosra. Itt található a halpiac, és innen láthatóak a borospincék is. Érdemes hajóra szállni, és a Douro folyón ringatózva fotózni Porto híres épületeit.

Portugália elringat…