Balog Zoltán;tanársztrájk;Gallóné;

2016-04-11 11:51:00

"Balog Zoltán téved" - Nincs megállapodás a tanárok követeléseiről

Nincs megállapodás a 20 pontban. Megállapodás akkor van, ha mind a két fél az elfogadott szöveget aláírja. Ettől még elég messze vagyunk - nyilatkozta a Klubrádió, Reggeli gyors című műsorában Galló Istvánné.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta, hogy Balog Zoltán ott sem volt a legutóbbi tárgyalásokon, a minisztert rosszul tájékoztatták.

Az emberi erőforrások minisztere hétvégén úgy nyilatkozott, hogy a sztrájkbizottság által megfogalmazott 25 pontból 20 esetében már sikerült megállapodni. Ezt Gallóné most cáfolta. A sztrájk meghirdetésének alapját jelentő négy pont a munkavállalók, szociális és gazdasági érdekeit érintik - hangsúlyozta az érdekképviseletei vezető, aki a műsorban azt is elmondta, hogy a mai tárgyaláson elsősorban az elégséges szolgáltatásról lesz szó, illetve tovább folyik a tárgyalás a fent említett  négy pontos követeséről is. Amennyiben  nem sikerül megállapodni, akkor holnap reggel bírósághoz fordulnak. 

Lásd még: Balog csúsztatott az ATV-ben - Lesz tanársztrájk