női kézilabda;Elek Gábor;Pálinger Katalin;CSM Bucuresti;Kim Rassmussen;

2016-04-12 07:52:00

Rassmussen lesz a kapitány?

Kim Rassmussen, a Final Fourba jutott CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának vezetőedzője, valamint a lengyel válogatott szakvezetője lehet a magyar nemzeti együttes szövetségi kapitánya – írja a román Pro Sport. Pálinger Katalin, a női szakágért felelős alelnök lapunknak elmondta: felmerült a dán szakember szerződtetése, ám több név is van a kalapban.

„Valóban tárgyalásban állunk Kim Rassmussennel, ahogy több más szakemberrel is” – reagált a Népszavának Pálinger Katalin arra a román sajtóban megjelent felvetésre, miszerint nyártól a CSM Bucuresti vezetőedzője, valamint a lengyel nemzeti együttes szövetségi kapitánya lehet a magyar női kézilabda-válogatott szakvezetője.

A Pro Sport állítása szerint a honi szövetség olyan edzőt szeretne a lányok élére, aki kizárólag a nemzeti együttest irányítja. A női szakágért felelős alelnök elmondta, olyan trénert keresnek, aki beleillik az MKSZ állásfoglalásába, miszerint: a mindenkori szövetségi kapitánynak életvitelszerűen Magyarországon kell tartózkodnia. „Ehhez ragaszkodunk, így nem is úgy tárgyalunk Rassmussennel, hogy a válogatott irányítása mellett betölti a CSM Bucuresti vezetőedzői posztját” – mondta a kiváló volt kapus, aki hozzátette – ahogy azt korábban megírtuk – Ambros Martín, a Győr vezetőedzője és a magyar válogatott ideiglenes szövetségi kapitánya is a lehetséges szakvezetők között van, s mivel a Rába-partiak trénere életvitelszerűen Magyarországon tartózkodik, így párhuzamosan tudná ellátni feladatait. A spanyol mester győri szerződésében is szerepel olyan opció, hogy a klub mellett irányíthat válogatottat.

A Pro Sport úgy tudja, nagyszerű fizetésért csábítják Rassmussent. Pálinger azonban lapunknak elmondta, egyelőre szóba sem került egyik jelöltnél sem a pénz. „Nálam nagyon fontos, hogy a tárgyalások első körében a szakmai elképzelésekről és a jövőbeni tervekről essen szó, s ezzel egyetértett az összes edző, akivel megbeszélést folytattunk.”

A remek kapus hozzátette: április 25-én a Magyar Kézilabda-szövetség elnökségi ülést tart, ahol téma lesz a női válogatott kapitányi kérdése. Mint ismert Görbicz Anitáékat ideiglenesen Elek Gábor, a Ferencváros vezetőedzője és Ambros Martín irányítja, megbízatásuk a június elsejei és ötödikei Szlovákia és Finnország elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésig szól, így várhatóan az új kapitány június közepén veheti át a nemzeti csapat irányítását.

 A női BL Final Four mezőnye
Győr
CSM Bucuresti
Buducsnost Podgorica
Vardar Szkopje