Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál;Millenáris Park;

2016-04-13 07:46:00

150 kiállító a könyv ünnepén

Az április 21-én nyíló 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon 150 kiállító 190 új kötettel várja a látogatókat a Millenárison. A fesztiválon 24 ország képviselteti magát, hatszáz meghívott résztvevővel. A könyvfesztivál része lesz április 22-én az a minikonferencia, amely a globális felmelegedésről szól.

Míg tavaly több könyvszakmai akut probléma esett épp a könyvfesztivál idejére, gondoljunk csak az Ulpius-ház Kiadó csődvédelmére, vagy az Alexandra könyves birodalomhoz korábban köthető Pécsi Direkt Kft. felszámolásáról szóló hírekre, addig Keresztury Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója lapunknak azt mondta, most ilyen akut válsághelyzet szerencsére nincs napirenden. Amikor az állami támogatás ütemezéséről érdeklődtünk, csak annyit jegyzett meg, hogy bár döcögősen, de a Nemzeti Kulturális Alaptól és az Emberi Erőforrások Minisztériumától érkeznek pénzek. Ami az idei könyvfesztivál költségvetését illeti, Keresztury elmondta, ez az összeg negyven millió forint, amely gyakorlatilag évek óta nem változik. Most is, mint korábban, igyekeznek elérni, hogy a költségek fedezzék a kiadásokat.

Arról is kérdeztük az igazgatót, hogy a Millenáris eddigi igazgatójának távozása okozott-e bonyodalmat a szervezésben, Keresztury Tibor ezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy az igazgatóváltás jelentett némi nehézséget, de végül rendeződtek a problémák. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a tavaly ősztől a mostani pozíciójában lévő igazgató számára mi jelenti a legnagyobb újdonságot az idei fesztiválon, azt válaszolta: nagyon izgalmasnak ígérkeznek az Európai Írótalálkozónak a panelbeszélgetései, a diskurzus elsősorban az irodalmi kvalitás, illetve a díjak és pályázatok kérdéseit próbálja körüljárni, de szóba kerül Európa növekvő megosztottsága, illetve ennek lehetséges kezelési módja is. Az említett témákkal kapcsolatban a fesztiválon a világ minden tájáról érkező írók osztják majd meg a tapasztalataikat egymással és a vita érdeklődőivel. Az igazgató arról is beszélt, hogy a magyar könyvfesztivál nem lehet a Frankfurti Könyvvásár kicsinyített mása, hiszen itt nem a kiadói jogok cserélnek gazdát, hanem a közönség számára nyitott rendezvényt szerveznek, ahol az újdonságokat meg lehet vásárolni. Egyébként most is, mint korábban, az ötszáz forintos belépő értékét a standoknál le lehet majd vásárolni.

Olvasó a könyvvásáron FOTÓ: NÉPSZAVA

Olvasó a könyvvásáron FOTÓ: NÉPSZAVA

A könyvfesztiválon minden évben egy ország kiemelt hangsúlyt kap a programokban, idén Szlovákiára esett a választás. A rendezvényre negyven szlovák szerző érkezik, és a szlovák díszvendégségséghez ötven rendezvény kapcsolódik. De mit se érne az egész új szlovák kötetek nélkül, ezért 18 kiadó gondozásában jelennek meg szlovák szerzők művei magyar fordításban, nem is akármennyi, harminchárom kötet. Ezek között találunk történelmi és irodalomtörténeti munkákat, kortárs regényeket, próza és költészeti antológiákat, gyerekkönyveket, valamint egy irodalmi szakácskönyvet.

A kínálat színesítésében ki tesz magáért a Noran Libro Kiadó, hiszen két novellaantológiával is meglepik a látogatókat. A Modern Dekameron című sorozatukban jelenik meg a Huszadik századi szlovák novellák című kiadvány, ebbe húsz szerző írását válogatták be, a kötet közreadásában tizenkét magyar fordító vett részt. A másik válogatás, Férfi, nő, gyerek címmel mai szlovák történeteket tartalmaz. Ezekben alapvető témaként vetődik fel az otthon és az idegenség ütköztetése, amire az önmegértést, a kulturális, nyelvi és nemi identitást, valamint az egyén családhoz és a társadalomhoz fűződő viszonyát érintő kérdések kontextusában keresik a megoldást – írja a könyvet záró tanulmányában Radoslav Passia irodalomkritikus. A Noran Libro emellett új sorozattal, az Új k-európai történetekkel is előrukkol, ebben öt szerző munkája szerepel, mások mellett Vitó Staviarsky Fekete cipők fehér fűzővel című könyve. A kötetben Szabina, a szépséges fiatal roma lány történetét Varjú a piacozó árusnő meséli el. Az újdonságok mellett hagyományosnak tekinthető programok is várják a közönséget, ezek közé tartozik az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja, amelyre idén is 18 országból jönnek el fiatal írók, hazánkat Totth Benedek képviseli. Idén is lesz Születésnapi Irodalmi Szalon, melynek vendégei többek között: az idén 90 éves Vasadi Péter, a 85 éves Czigány György és Szakonyi Károly, a 80 éves Bodor Ádám, Buda Ferenc, Csukás István és Kabdebó Lóránt, a 75 éves Végel László és a 70 éves Bereményi Géza, Karádi Éva, Radnóti Sándor és Spiró György. A beszélgetés moderátora Tarján Tamás.

A könyvfesztivál idei díszvendége a norvég Jostein Gaarder, aki arról nevezetes, hogy regényeiben a szereplők a környezetvédelem legsúlyosabb kérdéseivel foglalkoznak. Az író első számú bestsellere a Sofie világa 60 nyelven jelent meg, eddigi eladott példányszáma elérte a 40 milliót. Film, valamint számítógépes játék is készült belőle. A Noran Libro a mostani alkalomra újra kiadja a Sofie világát, emellett újra kapható lesz a Kártya titka című regény. A magyarul megjelenő új Gaarder-regény pedig az Anna világa lesz, amelynek alcíme: Történet a földgolyó klímájáról és környezetéről. A könyvfesztivál része lesz április 22-én az a minikonferencia, amely a globális felmelegedésről szól, és ezen Jostein Gaarder Etika a jövőért címmel tart előadást.

A Sofie világa szerzője érkezik
A könyvfesztivál idei díszvendége a norvég Jostein Gaarder, aki arról nevezetes, hogy regényeiben a szereplők a környezetvédelem legsúlyosabb kérdéseivel foglalkoznak. Az író első számú bestsellere a Sofie világa 60 nyelven jelent meg, eddigi eladott példányszáma elérte a 40 milliót. Film, valamint számítógépes játék is készült belőle. A Noran Libro a mostani alkalomra újra kiadja a Sofie világát, emellett újra kapható lesz a Kártya titka című regény. A magyarul megjelenő új Gaarder-regény pedig az Anna világa lesz, amelynek alcíme: Történet a földgolyó klímájáról és környezetéről. A könyvfesztivál része lesz április 22-én az a minikonferencia, amely a globális felmelegedésről szól, és ezen Jostein Gaarder Etika a jövőért címmel tart előadást.