Rossz kormányzati döntések és folyamatos átszervezések sorozatán át jutottunk el az idén januárig, amikor újévi köszöntésként Csepreghy Nándor azt üzente az ATV stúdiójából a közszféra dolgozóinak: már megint tűrhetetlenül sokan vannak. 2018-ig 100-200 ezer közalkalmazottat átterelnek a versenyszférába, hosszabb távon pedig akár 600 ezer alkalmazott munkahelye is megszűnhet. Hogy ez az átterelés hogyan működik majd, azóta sem tudja senki, mert az egyetlen kézzelfogható ötletet, hogy sokmilliós lelépési pénz fejében az önként távozók nem térhetnek vissza a hivatalokba, éppen a múlt héten radírozta ki a fentebb említett miniszterhelyettes főnöke.
Lázár János kancelláriaminiszter szakszervezeti vezetőknek tartott múlt keddi esti meséje ezt a lehetőséget már nem tartalmazta, azt viszont igen, hogy nemcsak a bürokráciacsökkentés jegyében megszűnésre ítélt állami háttérintézményekben, hanem ott is, ahová beolvasztják őket, csak az eddigi bértömeg 80 százalékával számolhatnak. A fűnyíró a dolgozók 20 százalékát ledarálja, de a szokásos ködösítéssel ennek a felelősségét a helyi vezetők viselik, akik ugye azt is megdumálhatnák a beosztottaikkal, hogy mindenki maradhat, csak ötödével kevesebb pénzért. A Miniszterelnökségen persze pontosan tudják, hogy azokon a munkahelyeken, ahol 8 éve nem volt béremelés, ez a szolidaritásra épülő lehetőség nem játszik, a családok a vásárlóértékben harmadára zuhant bérekből sem tudnak megélni.
A kormány csak annyit tesz, hogy megmondja, meddig nyújtózkodhat az állam – ahogyan 2010 óta valamennyi átszervezésnél erre hivatkozott. Átformálták az önkormányzati rendszert, a területi közigazgatást, létrehozták (visszahozták) a járási rendszert, államosították az iskolákat és az egészségügyet.
Csak dagadt a bürokrácia
A cél érthető lenne, de van néhány szépséghibája. Először is az, hogy a bürokrácia túlburjánzását éppen az Orbán-kormány teremtette meg, hiszen az ígéretekkel szemben a 2010 óta folytonosan tartó átszervezések úgy tették lehetetlenné a normális munkavégzést, hogy közben a dolgozók létszáma és az államapparátusban foglalkoztatottakra költött pénz is egyre csak nőtt. Az elvont feladatok következményeként egyedül az önkormányzati hivatalok létszáma csökkent, a kormányhivatalokban, járási hivatalokban és a központi igazgatásban mindenhol emelkedett a létszám és az ezzel összefüggő költés, mégpedig a Policy Agenda felmérései szerint drasztikusan. Egyedül a választott tisztségviselők, például az országgyűlési képviselők lettek kevesebben, de a 386 parlamenti képviselő 2009-ben még csak 3,4 milliárd forintunkba került, míg a 199-re csökkentett létszám eltartására 2014-ben már 3,5 milliárdot költöttünk. A járásoktól felfelé egyre csak emelkedett az apparátusi vezetők száma. 2010-ben a köztisztviselők, kormánytisztviselők és közalkalmazottak között 12 584 vezető volt, 2014-ben már 17 708. A kormányzati munka csúcsán is egyre többen lettek és egyre többe kerülnek a főnökök: a miniszterelnök, miniszterelnök-helyettesek, miniszterek, kormánybiztosok, miniszterelnöki biztosok és miniszteri biztosok hada 2009-ben még csak 155 főből állt, 2014-ben már 324 vezetőre fizettünk ki 3,6 milliárd forintot.
Harmadszor is átszerveznek
A bürokráciacsökkentés következő nagy csomagja, a kormányzati háttérintézmények felszámolásának februárban bejelentett terve sem ígér komolyabb spórolást az eddigieknél. Vélhetően ennek belátása miatt hátrál ki a kormány az önként távozó alkalmazottak lelépési pénzének ígéretéből. Valójában ma még senki nem tudja, hogy a nyugdíjba vonulók helyének befagyasztása, az önkéntes távozások és elbocsátások mellett ténylegesen hányan mennek el júliustól a hivatalnoki rendszerből, de a háttérintézményeikért Lázár János szerint is anyatigrisként harcoló miniszterek lobbierejét nézve, valószínűleg kevesebben, mint amennyit év elején a Miniszterelnökségen terveztek.
Az államosított tanárok sztrájkokkal és polgári engedetlenséggel az utcán tiltakoznak, a központosított kórházak szakdolgozói újabb és újabb változást követelő csoportokat alakítanak, az önkormányzati tisztviselők sztrájkhangulatát most mérik fel a szakszervezetek. A bürokráciacsökkentés nevében elvégzett államosítás kudarcait a kormány vélhetően soha nem fogja beismerni, ezért újabb és újabb körökben próbál olyan szerkezeti megoldásokat kergetni, amely mellett működőképes marad az államapparátus.
Az egészségügyben tíz év alatt a mostani a harmadik nagy átalakítási hullám. Szócska Miklós után Zombor Gábor is saját feje szerint szervezte át a struktúrát, míg Ónodi-Szűcs Zoltán nem a háttérintézmények átszabásában, hanem az ellátórendszer átalakításában gondolkodott. A jelek szerint a betegeket közvetlenül érintő változtatásokra megint nem marad idő és energia, a hivatalnokokat hosszú hónapokra lefoglalja majd annak kitalálása, hogyan élhetik túl az újabb átszervezést úgy, hogy közben megmaradjon a munka látszata. Az eddigi sikertelen átszervezési próbálkozások minden alkalommal hosszú hónapokra, évekre bénították meg az adott terület működését, szakértők szerint ahány új ötlet, annyiszor csökken a szolgáltatások minősége. Elég a kormány háza táján tavaly év végén bevezetett új bérszámfejtési rendszert említeni, azóta a közalkalmazottak és köztisztviselők minden hónapban késve és hibás bérlisták alapján kapják a fizetésüket.
Többször is elhangzott az utóbbi hetekben, hogy a háttérintézmények újabb átszervezési hullámának legnagyobb vesztese az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) lehet, ahol a 26 intézményből csak 10 önállósága maradna meg. A sokszor elhalasztott döntési határidők után állítólag hétfőn megszületett a végleges halállista, de azt a Magyar Közlönyben még mindig nem hozták nyilvánosságra, a vita lezárását jelzi viszont, hogy mára háttérbeszélgetésre várja az újságírókat az egészségügyi államtitkár.
A betegjogokat megint víz alá nyomják
Az ágazat legfontosabb alapintézménye, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) sorsa csak az utolsó pillanatban dőlt el. Az utóbbi hetekben több változatban keringtek javaslatok, amelyek hol arról szóltak, hogy feladatai megcsonkítása mellett, de megmarad az önállósága, máskor a nyugdíjbiztosítóval összevont társadalombiztosítási óriásszervezetbe integrálták volna, ami egy év elteltével majd beolvad az államkincstárba, megteremtve az egyetlen állami kifizetőhelyet, de minisztériumi irodákba nyomorítása is szóba került. Ez a huzavona már sok volt az egészségügy néhány – általában végtelenül türelmes - köztestületének is: előbb a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetői írtak nyílt állásfoglalást a kormánynak, amely szerint nem megszüntetni, hanem megtartani és fejleszteni kellene az OEP-et, majd a hétvégén az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete és a Magyar Kórházszövetség is közleményben figyelmeztette a minisztereket, hogy a szervezet önállóságát megszüntető döntés súlyos fennakadásokat okozna az egészségügyi ellátások folyamatos biztosításában.
Az egészségbiztosító megmentését Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár is olyan fontosnak tartja, hogy – bár lemondását egyértelműen nem helyezte kilátásba, annyit kijelentett, az önálló OEP felszámolása után újra kellene tárgyalnia a miniszterelnökkel azokat a kereteket, amelyek közt megkezdte a munkát tavaly októberben.
S hogy mi lesz a többi egészségügyi háttérintézménnyel? Az biztos, hogy megszűnik és beolvad az Emmi-be az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK). Ennek az egyetlen intézménynek a sorsa az élő példája annak, milyen következetesen rombolt a Fidesz hatalomra kerülésének első pillanatától és mennyire átgondolatlanul szervezte át újra, meg újra a közigazgatást. 2010 szeptemberében szétzavarták az Egészségbiztosítási Felügyeletet, amely független hatóságként olcsón és hatékonyan vizsgálta a betegpanaszokat, 2011-ben megszüntették a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány működését is, fél évvel később pedig beszántották a Nemzeti Egészségügyi Tanácsot. Egy ideig a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal felügyelete alá került a munka elvi része, a betegpanaszok pedig az ÁNTSZ-hez futhattak be, de a népegészségügyi hatóság legfeljebb a bíróságra irányította a hangoskodókat, valójában semmi nem történt ezen a területen. A jogvédők egy ideig arra vártak, a Nemzeti Betegfórum néven létrehozott képződmény lehet a megoldás, és bő két év telt el, mire papíron megint önálló szervezetet kaptak a betegjogok. Mindent újra kellett kezdeni.
Az OBDK azonban már létrehozásakor is gyengébb volt az egykori felügyeletnél, hiszen a betegjogi képviselők csak moderálnak a panaszosok és az intézmények között, legfeljebb panaszt tehetnek, de hatósági jogosítványaik már nincsenek. Ugyanakkor még ebben a formájában sem csak szimbolikus jelentősége van annak, hogy megmaradjon az intézmény függetlensége a fenntartó minisztériumtól – érvelt a beolvasztás hírére a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A jogvédő szervezet szerint „nehéz elképzelni, hogy egy kórházra vonatkozó panasz független kivizsgálását ugyanaz a szervezet végzi, amelyik egyébként működteti is az adott intézményt”.
A betegjogvédő hivatal 2014-re kezdett már láthatóan működni, akkor a legtöbben azért keresték meg őket, mert sérült a megfelelő ellátáshoz való joguk, de sokan kifogásolták, hogy az emberi méltóságukat sértették meg, illetve nem kaptak megfelelő tájékoztatást vagy nem ismerhették meg betegségük dokumentumait. A statisztikák azt mutatják, hogy épp mostanra járatódott be a rendszer, egyre több panaszos jelentkezik náluk. 2013-ban még tízezer alatt volt a panaszok száma, 2014-ben már 12 198 beadvánnyal foglalkoztak, 2015-ben pedig 14 ezernél is többen keresték őket. A legtöbb panasz a kórházi ellátás körülményeit kifogásolta, de folyamatosan nő az alapellátással kapcsolatban megfogalmazott kifogások száma is. Közép-Magyarországon, így Budapesten többen fordulnak sérelmükkel a betegjogi szervezethez, míg Észak-Magyarországon a legkevesebben. Hogy mostantól az intézmények betegjogi képviselőin túl elolvassa-e bárki a beadványaikat, az kérdéses.
A szakdolgozó is elvész
Hasonlóan átgondolatlannak látszik az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) ide-oda dobálása és mostani megszüntetése. A központ pontosan egy éve az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal és az Emmi-ből előtte éppen kifelé szervezett Egészségügyi Erőforrás Fejlesztési Igazgatóság összevonásával jött létre, hogy a rezidensek szerződéseit és kifizetéseit rendezze, valamint kézben tartsa az orvosi és szakdolgozói nyilvántartásokat. Ha a hónapokat késő rezidens ösztöndíjakat vagy azt vesszük, hogy a másod- és harmadállások miatt ma senki nem tudja megmondani, hány orvos és ápoló dolgozik Magyarországon, akkor persze nem sokra lehet büszke a hivatal, de ha semmi nem lesz helyette, az biztosan káoszhoz vezet. A kamarák többször is felajánlották, hogy átveszik a nyilvántartásokat, de ez ellen a kormány minden esetben tiltakozott, nem tudni, hol landol a feladat.
A terület háttérintézményei közül biztosan önálló marad az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-Egészségügyi Intézet, hogy lesz-e másik megmentett szervezet, ma még nem látszik tisztán. Az eddig is átláthatatlan méretűvé duzzasztott minisztérium feladatai azonban biztosan tovább gyarapodnak, hiszen valamilyen formában el kell majd végeznie az Országos Közegészségügyi Központ, az Epidemiológiai Központ, a már említett betegjogi és nyilvántartási szervezet, az Egészségfejlesztési Intézet, a Tisztifőorvosi Hivatal munkáját is. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), vagyis a kórházfenntartó feladatai tovább nőhetnek, ha tényleg hozzájuk kerül a vérellátó szolgálat, és a készletgazdálkodás. Meg nem erősített hírek szerint az Országos Mentőszolgálat önállósága megmaradhat, bár korábban ezt a szervezetet is beépítették volna az ÁEEK-be.
A megjegyezhetetlen nevű, két-három évet megélt intézmények közt eddig is elveszett a beteg, az orvos, a gyógyítás és megelőzés, a feladat és hatáskör. Át lehet tehát szervezni őket megint, össze lehet vonni, be lehet olvasztani egymásba vagy a minisztériumba – ezeket a feladatokat valahogy el kell végezni, különben az eddigieknél is gyengébb lesz a betegbiztonság, kiszolgáltatottabb lesz páciens és orvos, meg ápoló.
