A tanársztrájkot is megpuccsolnák - Rétvári a köztévében

Publikálás dátuma
2016.04.13. 11:27
Ó jaj, az a szigorú tekintet - Népszava fotó/Vajda József
Ahogy tegnapi a vasárnapi zár kapcsán Kósa Lajosnak, úgy ma Rétvári Bencének jutott a megtiszteltető feladat, hogy végigjárva az állami médiát, most a tanárok készülő sztrájkja kapcsán kialakított kormányzati propagandát álláspontot terjessze, persze a tájékoztatás öltözetébe bujtatva. Az Emmi államtitkára ennek során közölte: a sztrájkra készülő minden iskolában meg kellene oldani a gyerekfelügyeletet. Ezzel persze az az apró probléma akadna, hogy így a sztrájk érzékelhetetlenné válna. 

Rétvári Bence reggel kezdett az "M1 aktuális csatornának" nevezett állami tévén, ahol a következőkről "tájékoztatott:"

- A köznevelési kerekasztal munkájával párhuzamosan a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) 25 pontos követeléséről is tárgyaltak, de az érdekképviselet bejelentette a sztrájkot, innentől pedig az elégséges szolgáltatásról folyik a vita.

- Szerinte sztrájkolni mindenkinek van joga, de senkinek nincs joga a gyerekek életét ellehetetleníteni, ezért kell a felügyeletet és étkeztetést minden iskolában megoldani.

- A pedagógusok béremelése miatt 238 milliárd forint plusz jutott az ágazatnak, emellett uniós forrásokból több mint százmilliárdot fordították beruházásokra, így összességében a bruttó hazai termék (GDP) bruttó 6,14 százalékát fordítják oktatásra. Megjegyezte azt is, hogy a legfejlettebb államokat tömörítő OECD legalább 6 százalékot tart szükségesnek.

( Ha már az államtitkár úr szóba hozta az OECD-t, érdemes kicsit tanulmányozni ezt a cikket is )

Rétvári Bence ezután a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában folytatta, ahol a tanerők sztrájkbizottságának azon követelésre reagálva, hogy a pedagógus munkakörben alkalmazottak kötelező óraszámát heti 22 órában határozzák meg, elmondta: a kormányzat álláspontja szerint nem indokolt változtatás, ezt "nemzetközi példákkal" támasztotta alá. Sőt, kissé már keményebb hangot ütve, az államtitkár azt is hozzátette: 

- Ez a követelés egy burkolt fizetésemelést is rejthet magában, hiszen, ha csökken az óraszám, de a tanárok ugyanannyi órát tartanak, akkor a már eddig megtartott órakért túlórapénz jár. 

Ohó! Ha már itt is megemlítettük a rebellis tanerők valódi motivációját, a feneketlen pénzéhséget, üssük még egy kicsit a vasat, ezért Rétvári Bence így folytatta: 

- A kormány tartja magát a pedagógusokkal kötött korábbi megállapodáshoz és idén szeptemberben 3,5 százalékos béremelés lesz. A béremelés jövő szeptemberben folytatódik. Ezen túlmenően további bérigényt nem tudunk teljesíteni.

( a többes szám első személyben történt megfogalmazás kapcsán jeleznénk: MI akár tudnánk is teljesíteni, némi átcsoportosítással, és hogy honnan, ennek hosszas sorolásával most nem untatnánk az olvasókat) 

lásd még: Így játszik a tanárokkal a hatalom

Pedagógus Sztrájkbizottság: a sztrájk jogszerű
A Pedagógusok Sztrájkbizottsága a 2016. április 20-ára meghirdetett egész napos sztrájk előkészítését folytatja, mivel - Rétvári Bence államtitkár kijelentésével ellentétben - annak nincs akadálya.
A Kormány és a Pedagógusok Sztrájkbizottsága között 2013-ban létrejött megállapodás szerint a sztrájkbizottság lemond a sztrájk megszervezéséről, de kizárólag a megállapodásban foglaltak kikényszerítésére.
A jelenlegi sztrájkköveteléseket azonban a 2013-ban kötött megállapodás nem tartalmazza, vagyis a 2016. április 20-ára meghirdetett sztrájk szervezésnek nincs akadálya. A sztrájk jogszerű.
Egyébként a Kormány és a Pedagógusok Sztrájkbizottsága 2016. április 11-én, hétfőn tartott tárgyalási napján Palkovics László államtitkár kijelentette: a Kormány nem tekinti felbontottnak a 2013-ban kötött megállapodást, mint ahogyan a sztrájkbizottság sem.

 

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár 5 órán át tartó egyeztetést követően, megállapodást írt alá a Pedagógusok Sztrájkbizottságának képviselőivel az április 20-i egynapos sztrájk idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásokról. A tárgyalás során elfogadták a kormány azon javaslatát, hogy a sztrájk ideje alatt minden köznevelési intézménynek biztosítania kell a gyerekfelügyeletet és az étkezést. 

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár 5 órán át tartó egyeztetést követően, megállapodást írt alá a Pedagógusok Sztrájkbizottságának képviselőivel az április 20-i egynapos sztrájk idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásokról.

 

A tárgyalás során elfogadták a kormány azon javaslatát, hogy a sztrájk ideje alatt minden köznevelési intézménynek biztosítania kell a gyerekfelügyeletet és az étkezést. 

Szerző
Frissítve: 2016.04.13. 20:56

Nagy bajokat okozna a Brexit

Súlyos válságot idézne elő, amennyiben a június 23-án esedékes népszavazáson a britek úgy döntenének, távozni kívánnak az Európa Unióból. Erre figyelmeztetett a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A nemzetközi pénzügyi szervezet szerint a Brexit mind az Európai Unió, mind London számára komoly pénzügyi kihívásokat jelentene. 

Az IMF rámutatott arra, hogy már a referendum kiírása bizonytalanságot szüle a befektetők körében, s a kilépés csak megerősítené ezeket a negatív érzéseket.  A kilépést pártoló brit mozgalom, a Vote Leave szerint elhibázott az IMF előrejelzése, s különben is, a múltban is már többször vont le téves következtetést. Az IMF emellett csökkentette a Nagy-Britanniára vonatkozó növekedési kilátásait. A valutaalap a januári 2,2 százalékos becslését 1,9 százalékra csökkentette, viszont a jövő évre 2,2 százalékos emelkedést jósol, ugyanannyit, mint eddig. 

Szerző

Nagy bajokat okozna a Brexit

Súlyos válságot idézne elő, amennyiben a június 23-án esedékes népszavazáson a britek úgy döntenének, távozni kívánnak az Európa Unióból. Erre figyelmeztetett a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A nemzetközi pénzügyi szervezet szerint a Brexit mind az Európai Unió, mind London számára komoly pénzügyi kihívásokat jelentene. 

Az IMF rámutatott arra, hogy már a referendum kiírása bizonytalanságot szüle a befektetők körében, s a kilépés csak megerősítené ezeket a negatív érzéseket.  A kilépést pártoló brit mozgalom, a Vote Leave szerint elhibázott az IMF előrejelzése, s különben is, a múltban is már többször vont le téves következtetést. Az IMF emellett csökkentette a Nagy-Britanniára vonatkozó növekedési kilátásait. A valutaalap a januári 2,2 százalékos becslését 1,9 százalékra csökkentette, viszont a jövő évre 2,2 százalékos emelkedést jósol, ugyanannyit, mint eddig. 

Szerző