Kiakadt Bacskai

Botrányos körülmények között szenvedett megosztott pontozásos vereséget Bacskai Balázs az olimpiai bronzérmes olasz Vincenzo Mangiacaprétól a Samsunban zajló ökölvívó kvalifikációs tornán. A magyar küldöttség vezetősége, a többi versenyző és az érintett is állítja, elcsalták a meccset.

„Az olimpiai kvóta megszerzéséért tartó küzdelem hamar véget ért számomra – írta Facebook oldalára Bacskai. – Bár örülhetek, hogy legalább egy meccset engedtek nekem nyerni. Lassan már ezért is hálásnak kell lennem a nemzetközi szövetségnek. Évek óta minden fontos meccset szorosan elveszítek, amit már kezdek megszokni, de azt, hogy egy vastagon megnyert találkozót sem tudok megnyerni, alig tudom feldolgozni. Úgy tűnik, az a formám, hogy az ügyeletes nagygóré kedvencével mindig én futok össze. Most mindenki azt mondja nekem, hogy ne legyek elkeseredve, majd legközelebb összejön a kvóta, de mi van akkor, ha megint jön egy kiskedvenc… Ezúttal már elég kevés esélyt látok arra, hogy eljussak Rióba, pedig ez nem a tudásomon múlik. Úgy érzem, hamarabb lesz lottóötösöm, mint hogy valóra válthassam gyermekkori álmom, és ringbe léphessek egy olimpián.”

Az Európa-bajnok bokszolónak még két esélye van kijutnia a riói ötkarikás játékokra, májusban a félprofik (WSB/APB) kvalifikációs tornáján, illetve júniusban, az amatőrök utolsó selejtezőviadalán, melynek Baku lesz a házigazdája.

Szerző

Álomdöntő a kupában

Összejött az álomdöntő a labdarúgó Magyar Kupában. Egy nappal azután, hogy az Újpest bejutott a fináléba, a Ferencváros is követte a lila-fehéreket. 

A Fradi sima, 3-0-s győzelmet aratott a Debrecen felett. A 18. percben Varga röviden adott haza, a labdával kitörő Bödét Verpecz szabálytalanul állította meg, jogosan járt a kiállítás a kapusnak, s a büntető a Fradinak, amelyet Gera értékesített. A második félidő egy részében beszorult az FTC, de a 79. percben minden eldőlt Gera látványos, 22 méteres szabadrúgásgólja után (2-0). Ezt követően csak egy csapat volt a pályán, s az utolsó percben Nagy Dominik szép csel után tette fel az i-re a pontot.

Szerző

Hargitay nyugalmat szeretne

Publikálás dátuma
2016.04.14. 07:52
Hargitay András szerint kemény munkával vissza lehet állítani az úszás renoméját FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD
Nincs könnyű helyzetben Hargitay András, a magyar úszóválogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya. A szakembernek végre nyugalmat kellene teremtenie a medencében és azon kívül is, ugyanis mostanában sorra robbannak ki a sportág körüli botrányok. December közepén az ötszörös világbajnok Hosszú Katinka bírálta élesen a magyar szövetséget mondván, a sportági vezetők elvárják a világszínvonalú eredményeket, de az ő oldalukról közel sem biztosított a világszínvonalú háttér. Előző hét kedden pedig kiderült, Kiss László, a válogatott volt kapitánya 1961-ben két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. Hargitay lapunknak arról beszélt, hogyan próbál újra rendet teremteni a sportág körül, valamint szóba került Hosszúval való kapcsolata is.

- Hogy fogadták az úszók a kinevezését?

- Nem éljeneztek a sportolók a medence partján, ha erre irányul a kérdés. Az edzőkkel beszéltem, ők már korábban is mondták, vállaljam el a szövetségi kapitányi posztot, s ez nagyon sokat számít nekem. Mindenki tisztában van vele, mennyire nehéz átvenni ebben a helyzetben az úszóválogatottat. Az Edző Bizottság valamennyi tagja felhívott, s felajánlották segítségüket. Mindenki azt szeretné, ha végre nyugalom lenne.

- Valóban. Hogyan próbálja visszaállítani a magyar úszósport renoméját?

- Kőkemény munkával, tettekkel és eredményekkel.

- Hosszú Katinka továbbra sem a válogatottal készül. A győri országos bajnokságot is kihagyta. Beszélt már az Iron Ladyvel, hogy rendezzék a konfliktust?

- Nem. Hétfőn választottak meg kapitánynak, ilyen gyorsan azért nem mennek a dolgok. Hosszú Katinka az Egyesült Államokban nyugodt körülmények között készül. Az igaz, hogy a győri ob-n nem vesz részt, ám az amerikai országos bajnokságon elindult, de ezt tudtuk, már rég bejelentette. A kiváló úszó azt mondta, a Magyar Olimpiai Bizottsággal tartja a kapcsolatot, nekünk pedig a MOB-bal kell.

- Ha jól értem, nem is tervezi, hogy az egyeztet Katinkával?

- Az, hogy én mit tervezek, az más kérdés. Októberben volt egy megbeszélésnek nem igazán mondható tárgyalás, ahonnan Katinka és férje, aki az edzője is, Shane Tusup fölálltak és elmentek. Azóta több alkalommal próbált a magyar szövetség Hosszúval kapcsolatot teremteni, ez nem sikerül. Úgy gondolom, most fontosabb feladatokkal néz szembe az úszósport, először az itthoni helyzetet próbáljuk rendezni. A héten országos bajnokság, majd Eb, végül pedig olimpia. Ebbe természetesen beletartozik a Katinkával való kommunikáció, de úgy érzem, erre még van időnk. Természetesen megoldást kell találnunk a problémára, de jelen állás szerint nem tudom, hogy lehetne rendezi a konfliktust Hosszúval.

- Kiss Lászlóval beszélt, mióta ön a szövetségi kapitány?

- Természetesen. Gratulált a kinevezésemhez. A kapcsolatom Lacival jó, s ezután is az lesz. Nagyon remélem, hogy az egész országban lecsillapodnak a kedélyek. Az úszókat is megrázták a történtek, mint ahogy az egész társadalmat. Újra helyre kell állítani a dolgokat, ez egy óriási feladat. Más a jog és más az erkölcs. Egyrészt a jogrendszer révén dől el, kit mennyire ítélnek el, illetve mikor mentenek fel. Ugyanakkor ezt a társadalom morális szempontból közelíti meg, ezért van akkora felháborodás az országban.

- Térjünk át kicsit a sportolókra, akikre az elmúlt időben kevesebb figyelem hárult. Mit vár az ob-n a honi úszás csillagaitól?

- Azt, hogy mindenki a felkészültségét bizonyítsa. Az elért eredmények azt mutatják, jó úton járunk. Remélem, a májusi kontinensviadalon is remekelnek majd a sportolók. Az ötkarikás játékokra egyelőre nem szeretnék gondolni, érjünk el szép eredményeket az országos- és az Európa-bajnokságon, utána jöhet az olimpia.

- Egy kiválósággal kevesebbet láthatnak a nézők a londoni kontinenstornán, ugyanis az olimpiai bajnok Gyurta Dániel kihagyja az Eb-t.

- Igen. Dani nem először hagy ki egy világversenyt. Gyurta maximálisan felkészült versenyző, aki csak a riói ötkarikás játékokra szeretne összpontosítani, hogy egyszer kelljen csúcsformában lennie.

- Talán korai, de mennyi érmet vár az angol fővárosban?

- Nehéz megjósolni, mert három hónappal az olimpia előtt rendezik a kontinenstornát. Meglátjuk, hogy milyen csapattal utazunk az Eb-re, s akkor számítjuk ki a célt.

Szerző