Politikai puccsot hajtott végre a Fidesz

Jó helyen kapiskáltam, úgy látszik. Utólag is igazolni érzem magam, hogy a történtek után rábukkantam az egyik vezető napilapban az állítólag Orbán Viktortól származó idézetre, amely kertelés nélkül azt vallotta, igaz, talán nem teljesen hitelesen: „Jó, ha a töltény a tárban van. Hátha meg kell húzni a ravaszt”. Majd mintegy kiegészítésképpen: „A pillanatnak kell uralnia a politikát” - írja holnapi jegyzetében Várkonyi Tibor.

Jó helyen keresgéltem, mondom, mert amikor hétfőn reggel az ország ámulva hallgatta a váratlan bejelentést, azt mormoltam magamban, a Fidesz politikai puccsot hajtott végre. A demokráciába sok minden belefér, még a meglepetés is, de bizonyos körülmények között. Pénteken reggel a miniszterelnök töprengést színlelve még azon ábrándozott, hogy visszavonulni nem lehet, az üzletek vasárnapi zárva tartási tilalma marad, csak éppen valami új módszert kellene kifundálni, majd alig telt el negyvennyolc óra, kiderült, kész vége. Nem csupán az elhatározás született meg jól rejtve, még a szinte másodpercre kidolgozott menetrend is. Amit persze tudott ő már pénteken is.

Hozzászokhattunk, hogy a magyar parlament gyorstalpaló üzemmódban dolgozik, bármilyen törvényjavaslatot minden alaposabb előkészítés nélkül megszavazhat, beleértve az általában nélkülözhetetlen bizottsági vitát is. Tudomásom szerint ehhez hasonló törvényhozási szokás, legalábbis az Unióban, nincs még egy, a miénk ebben unikálisan egyedi. A demokrácia általában igényes műfaj, lehetőséget ad a hosszú gondolkodásra, de nálunk ez fölösleges. Nagy a gyakorlat a csak fölülről irányított döntésekben. Ezért említek demokratikus puccsot.

Szerző

Visszavág a Városliget - "Maroknyi aktivista" nem akadály

Publikálás dátuma
2016.04.14. 18:03
Pártok és civil szervezetek tiltakoztak a Városliget fáinak kivágása ellen. MTI Fotó: Balogh Zoltán
A Városliget szívében évtizedek óta elzárt területen lévő, használaton kívüli épületromokat védő aktivisták politikai motivációi egyértelműek, ám jogszabályokba ütköző akciójukkal a park teljes megújítását és a zöldfelület gyarapítását nem tudják megakadályozni - írta a Városliget Zrt. közleményében.

"A Városliget megújítása már elkezdődött és tervek szerint halad, így a park valódi használói egy élhetőbb, zöldebb, felújított, illetve új kulturális intézményekkel gazdagodó Városligetet vehetnek majd birtokba. A minden elemében megújuló Liget terveit a májusban lezáruló tájépítészeti pályázat nyertes terve rögzíti majd. Ekkor válik láthatóvá, hogy hol lesznek az új játszóterek, a kivilágított futókör, hol kapnak majd  helyet a pihenő funkciók, a sportpályák, hol tűnnek el a felesleges betonfelületek, hol jöhetnek létre az új zöldfelületek és hol kap majd helyet az a csaknem ezer fa, amelyet a Projekt keretében ültetnek el a Városligetben.

A Liget Budapest Projektnek köszönhetően az egykori, ma már romos Hungexpo területének újbóli megnyitásával és a használaton kívüli irodaépületek bontásával hatalmas területet kaphat vissza a Városliget, ám a fejlesztést jelenleg akadályozzák a területen tartózkodó aktivisták. A romok és a bekerített terület több mint 10.000 négyzetméter vesz el a parkból évtizedek óta. Jelenleg kilenc, használaton kívüli, romos épület: iroda- és raktárépületek, kiszolgáló létesítmények, burkolt parkoló és belső utak találhatóak rajta. Ezeket az épületeket fogják elbontani a Liget Budapest Projekt részeként, aminek köszönhetően így egy hatalmas területet használhatnak majd ismét a Városliget látogatói. A felszabadult terület kisebbik részén épül fel a Magyar Zene Háza, míg 7000 négyzetméteren pedig teljes értékű zöldfelülettel gyarapodik a park.  A területet elfoglaló maroknyi aktivista ezt a fejlesztést igyekszik jogszerűtlen eszközökkel gátolni" - írta a Városliget Zrt. a közleményben.

Rogán szomszédja milliókért reklámozhatja a Liget-projektet
A Városliget Zrt. egy nettó 390 millió forintos keretszerződést írt alá Csetényi Csaba két cégével, a Network 360 és az Affiliate Network Kft.-vel - írja az Átlátszó. Ez azt jelenti, hogy Rogán Antal folyton szerencsés szomszédja majdnem 400 millió forintért reklámozhatja majd a Liget-projektet, ráadásul a szerződés egy évvel meghosszabbítható, és nettó 155 millióval is megtoldható.
A blog megjegyzi, hogy a Városliget Zrt. honlapjára feltöltött szerződésből kiderült, hogy a megállapodásban szerepelt, hogy a tenderre a Csetényi két cégével alkotott Egyesült Reklám Konzorcium nyújtotta be a legalacsonyabb összegű érvényes ajánlatot, így velük kötött szerződést a Városliget Zrt., melynek vezérigazgatója Mozsár István, igazgatóságának elnöke pedig Baán László, aki legutóbb a Liget-projektet támogató íven szereplő kamu aláírásokat szánalmasan sunyi bombasztikus „leleplezéssel" magyarázta.

Szerző
Témák
Városliget