Bundesliga;vereség;Hertha BSC;Dárdai;

2016-04-18 07:54:00

Dárdai Pál: időben kaptuk a pofont

Bekövetkezett az, amit már a labdarúgó Bundesliga 30. fordulója előtt sejteni lehetett: a Leverkusen megelőzte Dárdai Pál együttesét, a Hertha BSC-t, ezzel a berliniek hosszú idő után elvesztették harmadik helyüket.

Persze a 4. hely is igen szép a német bajnokságban, ami viszont némiképp aggasztó lehet Dárdai számára, hogy csapata nagyon megtorpant az utóbbi hetekben: a három forduló során egyetlen pontot gyűjtött, s szombaton a Hoffenheim otthonában is kikapott 2-1-re úgy, hogy az első félidőben még 1-0-ra vezetett. A magyar tréner azt közölte, hogy a vereség jó lecke volt számukra, s ezzel a teljesítménnyel nem is érdemeltek többet. Sok idő azonban nincs a kesergésre, hiszen szerdán már a Dortmund lesz az ellenfél a német kupa elődöntőjében, s mint tudjuk, Dárdai nagy álma az, hogy bekerüljenek a fináléba. Ehhez azonban sokkal több kellene, mint amit az elmúlt hetekben a fővárosiaktól láthattunk. „Az egész város erre a meccsre vár. Különleges pillanat ez számunkra. Óriási lenne, ha megtelne a stadion” – mondta a magyar edző, aki reméli, hogy 76 ezren váltanak majd jegyet.

Bundesliga, 30. forduló. Augsburg-VfB Stuttgart 1-0, Darmstadt-Ingolstadt 2-0, Hoffenheim-Hertha BSC 2-1, Leverkusen-Frankfurt 3-0, Werder Bremen-Wolfsburg 3-2, Bayern München-Schalke 04 3-0, Dortmund-Hamburg 3-0, Mainz-Köln 2-3.

Az élcsoport. 1. Bayern M. 78., 2. Dortmund 71, 3. Leverkusen 51.