Miért nem boldog Hernádi Judit?

Félszegen kislányos meg nagy nő egyszerre, ahogy kijön a Belvárosi Színház deszkáira Hernádi Judit, a Hernádi pont című estjén. Sztár is meg civil is. A Pelsőczy Réka által érzékeny hozzáértéssel rendezett produkcióban megmutatja széles színészi skáláját és esendőségét is.

Hernádi Judit persze, hogy azért úgy vonul be, Hernádi pont című estjére, mint egy színésznő, aki, ha megjelenik, csak csodálni kell rögvest, az se baj, ha a taps is bejön azon nyomban. De azért esendő is, szája szegletében ott a védjegyének is tekinthető fanyar mosoly, ami persze fanyar humorral, sőt fanyar és kesernyés személyiséggel társul. Olyan, mint aki mindig kicsit idézőjelbe tesz valamit, mindennek némiképp érzékelteti a fonákját, még akkor is, ha szeret nyersen szókimondó lenni. De a színpadon imádja a két, sőt többértelműséget, ezt kapásból meg is tapasztalhatjuk, amikor az első számot, Heilig Gábor Levetett blues című szerzeményét énekli. A levetett, sőt padlóra dobott blúz, persze egy levetett életszakaszt, és valószínűleg odahagyott kapcsolatot is jelent, meg kitárulkozást, őszinteséget, fesztelenséget, azt az állapotot, amit bármilyen élethelyzetben igyekszik megteremteni magának.

A blues után leül az egyik jókora betűre, ezekből áll össze a neve, ezek alkotják a díszletet, s élő díszletnek ott van az elmaradhatatlan Heilig által vezetett zenekar. Hernádi annyit mond, bennünket, nézőket a szemével pásztázva, hogy „Itt vagyok, nem mondom ki hány évesen, de jó egészségnek örvendek. Szeretem a hivatásomat, és sikeresnek is számítok benne. Miért nem vagyok boldog?” Hát ez a felütés jellemző rá. Nem ér fülig a szája, hogy önálló estje lehet, alkalmanként hatszáz ember jön el miatta, sokak számára tényleg olyan vonzerő, mint a mágnes, bámulják, csodálják, ő rögtön azzal kezd, hogy nem boldog. És ezt minden kétséget kizáróan el is lehet neki hinni. Tán ezért is az örökös fanyarság. Tán ezért is, hogy soha nem lehetett ráosztani egy világra rácsodálkozó naivát. Ő nem rácsodálkozik, hanem inkább kételkedik. Isteni Lucifer válna belőle!

Egykor játszott azért ő naivákat, de persze másoktól igencsak különbözően. Ott volt például Helena a Szentivánéji álomban, a Pesti Színházban. Általában szerelemtől totálisan szédültnek mutatják, aki nem is tehet mást, minthogy megy, lohol az ösztönei után. Hernádi olyan jellemhibásnak ábrázolta, aki képes leütni a barátnője kezéről a kedvesét, ha úgy tetszik, képes árulóvá válni, mert benne is tombolnak az ösztönök. Nem volt hajlandó eljátszani egy sematikusan tiszta embert, összetettebben fogta fel a szerepét. Egy ugyancsak hagyományosan naivákra osztott szerepben, a Sirályban Nyinaként, felvételről meg is mutatja fiatalkori önmagát. Majd hozzászól akkori énjéhez. Mintegy perlekedik vele. Aztán ifjúkori énjének hangját nem halljuk, de még látjuk peregni a képeket, miközben ő mondja már Csehov szövegét. „És most már tudom, értem, hogy a mi pályánkon – mindegy: akár a színpadon játszunk, akár írunk – nem a hírnév, nem a ragyogás a fő, nem az amiről ábrándozom, hanem az, hogy tudjunk tűrni. Tudd viselni a keresztedet, és higgy! Én hiszek, és már nem fáj úgy, és, ha hivatásomra gondolok, már nem félek az élettől.” Valóságos kis ars poetica. Jobb, mint ami az összekötőszövegekben rejtőzik, ezekben szerencsés lenne, ha szabadon hömpölyögtetve a szót, a maga pikírt humorával lezserül mesélne, de érezhetően ezek is abszolút betanult mondatok, és bár ugyancsak őszinték, mégis némiképp mesterkéltnek hatnak.

Hernádi Judit estje kitárulkozást, fesztelenséget mutat fel FORRÁS: ORLAI PRODUKCIÓ

Jó, hogy időnként Heilig partnerként lép elő, akár egy kis tánc erejéig, meg mókáznak is közösen. Fényképeken pedig látjuk Hernádi egykori szerelmeit, és az arcán valamennyire azt is, mi játszódik le benne most, amikor rájuk gondol, bemutatja nekünk őket. „A szexuális forradalom idején voltam fiatal és forradalmár!”, mondta még korábban, és persze gunyorosan megnyomta a forradalmár szót. Mi meg naná, hogy röhögtünk. És esetleg arra is gondoltunk, amiről már többször mesélt, hogy az éjszakánként is vívott magánforradalma miatt aludt el a középiskolai órákon. Ráadásul meglehetősen dühös volt, ha felkeltették felelni, ilyenkor akár fennhangon ki is fejtette, hogy a tanár írja be az egyest, hagyja őt békén, mert ebben az állapotban nyilván nem tud érdemben megnyilvánulni. Kirúgás lett a végeredmény, meg a többi gimnáziumból való kitiltás.

Azt hiszem, hogy megmaradt benne az úgynevezett renitensségre, a szókimondásra való hajlam. Ezt például meglehetősen jól kamatoztatta a Heti hetesben, amikor élvezetesen oda-odamondogatott, szúrós fullánkú megjegyzéseket tett. De tett és tesz ilyeneket ő civilben is. Feltehetően nem véletlenül hagyta ott szakmai otthonát, a Vígszínházat, nem véletlenül harminc éve szabadúszó. Ő ne a próbatáblán olvassa, mit játszik jövőre! Neki csak ne igazgatói irodákban eszeljék ki, miben és mit kell csinálnia! Ő szuverén. Dönteni akar a sorsáról. Ha valami miatt úgy ítéli meg, hogy még a Kabaré című musical Sally szerepét se akarja eljátszani, ami látszólag utána kiáltott, akkor határozott nemet mond.

Amikor röpke két évre feladta a szabadúszást, s egy abszolút elit társaságba szerződött, roppant neves kollégák közé, a Művész Színházba, akkor sem tett lakatot a szájára. Hangosan beszélt arról, hogy nem tetszik neki, ami a színházban történik. Tévében is elmondta, hogy csalódott Taub Jánosban, amiatt, hogy annyira előtérbe tolta magát, nem vett oda más rendezőt, arra viszont alkalmatlannak tartotta, hogy egyedüli rendező legyen a teátrumban. Korábban pedig milyen nagyszerűen dolgoztak együtt a Himnusz színpadra állításakor, amiben Hernádi fene jól adott egy elnyűtt munkásasszonyt. Új szín volt ez a színészi palettáján, akár nem is gondolhattuk volna, hogy ilyet is tud.

Azt hiszem, a szabadúszás ára, hogy sok mindent nem játszott el abból, amire a képességei predesztinálták. Nem volt, aki úgy gondolkodjon benne, ahogy ez ideális esetben a társulatokban történik, hogy mi lenne a következő lépés, ami tovább építhetné a pályáját. Egy időben tán túlzottan is előtérbe került a bulvár, amit különben mesteri fokon csinál. Tanítania kellene. Mostanában leginkább a Játékszínben és a Belvárosi Színházban, Orlai Tibornál játszik, aki érezhetően gondol rá. Nem véletlenül nála van az estje is. És itt lép színpadra a Mindent Éváról című produkcióban ugyancsak, melyben hektikus, olykor az elviselhetetlenségig szélsőséges, nagy színésznőt játszik remekül, akinek már baja van a korával, fél attól, hogy kiszorítják.

Hernádi az estjén sem csinál titkot abból, hogy küzd azzal a kerek évszámmal, amit éppen betöltött. Nehezen szokja. Tanulnia kell az öregedést, de nem szívesen teszi. Megriad tőle. Meg hát azért a halál is fel-felbukkan a tudatában. De elriasztja, akár frivolan mondén dalocskákkal, melyekbe mélységeket lop, és megmutatja, hogy még mennyi benne az életerő meg a vonzerő. Énekel olyasmikről is, amikből kiderül, mennyire feszélyezi temérdek minden, ami az országban történik, de azt is érzékelteti, hogy ettől ez még az ő és a mi hazánk. Lehetetlen lenne számára máshol élni. Amikor a már énekesnővé lett lányáról, Tarján Zsófiáról beszél, csipetnyit elérzékenyül, de gyorsan megrázva magát visszatér eredeti kerékvágásába. Szarkasztikus görbe tükröt mutat magáról és rólunk. De a produkció végén azért csak az öregedésről meg a halálról lamentál. Aztán ráadásként azt énekli, hogy „van még csókom, van még száz.”

Azt már én teszem hozzá, hogy és bőven vannak benne még szerepek, akár száz.

Névjegy

Hernádi Judit Jászai Mari-díjas, Érdemes művész 1956-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola után a Vígszínházhoz került. 1986 óta azonban már szabadúszó, két év megszakítással, amikor a Művész Színház tagja volt. Jelentős színházi munkái mellett számos filmben és tévéjátékban szerepelt, szinkronszínésznőként is kedvelt, vagy háromszáz filmben hallható jellegzetes hangja. Kabaré és paródia műsoroknak is közkedvelt szereplője. (Heti Hetes, Gálvölgyi Show, Bajor Show, Szeszélyes évszakok.) Jól énekel, önálló lemezei is vannak, és hangoskönyveken ugyancsak közreműködik. A Csillag születik két szériájában zsűritag volt. Lánya, Tarján Zsófia, énekesnőként vált ismertté.