Szalóky Béla, a trombitás-fotográfus

Publikálás dátuma
2016.04.19. 07:48
A dixieland mellett swinget, hot jazzt, manouche swinget és jazzes tánczenét is játszik FORRÁS: DIXIE KINGS OF HUNGARY
A kiváló trombitás és harsonás, Szalóky Béla két évtizede a magyar jazz elismert személyisége. A közelmúltban – a Benkó Dixieland Band korábbi tagjaival – új zenekart hozott létre, Dixie Kings of Hungary néven. Tradicionális jazzt játszanak: széles repertoárjuk a New Orleans-i gyökerektől az 1960-as évekig terjed. Szalóky közben fotográfusként is egyre sikeresebb: ma, a Ráday utcai IF Kávézóban már a negyedik önálló kiállítása nyílik.

Benkó Sándor 2015 decemberében bekövetkezett halála után egy ideig kérdéses volt, hogy mi lesz az általa 1957-ben alapított, itthon mindmáig rendkívül népszerű – és bizonyos korszakaiban a nemzetközi színtéren is sikeres – Benkó Dixieland Band sorsa. Aztán a család úgy döntött: Benkó emlékére alapítványt hoznak létre, de a nevet senki sem viheti tovább. A muzsikusok ezt tudomásul vették, de együtt maradtak, és hamarosan elindítottak egy régi-új zenekart. A február óta koncertező Dixie Kings of Hungary hangszerelője és repertoárjának meghatározója Nagy Iván harsonás-énekes, aki négy évtizeden át járta a világot Benkóékkal – a régi generációból ő az egyetlen aktív muzsikus. Mellette Pintér Péter zongorázik, Csikós Miklós nagybőgőzik, Kovacsevics Gábor dobol, Gáspár Pál bendzsón játszik, Szalóky Béla pedig trombitál. „A személyi összeállítás, a régi stílus és a zenekar is megmaradt, csak a név változott” – összegzi az elmúlt három hónap eseményeit Szalóky Béla. „Az új klarinétos-szaxofonos, Dennert Árpád személyéről egy pillanatig sem volt vita: kedves kollégánk, régóta ismerjük és a játékstílusa is nagyon passzol a mi elképzeléseinkhez.”

A Dixie Kings of Hungary azt a 49 éves tradíciót is folytatja, hogy szerda esténként – bensőséges hangulatú klubkoncert keretében – populáris dixieland-muzsika szól a ferencvárosi Török Pál utcában, a Pinceszínházban. Az idei szezon a megszokottnál tovább, egészen június közepéig tart. Amikor a koncerteken felvonultatott stílusokról és műfajokról kérdezem, Szalóky Béla azt mondja: a jól bevált repertoáron egyelőre nem változtatnak, de ez valójában nemcsak dixielandet, hanem számos más műfajt is magában foglal. „Itthon – éppen a Benkó Dixieland rendkívüli népszerűsége miatt – sokan évtizedeken át úgy gondolták, hogy a hagyományos jazznek a dixieland a centrális műfaja; egyfajta gyűjtőnév lett belőle. Valójában a dixieland az Egyesült Államokban főként amatőr muzsikusok által játszott, népszerű szórakoztató zene, ami brit közvetítéssel jutott el Európába. Mellette legalább ugyanolyan fontos a swing, a húszas-harmincas évek hot jazznek nevezett muzsikája vagy akár a nyugat-európai szintű cigányzenészek által meghonosított manouche swing. Nagy Iván pedig régóta nagyon szereti az ötvenes-hatvanas évek jazzes tánczenéit is, amiket a swing-stílushoz illeszkedően meghangszerelt. Vagyis a repertoárunk a műfaj New Orleans-i gyökereitől, az 1900-as évek elejétől egészen a hatvanas évekig terjed.” A Török Pál utcai koncertek mellett április végén Kaposváron, május közepén a németországi Dehnbergben, május végén a terézvárosi New Orleans klubban lépnek fel. Ott lesznek a nyári szabadtéri fesztiválokon is: többek között Tatán, Tatabányán, Siófokon, Hajdúszoboszlón és Sátoraljaújhelyen – utóbbi fellépésükre az idén 25 éves Zempléni Fesztivál keretében kerül sor.

A Dixie Kings of Hungary mellett Szalóky Béla sokféle jazz-produkcióba kap meghívást fúvós vendégszólistaként – koncerteken éppúgy, mint stúdiófelvételeken. Külföldi fesztiválokra is hívják: a közeljövő feladatai között holland (Breda) és izraeli (Tel-Aviv) meghívást említ. Azt már kevesebben tudják róla, hogy főállásban a Készenléti Rendőrség Zenekarának vezetője és karmestere. Ez az együttes képzett muzsikusokból áll, és a szolgálati feladatok mellett – Police Big Band néven – rendszeresen játszik jazzt is. Szalóky Béla kiemelten fontosnak tartja a magyar rézfúvós zenekultúra ápolását, s szerinte erre jó lehetőség nyílik a rendőrségi zenekar szervezeti keretei között. A közelmúltban elindított egy kifejezetten erre irányuló szakmai programot is.

Az aktív muzsikálás mellett az elmúlt öt évben Szalóky Bélát professzionális fotósként is egyre többen ismerhették meg. „Nagyon régóta szeretek fotózni: amikor a 2000-es években zenészként utaztam, mindig volt nálam fényképezőgép, de ez akkor még csak hobbi volt” – meséli. 2010/11-ben azonban részt vett egy fotográfus képzésen, és azóta – a szokásos családi, iskolai és portréfotózások mellett – több témában is elmélyedt. Dolgozott a Játékszínben, rendszeresen készít légifotó-sorozatokat helikopterből, szereti az utcai szociofotózást, de természetesen koncerteket is gyakran megörökít. Április 19-én, kedden este hét órakor, a Ráday utcai IF Kávézóban nyílik meg Hang-Képek 4.0 című fotókiállítása, amelynek címe arra utal, hogy ez már a negyedik önálló tárlata. Ez alkalommal magyar jazzkoncerteken (túlnyomórészt a Müpában), illetve New Yorkban – olyan legendás helyeken, mint a Blue Note vagy a Birdland – készült jazz-fotográfiáiból válogatott. A kiállítást a magyar jazz élő legendája, a hetvenhét éves Deseő Csaba hegedűművész nyitja meg, majd a Bopcorn Quartet lép színpadra, amelyben ez alkalommal Szalóky Béla trombitál és harsonázik, Révész Richárd zongorázik, Frey György basszusgitározik és Berdisz Tamás dobol.

Közelkép - Búcsúzik Maestro Levine

Szomorú hírt jelentett be néhány napja Peter Gelb, a New York-i Metropolitan operaház főnöke. Több mint négy évtized után búcsúzik a társulat főzeneigazgatója, James Levine. 

Ünnepelt sztárja volt a dalszínháznak, az előadás kezdetén, amint kialudtak a fények és fölbukkant a zenekari árokban, vastaps üdvözölte. Hogy órákkal később még sokáig aztán ne engedjék le a színpadról. A tévénézők örömére a Mezzo csatorna még néhány hónapja is közvetítette vele Wagner Walkürjét, feledhetetlen előadásban. Páratlan élmény volt, szerencsére még mód volt a rögzítésére is. A végén a színpadra fölmenni már nem tudott, karmesteri foteljéből küldte föl köszönő csókjait a Tűzvarázs után Brünnhildának és Wotannak, olyan fantasztikus produkció volt. Azt tervezik, ha egyáltalán még módjában lesz, hogy most áprilisban és május végén eldirigálja Mozart Szöktetését két előadásban, de a jövő évadra kitűzött Richard Strauss Rózsalovagjából már nem lesz, csak meghiúsult álom.

Levine a bostoni zenekart is vezényelte, itt történt a közelmúltban a baj. A koncerten elesett, megsérült a gerinc oszlopa, két lába megbénult. Két teljes évig nem is vezényelt, majd „Maestro liftet” kapott, ezzel közlekedett a próbákon és az előadásokon. Tavaly az orvosok még új kezelésekkel próbálkoztak, hasztalan. Azért is, mert a 73 éves karmestert utolérte a Parkinson kór is, teljes katasztrófa. Egy ideig, amíg mód van rá, a főzeneigazgatói tisztet betölti még. Keresik az utódát is, két jelölt van, egyik sem amerikai. Az egyik a 41 éves kanadai Yannick Nézet-Séguin, a másik az 51 éves olasz Gianandrea Noseda, Torinóból szegődne el. Az operák híveinek azonban nagy örömükre nem kell búcsúzniuk Levine Mestertől, felejthetetlen Met sikereit tucatnyi DVD őrzi parádés előadásokban, Mozartok, Verdik, Beethoven Fideliója, Wagnerek és mások. Felejteni őt semmiképpen sem lehet.

Szerző

Miért nem boldog Hernádi Judit?

Publikálás dátuma
2016.04.19. 07:45
Hernádi Judit estje kitárulkozást, fesztelenséget mutat fel FORRÁS: ORLAI PRODUKCIÓ
Félszegen kislányos meg nagy nő egyszerre, ahogy kijön a Belvárosi Színház deszkáira Hernádi Judit, a Hernádi pont című estjén. Sztár is meg civil is. A Pelsőczy Réka által érzékeny hozzáértéssel rendezett produkcióban megmutatja széles színészi skáláját és esendőségét is.

Hernádi Judit persze, hogy azért úgy vonul be, Hernádi pont című estjére, mint egy színésznő, aki, ha megjelenik, csak csodálni kell rögvest, az se baj, ha a taps is bejön azon nyomban. De azért esendő is, szája szegletében ott a védjegyének is tekinthető fanyar mosoly, ami persze fanyar humorral, sőt fanyar és kesernyés személyiséggel társul. Olyan, mint aki mindig kicsit idézőjelbe tesz valamit, mindennek némiképp érzékelteti a fonákját, még akkor is, ha szeret nyersen szókimondó lenni. De a színpadon imádja a két, sőt többértelműséget, ezt kapásból meg is tapasztalhatjuk, amikor az első számot, Heilig Gábor Levetett blues című szerzeményét énekli. A levetett, sőt padlóra dobott blúz, persze egy levetett életszakaszt, és valószínűleg odahagyott kapcsolatot is jelent, meg kitárulkozást, őszinteséget, fesztelenséget, azt az állapotot, amit bármilyen élethelyzetben igyekszik megteremteni magának.

A blues után leül az egyik jókora betűre, ezekből áll össze a neve, ezek alkotják a díszletet, s élő díszletnek ott van az elmaradhatatlan Heilig által vezetett zenekar. Hernádi annyit mond, bennünket, nézőket a szemével pásztázva, hogy „Itt vagyok, nem mondom ki hány évesen, de jó egészségnek örvendek. Szeretem a hivatásomat, és sikeresnek is számítok benne. Miért nem vagyok boldog?” Hát ez a felütés jellemző rá. Nem ér fülig a szája, hogy önálló estje lehet, alkalmanként hatszáz ember jön el miatta, sokak számára tényleg olyan vonzerő, mint a mágnes, bámulják, csodálják, ő rögtön azzal kezd, hogy nem boldog. És ezt minden kétséget kizáróan el is lehet neki hinni. Tán ezért is az örökös fanyarság. Tán ezért is, hogy soha nem lehetett ráosztani egy világra rácsodálkozó naivát. Ő nem rácsodálkozik, hanem inkább kételkedik. Isteni Lucifer válna belőle!

Egykor játszott azért ő naivákat, de persze másoktól igencsak különbözően. Ott volt például Helena a Szentivánéji álomban, a Pesti Színházban. Általában szerelemtől totálisan szédültnek mutatják, aki nem is tehet mást, minthogy megy, lohol az ösztönei után. Hernádi olyan jellemhibásnak ábrázolta, aki képes leütni a barátnője kezéről a kedvesét, ha úgy tetszik, képes árulóvá válni, mert benne is tombolnak az ösztönök. Nem volt hajlandó eljátszani egy sematikusan tiszta embert, összetettebben fogta fel a szerepét. Egy ugyancsak hagyományosan naivákra osztott szerepben, a Sirályban Nyinaként, felvételről meg is mutatja fiatalkori önmagát. Majd hozzászól akkori énjéhez. Mintegy perlekedik vele. Aztán ifjúkori énjének hangját nem halljuk, de még látjuk peregni a képeket, miközben ő mondja már Csehov szövegét. „És most már tudom, értem, hogy a mi pályánkon – mindegy: akár a színpadon játszunk, akár írunk – nem a hírnév, nem a ragyogás a fő, nem az amiről ábrándozom, hanem az, hogy tudjunk tűrni. Tudd viselni a keresztedet, és higgy! Én hiszek, és már nem fáj úgy, és, ha hivatásomra gondolok, már nem félek az élettől.” Valóságos kis ars poetica. Jobb, mint ami az összekötőszövegekben rejtőzik, ezekben szerencsés lenne, ha szabadon hömpölyögtetve a szót, a maga pikírt humorával lezserül mesélne, de érezhetően ezek is abszolút betanult mondatok, és bár ugyancsak őszinték, mégis némiképp mesterkéltnek hatnak.

Hernádi Judit estje kitárulkozást, fesztelenséget mutat fel FORRÁS: ORLAI PRODUKCIÓ

Hernádi Judit estje kitárulkozást, fesztelenséget mutat fel FORRÁS: ORLAI PRODUKCIÓ

Jó, hogy időnként Heilig partnerként lép elő, akár egy kis tánc erejéig, meg mókáznak is közösen. Fényképeken pedig látjuk Hernádi egykori szerelmeit, és az arcán valamennyire azt is, mi játszódik le benne most, amikor rájuk gondol, bemutatja nekünk őket. „A szexuális forradalom idején voltam fiatal és forradalmár!”, mondta még korábban, és persze gunyorosan megnyomta a forradalmár szót. Mi meg naná, hogy röhögtünk. És esetleg arra is gondoltunk, amiről már többször mesélt, hogy az éjszakánként is vívott magánforradalma miatt aludt el a középiskolai órákon. Ráadásul meglehetősen dühös volt, ha felkeltették felelni, ilyenkor akár fennhangon ki is fejtette, hogy a tanár írja be az egyest, hagyja őt békén, mert ebben az állapotban nyilván nem tud érdemben megnyilvánulni. Kirúgás lett a végeredmény, meg a többi gimnáziumból való kitiltás.

Azt hiszem, hogy megmaradt benne az úgynevezett renitensségre, a szókimondásra való hajlam. Ezt például meglehetősen jól kamatoztatta a Heti hetesben, amikor élvezetesen oda-odamondogatott, szúrós fullánkú megjegyzéseket tett. De tett és tesz ilyeneket ő civilben is. Feltehetően nem véletlenül hagyta ott szakmai otthonát, a Vígszínházat, nem véletlenül harminc éve szabadúszó. Ő ne a próbatáblán olvassa, mit játszik jövőre! Neki csak ne igazgatói irodákban eszeljék ki, miben és mit kell csinálnia! Ő szuverén. Dönteni akar a sorsáról. Ha valami miatt úgy ítéli meg, hogy még a Kabaré című musical Sally szerepét se akarja eljátszani, ami látszólag utána kiáltott, akkor határozott nemet mond.

Amikor röpke két évre feladta a szabadúszást, s egy abszolút elit társaságba szerződött, roppant neves kollégák közé, a Művész Színházba, akkor sem tett lakatot a szájára. Hangosan beszélt arról, hogy nem tetszik neki, ami a színházban történik. Tévében is elmondta, hogy csalódott Taub Jánosban, amiatt, hogy annyira előtérbe tolta magát, nem vett oda más rendezőt, arra viszont alkalmatlannak tartotta, hogy egyedüli rendező legyen a teátrumban. Korábban pedig milyen nagyszerűen dolgoztak együtt a Himnusz színpadra állításakor, amiben Hernádi fene jól adott egy elnyűtt munkásasszonyt. Új szín volt ez a színészi palettáján, akár nem is gondolhattuk volna, hogy ilyet is tud.

Azt hiszem, a szabadúszás ára, hogy sok mindent nem játszott el abból, amire a képességei predesztinálták. Nem volt, aki úgy gondolkodjon benne, ahogy ez ideális esetben a társulatokban történik, hogy mi lenne a következő lépés, ami tovább építhetné a pályáját. Egy időben tán túlzottan is előtérbe került a bulvár, amit különben mesteri fokon csinál. Tanítania kellene. Mostanában leginkább a Játékszínben és a Belvárosi Színházban, Orlai Tibornál játszik, aki érezhetően gondol rá. Nem véletlenül nála van az estje is. És itt lép színpadra a Mindent Éváról című produkcióban ugyancsak, melyben hektikus, olykor az elviselhetetlenségig szélsőséges, nagy színésznőt játszik remekül, akinek már baja van a korával, fél attól, hogy kiszorítják.

Hernádi az estjén sem csinál titkot abból, hogy küzd azzal a kerek évszámmal, amit éppen betöltött. Nehezen szokja. Tanulnia kell az öregedést, de nem szívesen teszi. Megriad tőle. Meg hát azért a halál is fel-felbukkan a tudatában. De elriasztja, akár frivolan mondén dalocskákkal, melyekbe mélységeket lop, és megmutatja, hogy még mennyi benne az életerő meg a vonzerő. Énekel olyasmikről is, amikből kiderül, mennyire feszélyezi temérdek minden, ami az országban történik, de azt is érzékelteti, hogy ettől ez még az ő és a mi hazánk. Lehetetlen lenne számára máshol élni. Amikor a már énekesnővé lett lányáról, Tarján Zsófiáról beszél, csipetnyit elérzékenyül, de gyorsan megrázva magát visszatér eredeti kerékvágásába. Szarkasztikus görbe tükröt mutat magáról és rólunk. De a produkció végén azért csak az öregedésről meg a halálról lamentál. Aztán ráadásként azt énekli, hogy „van még csókom, van még száz.”

Azt már én teszem hozzá, hogy és bőven vannak benne még szerepek, akár száz.

Névjegy
Hernádi Judit Jászai Mari-díjas, Érdemes művész 1956-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola után a Vígszínházhoz került. 1986 óta azonban már szabadúszó, két év megszakítással, amikor a Művész Színház tagja volt. Jelentős színházi munkái mellett számos filmben és tévéjátékban szerepelt, szinkronszínésznőként is kedvelt, vagy háromszáz filmben hallható jellegzetes hangja. Kabaré és paródia műsoroknak is közkedvelt szereplője. (Heti Hetes, Gálvölgyi Show, Bajor Show, Szeszélyes évszakok.) Jól énekel, önálló lemezei is vannak, és hangoskönyveken ugyancsak közreműködik. A Csillag születik két szériájában zsűritag volt. Lánya, Tarján Zsófia, énekesnőként vált ismertté.

Szerző