Tóbiás József;pedagógustüntetés;

2016-04-20 14:50:00

Tóbiásék kiálltak a tanárok mellett a Kossuth téren

Az MSZP politikusai, aktivistái a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren fejezték ki szolidaritásukat a pedagógusokkal szerdán. Az ellenzéki párt ezzel a pedagógusok sztrájkbizottságának azon kezdeményezéséhez csatlakozott, hogy az egész napos országos pedagógussztrájk mellett április 20-án délben öt percre országszerte "álljon le az élet". 

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője a Kossuth Lajos téren tartott sajtótájékoztatón úgy értékelte, hogy a sztrájk a közös célokról és a szolidaritásról szól. Nem engedhetik meg, hogy a hatalom megfélemlítse a sztrájkolókat - közölte.

Elmondta, hogy a pedagógusok sztrájkjához más ágazatban működő 11 szakszervezet, civil szervezet is csatlakozott. A pártelnök szerint ez a támogatás egyértelműen jelzi, hogy nemcsak az oktatás helyzetéről van szó. Milliók küzdenek azért, hogy meg tudjanak élni, de rájuk nem tekint emberként a hatalom, az ő sorsukkal nem foglalkozik - fogalmazott.

Tóbiás József azt mondta: továbbra sincsenek érdemi tárgyalások a pedagógusok fő követeléseiről, például a tanszabadságról, valamint a helyi közösségek döntési jogáról az iskolákkal kapcsolatban.

Szólt arról is, hogy új formákat kell kidolgozniuk a szakszervezeteknek és a politikusoknak a társadalmi akarat megszervezésére, hogy az 2018-ban kormányváltáshoz vezessen. Hozzátette: ebben megvan a felelőssége az MSZP-nek is, például a munka törvénykönyvét vagy a sztrájktörvényt módosító javaslatok kidolgozásával. A sajtótájékoztató végén szocialista politikusok, köztük országgyűlési képviselők - mintegy harmincan - öt percen át némán álltak a Kossuth téren.

Lásd még: Kihalt iskolák, sztrájk az utakon - Leállhat az egész ország (Fotók)