megszűnés;Lukács Archívum;

2016-04-21 07:11:00

"Költözik" a Lukács Archívum

A Lukács Archívum kéziratai és könyvei átkerülnek a Magyar Tudományos Akadémia Soroksári úti új épületébe, a Filozófiai Intézetbe. A könyvek egy év múlva, a kéziratok később, mivel azokat digitalizálni és megfelelő módon katalogizálni kell - jelentette be tegnap Lovász László, az MTA elnöke. 

A költözést a vezetői kollégium egyhangúan támogatta. Lovász szerint az archívumnak helyet adó Belgrád rakparti lakás lassan tűzveszélyessé válik, nincsenek megfelelő körülmények az iratok tárolására: "bár az Akadémia emlékhelyet nem tart fenn tudósainak, nem zárkózik el attól, hogy amennyiben a család vagy egy alapítvány képes fenntartani, méltó tartalommal megtölteni Lukács György filozófus egykori lakását, ehhez az MTA segítsége nem kizárható". Az archívum jelenleg két egymás feletti lakásban működik, mindkettőt az V. kerületi önkormányzattól bérli az MTA. Lovász megjegyezte: szemében a komolytalanság jele az archívum érdekében indult aláírásgyűjtés.

Komolytalan
Azt mégis csak komolyan kellene vennie az MTA-nak, hogy csaknem tízezren aláírták a Lukács Archívum felszámolása elleni petíciót és nagy a nemzetközi tiltakozás is. Ám ha a tiltakozás nem volna, akkor is be kellene látnia az Akadémiának, hogy - politikai nézetektől függetlenül - mekkora szégyene a magyar tudománynak, hogy a könyvek és a kéziratok elszállításával szellemétől fosztják meg a világhírű marxista filozófus egykori Belgrád rakparti otthonát. Amelyet aztán kifosztva vagy megvásárolhatnak Lukács tisztelői vagy sem. Lovász László az egyik legkomolyabb tudósa ennek az országnak, de miközben a tudományos intézmény a hatalom gerjesztette pitiáner politikai hisztériában próbál saját autonómiájának kárára lavírozni, sem őt, sem az akadémiát nem tudjuk komolyan venni.
Friss Róbert

Lásd még: A Lukács-"ügy"